Leó, Szaniszló
  • HUF: 357.54
  • USD: 1.19
  • 9 °C
  • 22 °C
Történelem

Az ipolysági zsidóság története (II.) – A két világháború között

Csehszlovákiában politikai szinten űzött antiszemitizmusról nem beszélhetünk, egészen a harmincas évek közepéig

Nyitókép: Winter-ház (Fotó Ihraczky Gyula)

 

Az első világháború után a többségében magyar ajkú felvidéki zsidó lakosság jogi, politikai és társadalmi helyzete megváltozott. Csehszlovákiában politikai szinten űzött antiszemitizmusról nem beszélhetünk, egészen a harmincas évek közepéig, amely nagy részben Masaryk által is előtérbe helyezett liberális és demokrata értékek térhódításának volt köszönhető. Bár voltak politikusok, akik antiszemita nézeteket vallottak, de pártjuk politikai programjában ez nem szerepelt.

 

Ezzel szemben Magyarországon az antiszemitizmus a mindennapok és a politika része volt, példaként említhetjük az 1919-1920-as zsidó pogromokat vagy a numerus clausust. A magyarországi antiszemita és diszkriminációs események hatással voltak a felvidéki zsidóságra is, ugyanis az eddig magyar nyelvű és magyar érzelmű zsidóság egy része kiábrándult és eltávolodott a magyarságtól, de elsősorban az anyaországtól.

 

Volt még egy jelentős különbség a korabeli Magyarország és az első Csehszlovák Köztársaság zsidópolitikája között. Amíg Magyarország csak felekezeti alapon ismerte el a zsidóságot, úgymint izraelita vallású magyarok, addig Csehszlovákiában az 1920-as új csehszlovák alkotmány szerint nemzetiségi alapon ismerték el, s már az 1921-es népszámláláson is zsidó nemzetiségű állampolgárnak vallhatták magukat. A zsidók nemzetiségként való elismerésének hátterében egyéb politikai érdekei, céljai is voltak. Csehszlovákia etnikailag színes állam volt, amelyben jelentős számban éltek kisebbségek, elsősorban németek, magyarok  és ruszinok.

 

A csehek és a szlovákok a művileg létrehozott egységes csehszlovák nemzet megalkotásával már az 1919-es rendkívüli népességösszeírás alkalmával megteremtették mind etnikai, mind politikai fölényüket (a zsidók ekkor még nem voltak elismerve külön nemzetiségként), ezzel is bizonyítva a Csehszlovákia létjogosultságát és a bekeszerződésben foglaltak helyességét. A kisebbségi problémát ezzel azonban még nem oldották meg, Csehszlovákia szlovenszkói részén még mindig nagy arányban éltek magyarok, s a zsidók nemzetiségként való elismerésétől a magyarok arányának csökkenését is remélték.

 

A csehszlovák hadsereg tisztjei a Fő téren (sahy.sk)

 

Ennek meg is volt a jól látható eredménye. Míg az 1921-es népszámlálás szerint a szlovákiai zsidók 16%-a vallotta magát magyar nemzetiségűnek, addig az 1930-as összeíráson már csak 9%. Ezzel szemben a magukat szlovák nemzetiségűnek valló zsidók aránya 22%-ról 42,2%-ra nőtt.

 

1919-ben összeült a Zsidó Nemzeti Kongresszus, ahol megalapították  Zsidó Pártot, amely az 1920-as választásokon nem került be a parlamentbe. Ennek több oka is volt. A vereség egyik oka a zsidóság politikai megosztottságában keresendő, ugyanis a választásokon három zsidó párt is indult (Zsidó Nemzeti Párt, Zsidó Gazdasági Párt, Szlovenszkói Zsidók Pártja). Második ok a zsidó állampolgárok átszavazása egyéb politikai pártokra, többnyire a Magyar Nemzeti Pártra, Csehszlovákia Kommunista Pártjára, illetve a Szociáldemokrata Pártra. További magyarázatként említhető az a tény is, hogy a zsidók által nagy számban lakott Ruszinszkóban a térség bizonytalan politikai hovatartozása miatt elmaradtak az 1920-as választások. Masaryk elnök ígéretet tett a zsidóság parlamentbeli reprezentációjára, ám tartva a többi nemzetiség hasonló igényei miatt ezt végül visszautasította.

 

Két ízben járt zsidó küldöttség ez ügyben Masaryk elnöknél, először a Zsidó Nemzeti Tanács delegátusa, mádodik alkalommal az Egyesült Zsidó Párt a már említett sikertelen választások után. Az 1925-ös választáokon a párt ismét megbukott. A soron következő 1929-es választások hoztak fordulatot. A Lengyel Párttal megkötött koalíció, illetve a választójogi törvény (zsuparendszer helyett tartományi rendszer) következtében két képviselőt küldhetett a 300 fős parlamentbe, dr. Ludvík Singert és dr. Reisz Gyula személyében.

