Nyitókép: Twitter/Robert Frank

 

A Mercedes-Benz német autógyár 135 millió euróért árverezte a mindössze két példányban létező Mercedes-Benz 300 Uhlenhaut Coupé egyikét, így ez lett a világ legdrágább autója.

 

Az autógyár csütörtöki közleménye szerint az aukciót május 5-én tartották a konszern múzeumában, és az 1955-ben Rudolf Uhlenhaut főtervező által konstruált ritkaságot egy magángyűjtő vásárolta meg. A másik példány a gyár tulajdonában marad, és továbbra is a Mercedes-múzeumban lesz megtekinthető.

 

 hirdetes_810x300  

 

Az Uhlenhaut-coupék mérföldkövet jelentettek a sportkocsifejlesztésben, és fontos pillérei a Mercedes-márkának – hangsúlyozta Ola Källenius, a konszern elnöke.

 

Az autó bevételéből világméretű ösztöndíjprogramot (Mercedes-Benz Fund) finanszíroznak abból a célból, hogy új technológiák kifejlesztésére sarkalljanak egy újabb nemzedéket, főleg a dekarbonizálás és az erőforrások kímélése területén. Az alapból olyan diákokon segítenek, akik másként nem jutnának elegendő forráshoz tanulmányaikhoz.

 

Hirado

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.