Leó, Szaniszló
  • HUF: 357.54
  • USD: 1.19
  • 9 °C
  • 22 °C
Történelem

Az ipolysági zsidóság története – a kezdetek

A következő, hatrészes cikksorozatunkban bemutatjuk az ipolysági zsidóság tragikus történetét.

Nyitókép: Az igényesen felújított zsinagóga ma kiállítótérként üzemel a kultúra szolgálatában (Fotó: Kapusník Csaba)

 

A fiatalabb generációk talán már nem is sejtik, hogy Ipolyságon egykor egy jelentős számú, saját intézményrendszerrel rendelkező, fejlődő izraelita közösség élt, mely után mára csupán ódon falak, emlékművek maradtak mementóul. A következő, hatrészes cikksorozatunkban bemutatjuk az ipolysági zsidóság tragikus történetét, hogyan indult el az egykor virágzó közösség a teljes megsemmisülés felé. Íme az első rész: a kezdetek.

 

Az ipolysági zsidóság története a 19. századra nyúlik vissza. Bár az Ipoly menti kisvárosban 1848-ig a bányavárosok közelsége miatt zsidók nem telepedhettek le, 1825-ben a vármegye önkormányzata mégis letelepedési engedélyt adott 8 izraelita családnak.  Az első családok a környező településekről, illetve Balassagyarmatról, Dunaszerdahelyről és Vácról érkeztek.

 

A kép jobb oldalán Mühlstein ügyvéd 19. század végén épült háza, mely a holokausztig a család tulajdonában volt. (Honti Múzeum archívuma)

 

Az 1850-es év mérföldkő a zsidóság életében, ugyanis Winter Fülöp és Glück Zanvel megalapították az ipolysági zsidó hitközséget, Winter János, Glück Mór, Herczog Gábor, Weiszberger Wolf és Glück Adolf viselték az elöljárói tisztséget, Rosenberg Miksa vezetésével megalakult a Chevra Kadisa is (Szentegylet vagy Szent Egyesület). 1852-ben a hont vármegyei zsidóság támogatásával megépült a város első zsinagógája, első rabbija Deutsch Salamon lett.

 

A magyarországi zsidó hitközségek 1944. évi összeírása arról tanúskodik, hogy az 1868. évi izraelita községterületek beosztása alapján Hont vármegye hitközségeinek székhelye Pesten volt. Az 1885-ben kialakított anyakönyvi kerületek szerint a Hont megyei községek az 58. számú anyakönyvi kerülethez tartoztak, melynek központja Ipolyság volt. Tehát Ipolyság a kései hitközségalapítás ellenére már a 19. század 80-as éveiben fontos vallási központnak számított.

 

A Mühlstein-ház ma a Honti Múzeum otthona (Fotó Pálinkás Tibor)

 

1876-ban szakadás történt a hitközségben, egy csoport kivált, és megalakította az ortodox hitközösséget. A többség viszont a status quo ante közösségben maradt, akik a kisebb létszámú neológ felekezettel közösen használták intézményeiket, többek között a zsinagógát és a temetőt is. A status quo hitközösség rabbija Groszmann Gyula, az ortodoxoké Weisz Antal lett.

 

Vegyesházasságok a két közösség között nem voltak jellemzőek, ahogy a zsidók és nem zsidók között sem. Mindkét közösség saját zsinagógával és temetővel rendelkezett, s a helyi zsidó gyerekek az 1874-ben alapított zsidó elemi iskolába járhattak. Az elemi iskola elvégzése után a környékbeli gimnáziumokban folytathatták tanulmányaikat, egészen az ipolysági gimnázium 1913-as alapításáig.

 

A város zsidó lakossága a természetes népszaporulat és a falvakból való betelepülések hatására növekedett (1850-ben 81 zsidó lakos, 1880-ban 331, 1900-ban 529, 1910-ben 660), s hamarosan Hont vármegye zsidóságának meghatározó települése lett, mind gazdasági, mind szellemi-kulturális szempontból.