 

A pöstyéni fürdő és az ipolysági téglagyár alapítója, Winter Sándor síremléke az neológ temetőben (Fotó Kapusník Csaba)

 

Az 1935-ös választásokon immáron a Csehszlovák Szociáldemokrata Párttlal közös listán induló, Zsidó Párthoz tartozó jelöltek közül ismét két képviselő jutott be a törvényhozásba, dr. Angelo Goldstein és dr. Chaim Kugel. A Zsidó Párt minden olyan városban, községben, ahol nagyobb számú zsidó közösség élt, helyi szervezettel rendelkezett.

 

A Zsidó Párt politikájának legfontosabb feladatai közé tartozott a cionizmus mint ideológia és a diaszpórazsidóság érdekképviselete, politikai jogainak kiszélesítése és e jogok megőrzése, valamint a zsidóság kultúrális intézményrendszerének kiépítése. A cionizmus népszerűsítése a különféle cionista szervezetek, illetve az alijázás feltételeinek megteremtésének támogatásával történt. Szlovákiában több cionista pártnak, egyesületnek alakultak ki helyi szervezeteik, közülük a legelterjettebbek a Mizrahi (feladata a cionizmus népszerűsítése az ortodox felekezet körében), a HaPo’el Hatza’ir (szociáldemokrata), Po’ale Zion (szocialista), a Ha’Shomer Hatza’ir (cserkésszervezet), a Betár (ifjúsági szervezet) és a Makkabi (sportegyesület). Legfontosabb céljai közé tartozott még az antiszemitizmus elleni küzdelem.

 

Mint már említettem, Csehszlovákiában politikai szinten nem volt antiszemita légkör egészen a harmincas évek közepéig. Ennek ellenére az antiszemitizmus nem volt ismeretlen fogalom, ha nem is a „nagypolitikában“, de helyi hatósági szinten és a társadalom egyes rétegei közt igen. Bár kisebb mértékben, mint Magyarországon. 1920-ban zsidóellenes zavargások voltak több szlovákiai városban (Zsolna, Vágújhely, Pöstyén), az iparengedélyek felülvizsgálatakor több zsidó engedélyét bevonták, 1923-ban Rodobrana néven fasiszta szervezet alakult, nem volt ritka, hogy szlovák lapok a magyar revízió támogatásával vádolták a zsidókat.

 

1931-ben zsidóellenes tüntetést tartottak a prágai és a pozsonyi egyetemek hallgatói, követelve a külföldiek és zsidók arányának korlátozását az egyetemen. Az 1936-37-es évek folyamán a szlovák nacionalizmus erősödésével és a Szlovák Néppárt provokációinak köszönhetően a nyílt antiszemitizmus, zsidóellenes légkör vált jellemzővé.

 

Csehszlovákia széthullása előtt Szlovákiában körülbelül 140 000 zsidó élt. A 1930-ban a 136 737 vallották magukat valamely izraelita hitfelekezethez tartozónak, de zsidó nemzetiségűnek csupán 47%-a tartotta magát. A szlovákiai zsidóság túlnyomó része, körülbelül 75%-a az ortodox felekezethez tartozott.

 

Az ipolysági ortodox zsinagóga 1929-ben épült fel a helyi zsidó családok jelentős támogatásával (Fotó Honti Múzeum)

 

Ipolyságon oktatási és kultúrális téren is adottak voltak a lehetőségek. Az ortodox hitközösség megalakulásától kezdve működött a talmud-tóra, a staus quo ante hitközösségen belül 1921-től. Egy állami óvoda működött a városban, de a zsidó szülők csak kivételes esetben járatták ide gyermekeiket, többnyire ortodox felekethez tartozók. Az óvoda termeit többségében cseh és szlovák hivatalnokok gyermekei töltötték meg. A zsidó germekek nevelését óvodás korban vagy az anya, vagy (a tehetősebb családoknál) egy felfogadott nevelőnő látta el. A nevelőnők többnyire Cseh- vagy Morvaország németek által lakott részeiről érkeztek, azaz német nyelvterületről, s ők tanították a gyerekeket németül beszélni, írni és olvasni.

 

A magyar és szlovák elemi iskola mellett működött zsidó elemi iskola is (a status quo irányítása alatt). A zsidó elemi iskola tanítási nyelve a magyar volt, kezdetben még nem volt intenzív szlovák oktatás, bár állami tanterv szerint működött. Igyekeztek a szlovák nyelvet, s magát az új államot úgymond megszerettetni az emberekkel még gyermekkorban, amit a következő neológ elemi magyar osztályból származó iskolavers is alátámaszt:

 

 „Magyar anyától születtem,

magyar az én anyanyelvem,

de azért jó honfi vagyok,

szlovákul is tanulgatok.

