Leó, Szaniszló
  • HUF: 357.54
  • USD: 1.19
  • 9 °C
  • 22 °C
Történelem

Az ipolysági zsidóság története (V.) – Deportálás

Azt gondolták, munkára viszik őket, de nem értették, akkor miért viszik a gyerekeket és az öregeket.

Nyitókép: Az ipolysági vasútállomás (Fotó: Kapusník Csaba)

 

A deportálási program részleteit 1944. májusában hagyták jóvá. Az országot zónákra osztották, a deportálások meghatározott menetrend szerint deportálták. A következő zónákban gyűjtötték össze a zsidókat, ahonnan elszállításra kerültek: I. Kárpát-Ukrajna és Északkelet-Magyarország, II. Észak-Erdély, III. Észak-Magyarország, IV.Dél-Magyarország a Dunától keletre, V. Nyugat-Magyarország, VI. Budapest és környéke.

 

A magyarországi vidéki zsidóság gettósítása és deportálása óramű pontossággal meg volt szervezve (forrás: hdke.hu)

 

Június 7-én az ipolysági gettó lakóit hajnali 5 órakor (ezzel szemben K. S. 4 órára emlékezik, fél órás felkészülési idővel) felébresztették azzal a paranccsal, hogy 6 órára mindenki köteles megjelenni a Vikulenszki-ház előtt pár napra való élelmiszerrel és két váltásruhával. Azt gondolták, munkára viszik őket, de nem értették, akkor miért viszik a gyerekeket és az öregeket. Az emberek durva motozáson mentek keresztül,  mindenkinél ékszert és pénzt kerestek. Még ketten lettek öngyilkosok. A nőknek keresztül kellett menni egy helyiségen, ahol bábaasszonyok vizsgálták át őket, hogy nemi szerveikben nem rejtegetnek-e valami ékszert vagy más értéktárgyat.

 

K. S. vallomása szerint ezek után az embereket, a megszégyenített asszonyokat és gyereket hátukon poggyásszal sorba állítottak, megindultak a mezőgazdasági iskola felé, ahol másnap délelőtt 10 óráig voltak elszállásolva, az embereket az iskola padlásán zsúfolták össze. Június 8-án megindult a menet a vasútállomásra.

 

Az ipolysági vasútállomás ma. Sok ipolysági izraelita utolsó emlékképe a városról (Fotó: Kapusník Csaba)

 

A vasútállomásra vezető út a főtéren keresztül vezetett, az üzletek ablakait parancsra becsukták, még a függönyöket is be kellett húzni, az utca néptelen volt. Somogyi Ferenc visszaemlékezéseiben viszont arról ír (bár személyesen nem volt jelen), hogy a város népe kikísérhette a zsidókat az állomásra, így ír róla visszaemlékezéseiben:

 

„Szemtanúktól tudom, hogy amikor kísérték őket az állomásra, Ipolyság népe Istenhozzádot és viszontlátást mondott nekik. Volt ugyan egy-két idétlen megnyilvánulás, de azokat hamar elnémították.”

 

A szerelvények mellett Sziller Károly és emberei várták a zsidókat, szitkozódva lökdösték fel őket a vagonokba.

 

Endre László, a Sztójay-kormány közigazgatási államtitkára, jelentős szerepe volt a magyarországi zsidóság deportálásában (forrás: wikipédia)

 

Az ipolysági gettót a Balassagyarmattól 3 km-re lévő Illéspusztára költöztették. Pár órás utazás után megérkeztek Illéspusztára, az elszállásolásukról több meghatározás ismeretes. Rosenberg – Markstein Ágnes visszaemlékezései szerint „az egész gettót egy nagy emeletes kukoricaszárítóba zsúfolták be. Aki nem fért be, az a körülkerített udvaron húzta meg magát.

 

Randolph L. Braham állítása szerint „Illéspusztán dohányszárító pajtákban, istállókban, valamint a szabad ég alatt helyezték el őket.” K. S. az utóbbi állítást erősíti meg, miszerint pajtákban voltak elszállásolva. Visszaemlékezései szerint itt is nagy volt a zsúfoltság, s csak ülve lehetett aludni, de konyha itt is működött. Ide szállították és zsúfolták be Balassagyarmat és környéke zsidóságát is. Itt tartották őket egy hétig (K. S. négy napra emlékszik), majd gyalogmenetben indultak a balassagyarmati vasútállomás felé, „az örvendező lakosság szeme láttára.

 

Balassagyarmaton újra bevagonírozták a zsidókat, 80-90 embert zsúfoltak marhavagonokba. Kizárólag a  vagonok szögesdróttal rácsozott ablakán jutott be a levegő, szükségleteik elvégzésére vagononként kaptak egy vödröt. A kevés élelmiszerrel, ami még volt, nagyon spóroltak, a legnagyobb hiány azonban vízből volt. Az úton többen életüket vesztették.

