Rómában “egy második Pompejit” rejt magában a föld mélye, de a városnak nincs pénze a feltárására – erről beszélt az olasz főváros műemlékvédelmi főfelügyelője a közgyűlés kulturális és környezetvédelmi bizottságának együttes ülésén. Az Olaszországban szenzációt keltő bejelentést egy játszótérépítési indítvány vitája közben tette Eleonora Ronchetti.

 

Az Oppio-domb két másik magaslattal együtt alkotja Esquilinust, a legnagyobbat és legmagasabbat a hét domb közül, amelyekre az ókori Róma épült. Titus római császár (39-81) a Colosseummal szemben, az Oppio-domb délnyugati térségben építtetett fürdőket az amfiteátrum látogatói számára, s meglehet, hogy az i. sz. 80-ban átadott létesítmények végighúzódnak a domb alatt – emlékeztetett a műemlékvédelmi főfelügyelő.

 

A jelenleg park és sportpályák által fedett terület alatt egy egész Titus-korabeli városnegyedet lehetne feltárni, az ásatásokra azonban nincs pénz – mondta Ronchetti, aki szerint csak a régészeti lelőhely kiterjedését felmérő ásatásra több millió euró kellene. A régészeti leletek feltételezett nagy mennyisége alapján “egy második Pompejiről” lehet beszélni – tette hozzá.

 

 hirdetes_810x300  

Az illetékes emlékeztetett arra, hogy az Oppio-dombon folyó ásatásokat 1998–99-ben közbiztonsági okokból leállították, a felásott területet visszatemették. Akkoriban Öcalan kurd gerillavezér Rómában kért menedéket, és hívei az ásatások környékén táboroztak.

 

MTI

 

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!