Nyitókép: nepszava.hu

 

A műanyag mikroszemcsék minden eddiginél nagyobb koncentrációját mérték a Földközi-tenger fenekéből vett mintákban, a kalkulációk alapján évente nagyjából négy-tizenkét millió tonna műanyag szemét ömlik az óceánokba.

 

A Manchesteri Egyetem kutatói Olaszország közelében vettek üledékmintákat. Volt olyan, melyben négyzetméterenként akár 1,9 millió műanyagdarabkát is találtak. Tanulmányuk a Science tudományos lap aktuális számában jelent meg – számolt be a kutatásról a BBC hírportálja.

 

 hirdetes_810x300  

A darabok között ruházati vagy más szintetikus textíliák szálai, valamint az évek során széttöredező nagyobb tárgyak apró darabkái voltak. A kutatók az eredmények alapján úgy vélik, a műanyag mikroszemcsék – vagyis az egy milliméternél kisebb darabkák – a tengerfenék egyes helyein koncentrálódnak, a mélytengeri áramlatok szállítják őket oda.

A kalkulációk alapján évente nagyjából négy-tizenkét millió tonna műanyag szemét ömlik az óceánokba, főként a folyókból. Gyakran lehet olvasni a víz színén úszó szeméttömegről, azonban a tudósok szerint ez a látható réteg mindössze az egy százalékát képviseli a tengerekben rejlő hulladéknak, a többi 99 százalékról nem tudni, merre lehet.

 

Szinte biztosra veszik, hogy valamennyi a tengeri élőlények gyomrába jutott, de a nagyobb része összetört és egyszerűen elsüllyedt.

 

A kutatásban használt minták az Olaszország, Korzika és Szardínia közötti területről származnak. A tudósok szerint a világ számos más helyén működnek hasonló áramlatok a mélyben, tehát amit találtak, nem különlegesség. Aggasztónak találták, hogy ugyanezek az áramlatok szállítják az oxigént és a tápanyagokat a tengermélyi élővilágnak.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!