 

Szlovák hazámat szeretem,

Az ápol és nevel engem,

Érte élek, érte vagyok,

Érte ha kell, meg is halok.”

 

A zsidó elemi iskola vallási okokból kissé eltérően működött, mint a másik két elemi. Az iskolaév és a nyári szünidő azonos volt, de az évközi szünetek kissé eltérően alakultak. A keresztény iskoláktól eltérően, ahol a vasárnap pihenőnap volt, addig a zsidó iskolákban ez a nap a szombat volt. Szünetet tartottak az ünnepeiken (pl. a Chanuka, Purim stb.) és böjtnapokon is. A zsidó elemi iskolába nem csak zsidó diákok jártak, egyes tehetősebb keresztény családok is ide járatták gyermekeiket magas színvonalának köszönhetően.

 

Az ortodox zsinagóga ma raktárként szolgál (Fotó Kapusník Csaba)

 

A magyar és szlovák iskoláknak, legyen elemi vagy középiskola, szintén voltak zsidó tanulói. Ezek a diákok minden szombaton fel voltak mentve az írásbeli feladatok és a vizsgáztatás, feleltetés  alól. Még a táblához sem hívhatták ki őket, ha az írással, vagy akár rajzolással volt kapcsolatos. Továbbá minden elismert főünnep és félünnep alkalmával országosan fel voltak mentve az iskolakötelezettség alól, ez gyakran antiszemita megjegyzéseket vont maga után, nemcsak a diáktársak, de esetenként a tanárok részéről is.

 

Az ipolysági zsidóság kultúrális életében fontos helyet foglaltak el a cserkészcsapatok, amelyek nagyban hozzájárultak a zsidó kultúra ápolásában és a nevelésben. Ipolyságon több zsidó cserkészcsapat váltotta egymást. 1925-ben alakult meg az első zsidó cserkészcsapat Hasomer Kadimah néven. Liszovics Mór héber tanár vezetésével alkakult, beszervezte az iskolásokat, héber dalokat tanított a csapatnak, a vezényszavak pedig ivritül (a héber nyelv modern változata) hangzottak el. Ez a csapat nem sokáig tudta fenntartani magát, vezetőik távozása (Schütz Feri, Liszovics Mór) és két tragikus haláleset (Kohn Zoltán, Büchner László) miatt feloszlott. A Hasomer Kadimah helyét a Hasomer Hacair vette volna át, de túlzott baloldali beállítottsága miatt nem sikerült megalakulnia, s később a Betár megalakulása is sikertelenül végződött. Az 1930-as évek elején a korábbi Hasomer Kadimah legkitartóbb tagjai (Büchner fiúk, Schmiedl László) megalakították a már minden politikától mentes cserkészcsapatot.

 

A csapat parancsnoka Füredy Hugó gimnáziumi tanár lett. Az ipolysági zsidó fiatalság nagy része tagja volt az új cserkészcsapatnak, s már önálló leánycsapattal is rendelkezett. A nevelő munka mellett, kultúrtevékenység is folyt a csapatban, több zsidó témájú előadást rendeztek a közönség számára. A zsidó cserkészcsapat „megengedhette magának” a távolabbi helyeken való táborozást is, mivel anyagi helyzete és technikai felszerelése ezt lehetővé tette. Voltak közös kultúrrendezvényeik is a gimnáziumi (keresztény) cserkészcsapattal, ilyen esetekben az előadásokból és adományokból befolyt pénzösszeget megfelezték.

 

Engelhart-téglagyár (Honti Múzeum Archívuma)

 

A demográfiai adatok gyarapodást mutatnak mind az összlakosság, mind a zsidó lakosság körében. 1921-ben Ipolyság városának 4698 lakosa volt, ebből 752 fő volt zsidó nemzetiségű, ami az összlakosság 16%-ának felel meg. Az 1930-as adatok szintén növekvő tendenciát mutatnak, az 5084 lakosú Ipolyság közel 17%-a vallotta magát zsidó nemzetiségűnek. Ebben az időszakban a Csehszlovákiában működő zsidó pártok közül Ipolyságon a legnagyobb tábort a Zsidó Párt tudhatta maga körül, ennek eredményeképp az 1928-as helyhatósági választásokon az önkormányzati testületben három helyet szerzett.

 

Bár a határkialakítások következtében – mint már említettem – Ipolyság gazdasága jelentősen átalakult, gazdasági szerepe visszaszorult. Ezt a visszaesést tovább fokozta az a tény is, hogy a közigazgatási reform következtében 1923. január 1-től Ipolyság városától Korpona vette át a megyeszékhelyi rangot. A zsidó kereskedők, valamint a két hitközösség  azonban még ekkor is nagyban kivették a részüket a város kereskedelméből és iparából.  Egyes felekezeti tagok jelentős földbirtokkal vagy vállalattal rendelkeztek, ilyenek voltak például Kinszki János és Szabados Zsigmond földbirtokai, vagy Link Frigyes gőzmalma, Winter Sándor téglagyára, illetve Vermes József cementgyára.

 

Az 1920-as években  a status quo és neológ hitközség 100 000 koronás (Kč) költségvetéssel működött, amiből 10 000 koronát szociális és jótékonysági célra használtak fel. Az ortodox felekezet 48 000 Kč-ből gazdálkodhatott, aminek egy részét szintén szociális és filantropikus célokra használták fel. A hitközségi adót a családok financiális állapotához mérten állapították meg, amit kötelezően be kellett fizetni.

 

A két világháború között Ipolyságon már kezdett gyökeret verni a cionizmus fogalma  az emberek tudatában. Liszovics Mór közvetítésével hallhattak Trumpeldorról és társairól. A többség azonban még mindig tartózkodott a cionista mozgalomtól. Rendeztek kifejezetten cionista jellegű kultúresteket, előadásokat. Palesztínából is meghívtak egy ivrit költőt, Avidor Hameirit, akinek az előadása nagy csalódást keltett, ugyanis nyíltan bírálta a galuti felfogást (diaszpórában élés, hazátlanság) és a kisváros zsidó társadalmát. Közeledve a Csehszlovák Köztársaság felbomlásához Ipolyságon is kiéleződött a  viszony a lakosság körében. A szudétanémet kisebbség példájára a magyar és szlovák lakosság is mozgolódni kezdett.

 

Winter Sándor és neje, Katser Henrietta

 

A magyarok sérelmezték, hogy a zsidóság lojális a Csehszlovák Köztársasághoz, de óvatosak maradtak, mert szükségük volt a zsidók támogatására (a zsidók nagy többsége a magyar nyelvű gimnáziumot vagy polgári iskolát látogatta). Rosszallóan tekintettek arra a tényre is, hogy a gimnáziumi érettségizők és főiskolások közt is egyre nőtt a zsidók aránya. Gazdasági úton próbálták ellehetetleníneti a zsidó kereskedőket az ún. „Katolikus Akció” zászlaja alatt. Ez azt jelentette, hogy gyári lerakatokat és különféle üzleteket létesítettek, így próbálták kényszeríteni a lakosságot arra, hogy szombatokon, amikor a zsidó üzletek egyöntetűen zárva voltak, ezekben a boltokban vásároljanak. A szlovákok a magyar nyelv melleti kitartásuk miatt nem néztek jó szemmel a zsidó lakosságra, a szlovák hivatalnokok rosszindulatúan viszonyultak a zsidóság adó- és állampolgári ügyeihez. Tehát kiéleződött a viszony az etnikumok között.

 

A zsidóság reakciójaként két cionista egyesület alakult Ipolyságon. Az egyik a Theodor Herzl Egyesület, Dr. Neumann Antal elnöklete alatt, a másik a WIZO (Women’s International Zionist Organisation), Rosenberg Arnoldné Ella vezetésével. A két egyesület együttműködően viszonyult egymáshoz, mindkét csoport nagyszámú tagsággal rendelkezett. A Theodor Herzl Egyesületnek több főiskolás tagja is volt, voltak köztük olyanok, akik a prágai szabadegyetem előadásait hallgatták, és az ott hallottakat ismertették a helyi csoportban. Mindkét egyesület javarészt kultúrális téren működött. Ebben az időben a cserkészcsapat kezdte elveszíteni népszerűségét, két vezetőségi tag kivált, Hevesi Pál és Virányi László, s megalakították a Makkabi Hacair szervezetét. E szervezet ifjúsági mozgalomként működött politika- és szélsőségmentesen.

 

Winter-téglagyár (Honti Múzeum archívuma)

 

E szervezet tagjai később részt vettek a pesti földalatti mentőmunkákba, valamint ők alkották a magvát a háború utáni alijának (izraeli hazatérés, bevándorlás).

 

Ipolyság még a bécsi döntés kihirdetése előtt visszatért az anyaországhoz, október 15-én a Fő téren összegyűlt lakosság Horthy és Magyarország éltetésével, hatalmas éljenzéssel fogadta a bevonuló honvédeket. Az ünneplő tömeg időnként Hitler és Mussolini nevét skandálta, ami borús jövőt jósolt a város zsidó lakossága számára. De erről a következő részben.

 

Kapusník Csaba

A sorozat első része itt olvasható:

 

Az ipolysági zsidóság története – a kezdetek

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 18 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket