Körülbelül 9–10. századi, valószínűleg női sírra bukkantak a dunaszerdahelyi Tesco melletti építkezésen pénteken – írja a Dunaszerdahelyi.sk.

 

A hírportál idézte Takács Mihály régészt, aki elmondta:

 

„A területen, ahol zajlanak most is a földmunkák, régészeti felügyelet folyik, amelyet a kerületi műemlékvédelmi hivatal rendelt el, ugyanis az építkezés helyszínének környékén már korábban temetőre utaló jelekre bukkantak. Ezért értesítettek bennünket is”

 

A sírt a csatornahálózat bővítése során fedezték fel. Egyetlen ember maradványait tartalmazza, feltehetően egy nőét. A test nyugat-keleti tájolású, két bronz hajkarika volt mellette, a régészek ezek alapján datálják a leletet a 9-10. századra.

 hirdetes_810x300  

 

„Bolygatott csontvázas sírról van szó, amit korábban, már jóval a feltárás előtt valaki kifosztott”

 

Mondta Takács. A bolygatott kifejezés azt jelenti, hogy a sírt korábban már kifosztották, ami elég gyakran előfordul, a csontvázas kifejezés pedig azt jelzi, hogy nem halotthamvasztásról van szó.

 

A régészek további feltárandó sírhelyekre számítanak, mert a területen már korábban is kerültek elő hasonló régészeti leletek.

 

Fotó: Méri László

 

 

Körkép.sk, Dunaszerdahelyi.sk

Nyitókép: Dunaszerdahelyi.sk/Méri László

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!