 

Ipolyság és Balassagyarmat a III. Zónába tartozott, ezen belül a VII. csendőrkerületbe, ahol gyűjtőtáborok és berakodóállomások voltak kijelölve. A balassagyarmati gyűjtőtáborban összesen 6 176 zsidót tartottak fogva, majd deportáltak Auschwitzba.

 

Az ipolysági zsidókat Auschwitba szállítótták (forrás: mult-kor.hu)

 

A 6 176 zsidóból 1205 érkezett az ipolysági gettóból (Balassagyarmatról 2556, Szécsényből 445, Losonról 1970). A továbbszállításukat előre megszervezett menetrend szerint bonyolították le. A gyarmati gyűjtőtáborból két szerelvénnyel szállították tovább a összegyűjtött zsidóságot, az első szerelvény június 11-én indult, a második pedig június 14-én hagyta el a gyarmati pályaudvart.

 

A III. Zónából előzetes becslések szerint összesen körülbelül 67 000 zsidót terveztek deportálni. A VII. csendőrkerületből összesen 34 946 zsidó személy szerepelt a tervekben, ebből 19 100 a miskolci, 3 606 az egri, 2 945 a hatvani, 3119 a salgótarjáni és 6 176 a balassagyarmati gyűjtőtáborból került volna elszállításra. Végül a III. zónában összesen 51 829 zsidót koncentráltak 11 bevagonírozási központba június 5-10 között, a II. csendőrkerületben 23 725, a VII. csendőrkerületben pedig 28 104 zsidót (Balassagyarmat 5 820, Eger 2 744, Hatvan 3800, Miskolc 13 500, Salgótarján 2 240).

 

Adolf Eichmann, a zsidódeportálások egyik fő szervezője (wikipédia)

 

Balassagyarmatról Kassára szállították át őket. Kassán a német katonák azonnal kirabolták őket, de két kanna vizet és egy üres vödröt adtak fel a vagonokra. K. S. így emlékszik vissza a Kassai megállóra: „Kassán bejöttek a csendőrök és azt mondották, hogy Németországba megyünk és aki rendesen fog dolgozni, azzal rendesen bánnak majd.” Ezek után ismét elindult a vonat több állomáson keresztül (K. S. szerint az úton még kétszer kaptak vizet), mígnem Lengyelországba értek, ahol órákig egy mellékvágányon rostokoltak. Pár napi újabb utazás után egy „Arbeit macht Frei” feliratú tábla fogadta őket, megérkeztek  Auschwitzba. Ferenczy 1944. Május 3- július 9. közötti jelentései szerint 434 351 zsidót deportáltak.

 

A haláltáborokban

 

Ferenczy jelentéseiből tudjuk, hogy július 6-ig 139 vasúti szerelvénnyel 410 223 zsidót deportáltak, július 8-án már 147 vagonról és 434 351 deportált zsidóról számolt be. A magyarországi zsidó deportálási szerelvények célja Auschwitz volt, az út 3-4 napig tartott. Az ütemterv szerint napi 12 000-14 000 magyar zsidó érkezését irányozták elő, napi négy szerelvénnyel, szerelvényenként 3 000 – 3 500 személlyel. A szinte légmentesen lezárt, berácsozott ablakú vagonokba 70-90 embert zsúfoltak, egy vizes, illetve egy üres vödörrel. A szerelvényeket a kassai állomásig magyar csendőrök kísérték, Kassán az SS vette át a felügyeletet és irányítást. A tehervagonok túlzsúfoltsága, a hőség és az ivóvízhiány következtében az idősek és betegek egy része már az úton meghalt.

 

 

Auschwitzban fel kellet készülni a több százezer magyar zsidó fogadására, illetve meg kellett teremteni a feltételeket megsemmisítésük kivitelezésére. A táborban új barakkokat létesítettek a B II. szektorban, felújították a krematóriumokat, a krematóriumok megépítése előtt használt kezdetleges gázkamrákat újra használatba vették, új vasúti vonalat létesítettek Auschwitz és Birkenau között, ezzel csökkentve a kiszállórámpa és a krematórium közötti távolságot. A hatékonyság növelése érdekében a Sonderkommando létszámát 860-ra, az ún. Kanada-kommandó tagjainak létszámát pedig 2000-re főre emelték.

 

In memoriam martyrae – a túlélők nem feledkeztek meg elveszített szeretteikről (Fotó Kapusník Csaba)

 

K. S. a 220. számú jegyzőkönyvben így számol be az auschwitzi érkezésről:

 

„06. hó 19-én érkeztünk Auschwitzba Csíkos ruhás férfiak és SS közegek fogadtak az állomáson, azután különválasztották a férfiakat és nőket. Én külön mentem, kiabáltam, hogy én is az öregekkel akarok menni, erre azt mondták, hogy félóra múlva látni fogják egymást. Azután elvittek a fürdőbe, odafelé menet találkoztunk egy csoport nővel, akik már le voltak kopasztva, ez rémes látvány volt. A fürdőben levetkőztettek, lekopasztottak, elvették jó ruháinkat és helyette kopott rongyokat kaptunk, a jobb cipőket szintén elvették és helyettük facipőt adtak. A cigánylágerbe kaptunk beosztást, nem volt hely, a barak még nem volt akkor egészen készen, az éjjelt még nem is töltöttük benne. Estére ezután bevittek a félig kész barakba, a 7-es blokkba 1300-t. nem volt fekvőhely, csak ülni, vagy állni lehetett. ”

 

A megérkezés után a zsidókat szelektálták, a 14 évesnél fiatalabbakat, az 50 évnél idősebbeket, illetve a betegeket és a büntetett előéletűeket haladéktalanul a gázkamrákba vitték. 1944. nyarán Auschwitzban közel 400 000 zsidót öltek meg.

 

Az Auschwitzba deportált zsidók mindössze 10%-át találták munkára alkalmasnak, ennek egy részét Auschwitzban tartották kényszermunkán, a többieket különböző munkatáborokba osztották. A legtöbbet Bergen-Belsen, Buchenwald, Dachau, Grossrosen, Künskirchen, Mauthausen, Neungamme és Ravensbrück táboraiba szállították. Ezekbe a koncentrációs táborokba kerültek az Ukrajnából és Borból visszavont munkaszolgálatos zsidók is.

 

A bergen-belseni koncentrációs tábor. A zsidókat több tábor között osztották szét. A legtöbbet Bergen-Belsen, Buchenwald, Dachau, Mauthausen táboraiba szállították (scrapbookpages.com)

 

F. J. az ipolysági gettóból került Auschwitzba, ahonnan Krakkóba vitték kényszermunkára, a 3145. jegyzőkönyvben így vall a krakkói bánásmódról:

 

„1 hét után transzporttal Krakkóba kerültem, ahol egy kőbányában dolgoztunk, napi 12 órát. Óriási köveket kellett hordanunk, és közben állandóan kapkodtuk a fejünket, mert nem tudtuk, melyik percben ér hátulról egy korbácsütés. Minket nem szóval hajtottak a munkára, hanem korbáccsal. Úgy látszik, azt hitték, annyira nem vagyunk már emberek, hogy szóból nem értünk. Lagerführerünk egy vérebbel járt és azzal szedette szét az embereket. Az egész 6 hét alatt, amit itt töltöttünk, mindig gerstlit kaptunk enni, azonkívül 5-én kaptunk egy kenyeret. Többször érkezett a számunkra hús. De a húst a Lagerführer a kutyáinak dobta oda, mi egyszer sem kóstolhattuk meg. Innen újra visszakerültünk Auschwitzba.”

 

A jegyzőkönyvből megtudhatjuk, hogy hat hét auschwitzi tartózkodás után ismét átszállították, ezúttal Wiesau Bunzlauba, egy Küppercz nevű gyárba. Négy hónap után Felső-Sziléziába került, 1945. márciusában pedig Langenbielauba helyezték át. Május 8-án a szovjet hadsereg felszabadította a tábort. K. S. a felszabadulásáig szintén több munkatábort megjárt, Auschwitzen kívül Passow és Marktleben táborában is fogva tartották a theresienstadti felszabadulásáig. A következőképpen emlékezik vissza Theresienstadttól hazaérkezéséig:

 

„Induláskor 1500-n voltunk és mire Theresienstadtba érkeztünk csak 680-an voltunk, a többiek lemaradtak és a bombázások áldozatául estek. Dresda előtt egy nagy nappali bombázás ért, itt 12-en haltak meg közülünk. Tovább menve, 04. hó 25-én megérkeztünk Theresienstadtba, itt szabadítottak fel azután az oroszok 05. hó 07-én […] Theresienstadtban akkor 56.000 zsidó volt a gettóba […] 06. hó 08-án jöttem el innen, akkor nagy tífuszjárvány volt, sokan haltak meg. Nem vártam meg a transzportot hanem Prágán keresztül, Pozsonyt érintve jöttem Budapestre.”

 

A háború végeztével megtörtént a haláltáborok felszabadítása, Ipolyság városa újra Csehszlovákiában “találta” magát. A következő részben arról olvashatnak, hogy az új államfordulat, illetve  csehszlovák kommunista hatalomátvétel milyen változásokat hozott az ipolysági izraelita közösség számára.

 

Kapusník Csaba

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 8 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket