1918-2018: Pontosan 100 éve hallgattak el a fegyverek az első világháború csataterein

Pontosan 100 éve, hogy 1918. november 11-én a Német Császárság és a nyugati szövetségesek a franciaországi Compiégne közelében aláírták azt a fegyverszüneti egyezményt (Armistice de Rethondes), amely gyakorlatilag véget vetett az addigra öt éve dúló világégésnek.

Az első világháború már a számokat tekintve is egy sokkoló érvágásnak számított az akkori Európa történetében. 1914 és 1918 között a kb. 70 millió mozgósított katona közül 9,5 millióan vesztették életüket az emberiség történetének addigi legpusztítóbb fegyveres konfliktusában. A sebesültek létszáma ennek sokszorosa, becslések ezt a számot 21 millióra teszik. Ez azt jelenti, hogy naponta átlag 6060 katona esett el. További 13 millió civil a háború okozta éhínség, nélkülözés és járványok áldozata lett. Az Osztrák-Magyar Monarchia teljes veszteséglistája 4,6 millió nevet tartalmaz. Mindazonáltal az első világháború több volt mint egy számháború.

Az első modern háború?

   

Hogy a “Nagy Háború”-nak vagy a “minden háború végét jelentő háború”-nak nevezett világháború miben is különbözött a korábbi fegyveres konfliktusoktól, az a hadtudomány szemszögéből nézve egy igencsak érdekes kérdés. Az első világháború mint harcászati jelenség nem volt se kegyetlenebb, se gyilkosabb bármely fegyveres összecsapásnál. Ugyanis a középkor buzogánya pontosan azt a “munkát” végezte el mint évszázadokkal később a géppuska. A lényeg inkább a hadászati változásokban rejlett, melynek egyik jelentős kiindulópontja kétségtelenül az ipari forradalom volt.

A 19. század ipari forradalma nemcsak a termelés fokozását és a gazdaság fejlődését jelentette, hanem önkéntelenül magában hordozta a “modern” háború fogalmát is. Az 1800-as évek háborúi egymás után követelték maguknak az “első modern háború” címét. Habár már a franciák 1830-as algériai bevetését is modern összecsapásnak szokás nevezni, a hadtörténet az 1853-1856-os krími háborút tartja az első modern fegyveres konfliktusnak. A háború kezdetén a felek a napóleoni háborúk szellemében szálltak hadba, míg 1856-ban az első világégést idéző álló- és anyagháború dominált. Több mint 700.000 katona maradt holtan a Krím távoli csataterein, a civil veszteség máig ismeretlen.

Hasonló minta jellemezte mind az 1866-os porosz-osztrák háborút, mind az 1861-65-ös amerikai polgárháborút. Az osztrákok például 1866. június 27. és 29. között több mint 30.000 embert vesztettek a poroszok tüzében. Ezek addig soha nem látott veszteségek voltak. A polgárháború Észak és Dél között még nagyobb méreteket öltött, a konfliktusban 600.000 ember vesztette életét; a katonai és civil célpontok közötti határ ezen felül egyre inkább elmosódott, amelynek hatásait a védtelen lakosok szenvedték meg.

Az “abszolút” jelleg

Habár a háború “brutalizálása” és a veszteségek rohamos növekedése kétségtelenül rányomta bélyegét ezen konfliktusokra, úgy ezek jellegükben továbbra sem számítottak “modern”-nek. A 19. század háborúi mind térben, mind időben korlátozottak maradtak és teljes mértékben a híres porosz stratéga – Carl von Clausewitz – gondolatmenetének feleltek meg. Bár Clausewitz “A háborúról” című művében megemlíti a totális háborút mint jelenséget, ám az “abszolút” jelleg fogalma viszonylag elvont marad.

A háború szerinte nem más, mint az érvényben lévő (hatalmi) rendszer megváltoztatása, méghozzá fegyverhasználattal. Ez 1914-ig nagyjából igaz is volt. Ezzel szemben az első világháború a meglévő rendszert nem megváltoztatta, hanem szétzúzta, precedenst teremtve ezzel a hadtörténetben. Itt rejlik az első világháború valódi tragédiája katonai szempontból.

Mint ahogy azt Georges-Henri Soutou francia történész is megjegyzi, 1914 előtt a fegyveres konfliktusok a legtöbb esetben korlátozottak maradtak, ami a résztvevők számát, a bevetett eszközök és a kitűzött célokat érintette. Az európai nagyhatalmak vagy uralkodóházak akaratának megfelelően a fegyverhasználat csak a politikai célok elérésére volt használatos.

Az első világháború ezt az elgondolást teljesen a feje tetejére állította: a konfliktus nem kevesebb mint három nagy múltú birodalmat rántott magával a „túlvilágra”. Se Ausztria-Magyarország, se a Német Császárság, se a Cári Birodalom nem élte meg a háború végét.

Fegyverszünet 20 évre…

A határok teljes átrajzolása, évszázados életformák megszüntetése, valamint a vesztesek megalázása már 1918/19 derekán magukban hordozták az új háború lehetőségét. 1918-ban tehát nem is igazán béke, csak fegyverszünet köttetett, ami húsz évvel később a legalább 65 millió életet követelő második világháborúba (1939-1945) torkolott. Hatásai máig érvényben vannak.

Orbán Gábor

A szerző felvidéki magyar hadtörténész

Nyitókép: „1914 és 1918 között hozzávetőleg 21 millióan sebesültek meg. A képen egy gáztámadás során megvakult brit katonák oszlopa látható” (wikicommons; Imperial War Museum, public domain).