 

A város legimpozánsabb szállodája, ahol 1932-ben Móricz Zsigmond is megszállt, a Lengyel család birtokában volt (forrás hu.museum-digital.de)

 

A város gazdasági életében fellendülést hozott az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés, továbbá ebben az évben kapták meg a zsidók a polgári és politikai egyenjogúságukat, de nemzetiségként továbbra sem ismerték el őket. A fejlődéshez nagyban hozzájárult a vasúthálózat kiterjesztése, amely Ipolyságot 1887-től Csatával, 1891-től Balassagyarmattal, 1899-től pedig Korponával kötötte össze. Különböző intézmények jönnek létre, s működnek itt, ami tovább növelte a város jelentőségét, valamint létrejött a helyi, regionális sajtó.

 

A város kereskedelmének alapjait nagy részben zsidók tették le, 34 különböző üzlet közül 26 volt zsidó tulajdonban (pl. a kocsma, a mészárszék). A körülbelül 12 %-os zsidóság az összes adó háromnegyedét fizette. Több szakmában is képviseltették magukat, a városban működő tizenegy ügyvéd közül kilenc, a nyolc orvosból hat volt izraelita vallású, kettő pedig kikeresztelkedett zsidó. Az ügyvédek az ipolysági bankoknak és a térség földműveseinek dolgoztak.

 

A város mindkét szállodája zsidó kézben volt. A kétkezi munkások közt is előfordultak izraeliták, bár kisebb arányban, Ipolyságon három szabóról és négy suszterről van tudomásunk. A szomszédos falvakban az üzletek és kocsmák kizárólag zsidó tulajdonban voltak, némely családnak földbirtoka is volt. Az ipolysági izraelita vallású polgároknak hitközségi adót is kellett fizetniük az állami adók mellett – a 1888: 1191. sz. vkm. rendelet 5 §-a értelmében.

 

Egykori mikwe (rituális fürdő) és talmud-tóra iskola. (Fotó: Pálinkás Tibor)

 

Az első világháborúban negyvenhat ipolysági zsidó férfi teljesített katonai szolgálatot (közülük tíz nem tért vissza), s a város körüli harcokban izraelita fiatalok is részt vettek, néhányan el is estek közülük. A világháború résztvevői közül sokan értek el tiszti rangot vagy  kaptak kitüntetéseket.

 

A első világháború, valamint az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása után a városnak is szembe kellett néznie az elvesztett világháború következményeivel, először a vörös-, majd fehér terror eseményei tették tönkre a lakosság életét, mind gazdasági, pénzügyi és biztonsági szempontból. Mindehhez hozzájárult az 1922. évi 275. számú rendelet, amely az új államban a volt vármegyei székhelyet, az aránylag virágzó városból, elhanyagolt határvárossá degradálta, s a fejlődése ennek hatására jelentősen visszaesett.

 

Az ortodox temető a tűzoltóság szomszédságában (Fotó: Kapusník Csaba)

 

Dr. Várady Jakab ügyvéd síremléke a neológ temetőben (Fotó: Kapusník Csaba)

 

A város izraelita lakossága – a visszaemlékezések tanúsága szerint – zsidósága mellett rendelkezett magyar identitással is. Az ipolysági zsidóság ekkoriban nem sokat tudott a cionizmusról, nem nagyon hallottak Herzlről és Nordauról annak ellenére, hogy egy országban éltek. A cionizmust a szegény és öreg zsidó emberek ideológiájának tartották, akik életük hátralévő részét a Szentföldön szerették volna tölteni, s ott halni meg.

 

Az ülő sor jobb szélén Groszmann Gyula rabbi látható (Rados Dávid archívuma)

 

Theodor Herzl, azaz Herzl Tivadar, a cionista mozgalom atyja (forrás wikipédia)

 

Az államfordulat az izraelita közösség számára is változásokat, jogi szempontból új lehetőségeket hozott, de ez már a következő rész témája lesz.

 

Kapusník Csaba

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 19 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket