Nyitókép: Körkép.sk

 

Elérkezett a kerti munkák ideje, sokan ültetgetnek virágokat, vagy a kertek megmunkálásával foglalkoznak. Ilyenkor már a disznövények metszésének ideje is elérkezett, és az öntözésre, a fű gondozására is oda kell figyelni. Ezekről faggattuk Házi Zsolt vásárúti kertészmérnököt, aki hasznos tanácsokat osztott meg velünk. 

 

Hogyan érdemes elkezdeni a fű ápolását tavasszal, hogy aztán minél szebb gyepfelületben gyönyörködhessünk az év folyamán?

 

Ahogy az időjárás engedi, márciusban érdemes elkezdeni a gyep felélesztését gyepszellőztetéssel. Ilyenkor a talaj felső rétegét átvágjuk, gyepünket megszabadítjuk az elhalt növényi részektől, moháktól, filcesedett kaszáléktól és valamennyire a gyomoktól is. Ezután a következik a tápanyag utánpótlás, leggyakrabban NPK műtrágyával.

 hirdetes_810x300  

 

Tavasszal ez nitrogéndús legyen, mellyel a gyep erőteljes zöldülését érjük el. Ha a szellőztetés után ritka lett a fű, felülvetésre is szükség lehet. Kötöttebb talajok esetében ilyenkor érdemes homokkal felülszórni az egész felületet, ami a talaj vízáteresztő képességét javítja.

 

Szükség esetén gyomírtást is végezhetünk. Ezután a gyep egész éves, rendszeres karbantartása következik.

 

Gyepszellőztetés.

 

Mikortól érdemes telepíteni a gyepszőnyeget?

 

A gyepszőnyeg előnye, hogy az év nagy részében lerakható, amikor is tudunk neki megfelelő talajt előkészíteni. Nálunk általában április körül kezdik a felvágását, és így attól kezdve folyamatosan rakható késő őszig. Az öntözés biztosításával, és odafigyeléssel nyár folyamán is elvégezhető a telepítése.

Dísznövények metszése

 

A tavaszi kertbeindítás során az egyik legfontosabb munka a dísznövények metszése. Mit érdemes tudni róla?

 

Dísznövények esetén metszhetünk ifjítási céllal, alakítási céllal, ha a növény túl terebélyessé válik, és olyan helyre lóg be, ahova nem kellene. A felkopaszodott, elöregedő fák, cserjék koronája újra kinevelhető a helyes metszéssel. Alapesetben egy-egy fát vagy díszcserjét évente egyszer elegendő megmetszeni. A tavasszal virágzó cserjéket csak elvirágzásukat követően metsszük, hiszen a virágrügyek már az előző évi vesszőkön kifejlődtek, és csak a tavasz beköszöntére várnak ahhoz, hogy szirmot bonthassanak.

 

Mit kell tudni a nyári virágzásúakról?

 

A nyári virágzásúakkal más a helyzet. Azok virágai csak később, majd a tavaszi hajtásnövekedéssel kifejlődő hajtásokon fognak kialakulni, így azokat még lombfakadásuk előtt meg lehet metszeni.

 

Fontos odafigyelni a fák metszésére is.

 

Öntözés

 

Milyen gyakran kell öntözni a kertben?

 

Mondhatjuk, hogy minden kertápolási munka ideje és mennyisége nagyban az időjárástól függ. Ami gyakran szélsőséges tud lenni. Így, ha sokáig nincs télen csapadék, már akkor is szükség lehet öntözésre, fagymentes időszakban.  A gyep és a legtöbb növény esetében a talaj mindig egyenletesen legyen nedves.

 

Az öntözést érdemes késő estére, vagy kora reggelre időzíteni, egyszerre nagyobb adag kijuttatásával. Gyep esetében, hogy állandóan szép zöld legyen, a legmegfelelőbb a kora hajnali öntözés, mivel ilyenkor a legkisebb a párolgás.

 

Ezek a tanácsok a nyári időszakra is érvényesek?

 

Nem, a nagy nyári forróságban elkerülhetetlen akár a déli, tűző napon való öntözés. Ma már bizonyított, hogy nem olyan káros, mint azt sokáig gondolták. Az automata öntözőrendszer nagyban a segítségünkre lehet a megfelelő minőségű vízpótlás eléréséhez.

 

A kertészmérnöknek a fia is segít a feladatok elvégézésében.

 

Virágápolás

 

Milyen növényeket ajánlott tavasszal ültetni?

 

Ilyenkor valójában bármelyik növény ültethető. Legyen az szabad gyökerű, földlabdás, cserepes. A szabadgyökerű növényeket kora tavasszal rügypattanásig ajánlott ültetni. Példaként a szabadgyökerű fagyal sövény ültetését említeném. Először készítünk nagyjából 35 cm mély, és ugyanilyen széles árkot. A növényeket vízbe tesszük, így megszívják magukat.

 

Ezután egyenletes tőtávolságra elhelyezzük az árokban őket, körülbelül 30 cm-es tőtávra és a kitermelt föld egy részét visszalapátoljuk. Jöhet az iszapolás, nagy adag víz kijuttatásával. A növények megigazítása után a többi földet is visszatermeljük, tömörítjük, majd újból megöntözzük.

 

A földlabdás növények gyökerét jutazsák borítja, amit az ültetés során nem kell levenni, mert lebomlik. A növényt a kiásott gödörbe helyezzük, amit földdel feltöltünk, tömörítünk és kellőképp megöntözzük. A konténeres, cserepes növényeknél a cserepet eltávolítjuk a növény gyökérzetéről és a földlabdáshoz hasonlóképp elültetjük.

 

Milyen módon ajánlott a virágágyás ápolása?

 

Tavasszal az ágyásban lévő száraz levelek összegyűjtésével, eltávolításával kezdhetjük meg a virágágyások rendbetételét. A díszfüvekről és évelőkről távolítsuk el az elhalt, száraz részeket. A fenyőkéreg mulcsot érdemes tavasszal frissíteni, feltölteni, így a gyomokat könnyebben visszatarthatjuk. A mulcs segít a talaj nedvességének megtartásában, és rendezettebb látványt nyújt. Fontos a rendszeres öntözés, és a tápozás.

 

A tulipánok nagyon igényes virágok.

 

Mi a titka annak, hogy a tulipán sokáig szép maradjon?

 

A tulipánhagymáknak folyamatosan nedvességre van szükségük ültetés után is, így fagymentes időben mindig meg kell locsolni az ágyást, ha már száraz a talaj. Ha tavasszal kibújtak a hajtások pár centire, érdemes nitrogén tartalmú tápoldatot juttatni a növényekhez, és folyamatosan nedvesen tartani a talajt. Így hamarabb elérhetjük, hogy a tulipán sokáig virágozzon.

 

 

Mit szeret a kertrendezésben?

 

Egy idézettel válaszolnék:

 

,,Kertet építeni annyi, mint egy mások számára is látható, érzékelhető, élvezhető szép világot, egy kápráztató életegyüttest megteremteni. Aki kertet alkot, az szépséget, maradandóságot teremt.” 

 

Köszönöm a beszélgetést, jó munkát kívánunk Önnek.

 

Köszönöm, mindenkinek örömteli kertápolást kívánok.

 

Laky Erzsébet

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.