A pusztító földrengéseket okkal tartja az emberiség az egyik legnagyobb veszedelemnek. A Föld lakóinak nemcsak a hajlékát teszi tönkre, hanem átrajzolja az államok térképét is. Az egyik legerősebb földrengés 286 ezer, míg egy másik több százezer emberáldozatot követelt.

 

Olaszországot a múlt héten erős földrengés sújtotta, amely legkevesebb 290 ember életét ontotta ki. Emellett pedig óriási károkat okozott, és a gyönyörű épületekből csupán romokat hagyott. A 6,2 magnitúdós rengések mellett a szeizmológusok több ezer utórengést is lejegyeztek.

 

A szeizmológusok feljegyzései azonban intenzívebb földrengésekről is szólnak. Ezek közül kilenc olyan földrengést mutatunk be, amelyet az az 1900-as évek óta sikerült lejegyezni, és az Amerikai Geológiai Szolgálat (USGS) szerint a „legerősebb”-nek minősültek.

 

 hirdetes_810x300  
  1. Szumátra, Indonézia – 8,6 magnitúdó

 

A Szumátra északi részén 2005-ben bekövetkezett földrengés legkevesebb ezer emberéletet követelt magának, és 300 épületet tett tönkre. Még ettől is nagyobb károkat okoztak azok a rengések, amelyek néhány hónappal előtte következtek be. A 2004-es földrengést az egyik legnagyobb természeti katasztrófának tekintik, és az intenzitása alapján a harmadik legerősebb volt azok közül, amelyeket eddig le tudott jegyezni az emberiség.

 

  1. Patkány-sziget, Alaszka – 8,7 magnitúdó

 

Az 1965-ös földrengés viszonylag nagy károkat nem okozott a környező vidékeken. A veszteséget az utána következő szökőár okozta, amely az Aleut-szigeteken nagy pusztítást okozott.

 

  1. Ecuador partvidéke – 8,8 magnitúdó

 

Az 1906-ban bekövetkezett földrengés, majd az utána következő szökőár 500 és 1500 lakót ölt meg nemcsak Ecuadorból, hanem Kolumbiából is. A rengést pedig még az amerikai San Franciscóban, és Japán nyugati részén is érezni lehetett.

k0595 tudasbazis.sulinet.hu
Fotó: tudasbazis.sulinet.hu

 

  1. Bio Bio, Chile – 8,8 magnitúdó

 

Legkevesebb 523 halottja és több ezer sérültje volt annak a földrengésnek, amely 2010-ben a dél-amerikai Chile-t sújtotta. 370 ezer otthont, 4013 iskolát és 79 kórházat döntött a romokba, emellett pedig 4200 hajót is tönkretett.

 

  1. Kamcsatka, Oroszország – 9,0 magnitúdó

 

Az orosz félszigetet 1952 novemberében sújtotta földrengés, ám a pusztító ereje ellenére halálos áldozatokról nincsenek feljegyzések. A földrengést követő szökőár hullámai még a távoli Hawaii-szigeteket is elérték, ahol mintegy 800 ezer – egymillió dolláros kárt okoztak.

 

  1. Szendai, Japán – 9,0 magnitúdó

 

A hatalmas földrengés 2011. március 11-én következett be Japánban, és a fukusimai atomerőműben is károkat okozott. A földrengés, és az azt követő cunami több ezer emberéletet követelt. A gazdasági károkat Japán 277 millió euróra becsülte.

szokoar meteonline.hu
Fotó: meteonline.hu

 

  1. Szumátra, Indonézia – 9,1 magnitúdó

 

Indonéziában található a világnak az a hatodik legnagyobb szigete, amit 2004-ben óriási földrengés sújtott. Az emberi életek veszteségét tekintve az egyik legnagyobb természeti katasztrófának számít. Több mint 286 ezer ember vesztette életét, és fél millióan sérültek meg.

 

A rengést követően mintegy 1,7 millióan emigráltak Dél-Ázsia és Kelet-Afrika legközelebb fekvő országaiban.

 

  1. Nagy alaszkai földrengés – 9,2 magnitúdó

 

Az Egyesült Államok területén a legerősebb földrengést 1964-ben érzékelték Alaszka polgárai. 128 emberéletet követelt, és több millió dolláros károkat okozott. Mindössze három percig tartott, de a rengéseket még Kanada lakosai is érzékelték.

 

       1.Valdivia, Chile – 9,5 magnitúdó

 

Az eddig dokumentált földrengések közül a legerősebb 1960 májusában következett be. Megközelítőleg tíz percig tartott, és Chile partjainál a tengeri hullámok 25 méter magasságig szöktek. Mindemellett pedig az ország területét oly mértékben kibővítette, hogy a terület egyenlővé vált 1500 futballpálya kiterjedésével.

 

121207fukusima koponyeg.hu
Fotó: koponyeg.hu

 

A katasztrófa során legkevesebb 1655 ember halt míg, míg több ezren súlyos sérüléseket szenvedtek. Tizenkét órával a földrengés után a cunami hullámai elérték a Hawaii-szigeteket, majd a következő tizenkét órán belül Japánt is.

 

Forrás: aktuality.sk

Nyitókép: 168ora.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.