Nyitókép: eltiempo.com

 

Mire 3 évesek lesznek a gyerekek, felüknek már odaadják szüleik okoseszközeiket. A 4-6 évesek körében pedig 90 százalék ez az arány – derült ki a Huawei kutatásából, amely az Y-generációs szülők digitális nevelési szokásait vizsgálta. A felmérés szerint a szülők annak ellenére engedik készülékeik használatát a legkisebb gyermekeiknek is, hogy azt tartják, ideális esetben csak idősebb korban lenne érdemes ezt megtenni.

 

A Huawei legújabb okostelefon-használati szokásokat vizsgáló magyarországi felmérésében többek közt arra kereste a választ, hogyan nevelik gyermekeiket a digitális eszközök használatára azok a szülők, akik már maguk is a digitális kor szülöttei.

 

 hirdetes_810x300  

Lenne szigor, csak hamar enyhül

 

A kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy a digitális nevelés kapcsán a szülők a saját maguk által támasztott elvárásoknak is nehezen tudnak megfelelni. Főként az okoseszközök veszélyeitől és a függőség kialakulásától tartva, jellemzően úgy érzik, hogy később lenne csak ideális megismertetni a gyermekeiket az okoskészülékek világával, ahhoz képest, mint amikor ténylegesen a kezükbe adják az ilyen eszközöket.

 

Noha tartanak a túl korai készülékhasználat hatásaitól, mégis az Y-generációs szülők jelenleg 3 éves kor alatti gyermekeinek fele már használt valamilyen okoseszközt – jellemzően 2-3 évesen találkoztak először kütyüvel. A most 4-6 évesek csupán 10 százaléka nem nyomogatott még okostelefont, notebookot vagy tabletet, míg a 10 évesnél idősebbek közül már nincs olyan gyermek, aki ne használt volna élete során legalább egyszer ilyen eszközt.

 

Példamutatás: anyuék a gyerekek mellett is sűrűn telefonoznak

 

A szülők harmada elsősorban azért ad okoskészüléket gyerekének, mert minél előbb meg szeretné ismertetni vele a technológiát, míg 28 százalékuk azért, hogy ne maradjon le kortársaival szemben. Indokként szerepelt az is, hogy a szülők nem szeretnék, ha gyermekük „kilógna a sorból”.

 

A felmérésben részt vevő szülők többsége gyermeke társaságában is rendszeresen használja okostelefonját függetlenül a gyermek életkorától; mindössze 6 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy teljes mértékben mellőzi a telefonhasználatot gyermeke társaságában. Többségük fél és 1 óra közötti időintervallumot használja készülékét gyermeke mellett, azonban 4 százalékuk 5 óránál is többet tölt kütyüjével.

 

Az Y-generációs szülők gyermekei közül 31 százaléknak van saját okostelefonja – többnyire 8 év alatti gyermekekről van szó –, ezek általában kisebb értékű, jellemzően 50 ezer forint alatti készülékek. A szülők nem tartják célnak azt, hogy prémium kategóriás telefont kapjanak gyerekeik, azonban ennek ellenére a gyermekeik 4 százalékának olyan telefonja van, amely 100 ezer forintba, vagy annál többe került.

 

HVG

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!