Nyitókép: Laky Erzsébet

 

Csodás pillanatok az éppen virágzó, rózsákkal teli községi parkban.

 

Kellemes, intenzív rózsáillat fogadja a János-kert felé járókat. Mindez Sárosfa Község Önkormányzatának kitartó és gondos munkája által, köszönhetően a parkban sárga és piros színekben pompázó szebbnél szebb rózsáknak.

 

 hirdetes_810x300  

 

Egy kellemes séta itt különösen jó hatással van testre, lélekre egyaránt. Mindezt magunk is megtapasztaltuk, miközben nem kevés időt töltöttünk a helyszínen. A park közös családi időtöltésre is ideális, akár közös ajándéknak is beillik egy-egy, a sárosfai rózsák között megejtett közös séta.

 

 

A virágok Sárosfa címerét és egy magyarságtudatot erősítő gondolattal ellátott Nagymagyarország térképet is rejtik. Továbbá látványos és illatos rózsákból faluszerte sincs hiány.

 

 

Földváry Terézia polgármester büszke a rózsák ajándékára, amit a látogatók magukkal vihetnek. Maga is szívesen jár a János-kertbe. A park kínálatát játszóparkkal, hűsölővel, „kosárlabda pályával” is gazdagították.

 

„Igazán jó érzés számomra a János-kertben a boldog gyermekek, kosarazó fiatalok, vagy épp ott pihenő látogatók látványa”

 

– árulta el a Körképnek a településvezető. Hozzátette, hogy a János-kert együttal a közösségi rendezvények színhelye is. Hírportálunknak elárulta, hogy a község legnagyobb rendezvényére, a Jánoskerti ízek bográcsos ételek fesztiváljára idén július 31-én kerül sor, ahova minden érdeklődőt szeretettel hívnak. Az esemény részleteit, Tisztelt Olvasóink, megtalálják majd a július végi programajánlónkba.

 

 

 

A helyi önkormányzat minden érdeklődőt, pihenésre vágyót szeretettel vár az éppen virágzó, rózsákkal teli János-kertbe. Egyúttal arra kérnek mindenkit, hogy óvják közösen környezetünket, tartózkodjanak a szemeteléstől, hiszen csak így lehet megőrizni a park szépségét!

 

További képeink:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotó és szöveg: Laky Erzsébet

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.