1945. augusztus 2-án adta ki Edvard Beneš csehszlovák elnök a magyarokat és németeket sújtó 33. dekrétumát, mely az ország területén élő nem-szláv népességet megfosztotta állampolgárságától. Az 1945 májusa és októbere között hatályba léptetett Beneš-dekrétumok a magyar és német lakosságon torolták meg Csehszlovákia széthullását, és előirányozták a kisebbségek kitelepítését, illetve erőszakos beolvasztását.

 

Az 1945 áprilisában közzétett kassai kormányprogram már elővetítette az Edvard Beneš nevéhez köthető dekrétumokat, ugyanis a felvidéki városban közzétett dokumentum VIII. pontja a magyar és német népességet kollektív háborús bűnösnek nyilvánította. A május 14-e után hozott jogfosztó rendeletek elsősorban a németek ellen irányultak, de Beneš a magyarságot sem kímélte; utóbbi kisebbséget az 1938-as bécsi döntés nyomán bekövetkezett revízió, és a széthullás fő felelősének nyilvánították.

 

A beolvasztás első állomása a nem-szláv nemzetiségek kollektív jogfosztása volt; Beneš és a csehszlovák politikusok abban bíztak, hogy a mostoha körülményekkel elüldözhetik majd a kisebbségek jelentős hányadát, az ottmaradókra pedig deportálás és erőszakos asszimiláció „lehetőségei” vártak.

 

 hirdetes_810x300  
Fotó: Magyar Tudat Nemzeti Hírportál

 

A jogfosztó program tetőpontja az 1945. augusztus 2-án hatályba léptetett 33. dekrétum volt, mely valamennyi magyart és németet megfosztott állampolgárságától, vagyis de facto kizárta őket a társadalomból, és ellehetetlenítette életüket. Az 1946 tavaszán törvényerőre emelkedő Beneš-dekrétumok egészen az 1948-as, Klement Gottwald nevéhez fűződő kommunista hatalomátvételig a kisebbségi politika fő oszlopát képezték.

 

A világháború és a Gottwald-féle fordulat közötti három évben a helyi magyarságtól elvették életlehetőségeit, vagyonát, igyekeztek erőszakkal kitoloncolni az országból, majd a párizsi béke megkötése után kitelepítésekkel, kényszermunkával és az úgynevezett reszlovakizációval próbálták megtörni a kisebbségi öntudatot.

 

Fotó: madari.sk

 

A beneši időkhöz képest már az 1948 októberében hozott törvény is enyhülést jelentett, mely hűségeskü fejében valamennyi kérvényezőnek megadta a csehszlovák állampolgárságot. Mindennek dacára a szocializmus évtizedeiben a magyarságot „revizionista” és „reakciós” kisebbségként kezelték, ennek megfelelően önálló nemzeti identitásának ápolására a mindenkori kormányok próbáltak minél kisebb teret juttatni.

 

A Beneš-dekrétumok számos ponton sértették az alapvető emberi jogokat, mivel nemzetiségi alapon diszkrimináltak, kényszermunkát vezettek be, és önkényesen rendelkeztek milliók tulajdonáról. Mindennek dacára a jogfosztó törvényeket mind a rendszerváltás utáni Csehszlovákia, mind a szétváló cseh és szlovák állam megőrizte jogrendjében, sőt, 2007 során az utódállamok még azt is elérték, hogy azok az Európai Unió lisszaboni szerződésének keretein belül is hatályban maradhassanak.

 

A Beneš-dekrétumok fájó emléket jelentenek az egykor jogfosztottak – és utódaik – számára, érvényben tartásuk máig feszültséget eredményez a közép-európai nemzetek között.

 

Forrás: rubicon.hu

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.