A 10 ezres határ alá Szlovákia utoljára 2002-ben jutott, azóta a válások száma egyöntetűen növekedett.
A szlovákiai bíróságok tavaly összesen 9786 házasságot bontottak fel, ami az utolsó hét évhez viszonyítva a legkevesebbnek számít. Mindezt az igazságügyi minisztérium hozta nyilvánosságra a 2015-ös statisztikai évkönyv alapján.

 

2006 volt a csúcs

 

A válással végződő házasságok száma 2008-tól folyamatosan csökkent, amikor is a válások száma elérte a 12 675-öt. A 2014-es évhez képest a válások száma 728-cal kevesebb volt, ami 6,92%-kos csökkenést jelent, és az utolsó négy évben a legnagyobb változásnak számít.

 

 hirdetes_810x300  

A 10 ezres határ alá Szlovákiának utoljára 2002-ben került, utána folyamatos növekedésnek lehettünk tanúi. A válások száma 2006-ban érte el a csúcspontját, amikor a bíróságoknak 12 761 házasság megszüntetésében kellett döntetniük.

 

A válások legfőbb okai

 

Ahogy az előző években is, úgy a tavalyi valóperek leggyakoribb okai közé is a házastársak különböző jelleme, nézete és érdeklődési köre tartozott (64,82 %). A férj hűtlensége minden tizedik válás indítékául szolgál (10,01 %), míg a feleség hűtlensége a harmadik leggyakoribb oka a válópereknek (7,06 %). A további ürügyek közé a férfiak mértéktelen szeszfogyasztása (6,09 %), a család elhanyagolása – a férj részérő (3,41 %), a család elhanyagolása – a feleség részéről (2,12 %), valamint a meggondolatlan házasságkötés (0,84%) és a feleség alkoholizmusa (0,80 %) sorolható.

 

A kerületi bíróságok tavaly 27 esetben utasították el a házasságok felbontását. Leggyakrabban ezt a kiskorúk gyermekek érdekében tették (13 esetben). A válást a múlt évben összesen 421 házaspár gondolta meg, míg a válóper folyamat átlagban 6,1 hónapig tartott.

 

Forrás: teraz.sk

Nyitókép: manzelskyklub.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!