Ellenőrizze, hogy melyek azok a vízfelületek, amelyekben biztonságos a fürdés.

 

A higiénikusok Szlovákia-szerte eddig csupán hét természetes fürdőhelyen engedélyezték a fürdést. A többiből mintát vettek, és az eredményekre várnak.

 

A szezon során összesen nyolcvan természetes fürdőhelyetet fognak ellenőrizni. A mintákat pedig kéthetente fogják levenni.

 

 hirdetes_400x285  

A természetes vizek szennyezett felületeit nem szabad alulbecsülni. A legtöbb ismertetőjelet már akkor felfedezhetjük, amikor ránézünk a víz felületére.

 

A térképen szemügyre veheti, hogy melyek azok a térségek, amelyek nem alkalmasak a fürdésre, sőt, a nyár folyamán nem is fognak üzemelni.

 

Fotó: Aktuality.sk

 

Fürdés félelmek nélkül

 

Az üzemeltetését eddig engedélyezték a pozsonyi Aranyhomok tó strandján, valamint a szenci Napfényes tavaknál. Mindez abból a mérésből derült ki, amit múlt pénteken végeztek a higiénikusok.

 

Továbbá engedélyezték a fürdést a Besztercebányai kerületben, Divény mellett megtalálható Rózsaszálláson (Ružiná), Meleghegyen (Teplý vrch) az Ormet strandon és a Drieňok strandon, valamint a besztercebányai tó strandfürdőjén.

 

Fotó: kosiceregion.com

 

Az Eperjesi kerületben eddig csupán egyetlen vízfelület működését engedélyezték, mégpedig Nagydomásán (Veľká Domaša).

 

A pozsonyi Kuchajda-tó, valamint a Kelet-Szlovákia térségében található Vinnéi-tó (Vinianske jazero), Hôrka térség, Medve-hegy és a Széles-tó (Zemplínska Šírava) egyik legismertebb üdülőközpontjának, Kamenecnek, valamint a Nagydomása – Tíšava természetes fürdőhelynek a sorsáról egyelőre még nem döntöttek.

 

Üzemeltetők nélküli biztonságos helyek

 

Nincs ok a félelemre azoknak sem, akik üzemeltető nélküli vízfelületeket látogatnak. A nyári szezon előtti ellenőrzés következtében néhány ilyen térségben is engedélyezte a fürdést.

 

A Pozsonyi kerületben engedélyezett a fürdés Oroszváron (Candell), Dunacsúnon, Kislévárdon, Detrekőcsütörtökben és Misérden. A Nagyszombati kerületben három víztárolóban engedélyezett a fürdés: a Süli-tóban, a Vág holtágában, Apáliban, valamint a kavai Kavicsos-tavakban, Komáromban.

 

Fotó: TASR

 

A Besztercebányai kerületben négy térség teljesítette a normákat: a Bacsófalvi-bányató (Počúvadlianske jazero), a Vindšachta-tó (Vindšachtské jazero), a Tópataki-tó (Veľké Kolpašské jazero) és a Rózsaszállás víztározója (vodná nádrž Ružiná).

 

Az ellenőrzött vízfelületek listája megtekinthető itt.

 

Forrás: aktuality.sk/Körkép.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!