Visszajátszuk a történelmet: 210 éve vívták az asperni csatát. Ausztria vetett véget Napóleon legyőzhetetlenségi mítoszának

Osztrák támadás az asperni templomkert ellen [a szerző felvétele, HGM-Bécs].

1809 május 21-én az osztrák császárvárostól keletre összpontosított francia hadsereg a Duna áradása ellenére átkelt a folyamon és egy északi hídfőt hozott létre. A franciák a ma Bécshez tartozó Aspern és Essling falvakat megszállva osztrák elővédekbe ütköztek; a kisebb összecsapások hamarosan komoly csatározásba torkolltak, amely másnap is töretlen intenzitással folyt.

Kétnapi harc után mintegy 45.000 ember hevert holtan vagy sebesülten a csatatéren, mire Napóleon elrendelte a visszavonulást. Ezzel a franciák legyőzhetetlen császára legyőzettetett, méghozzá a lenézett Ausztria által. A „Grandé Nation” a megáradt Dunának tulajdonította a vereséget [Napóleon szerint „Général Danube”, vagyis „Duna tábornok”, győzte le a franciákat], míg Ausztria Habsburg Károly főherceg [Erzherzog Carl] katonai zsenialitását hangsúlyozta. Hadtörténeti szempontból mindkét állítás komoly csúsztatás…

Egy mindenki ellen

   

Napóleon Bonapartét a korszak, ha nem az egész emberiség történetének egyik legnagyobb katonai géniuszaként tartják számon. Stratégiai, legfőképp azonban taktikai újításainak köszönhetően – melyek szakítottak az addig bevett formákkal és elgondolásokkal – a francia hadsereg jókora harcászati előnyben érezhette magát az európai konkurensekkel szemben [„ordre mixte”, hadtest alapú szervezés, tüzérség tömeges és koncentrált bevetése, stb.]. Ehhez társult a politikai hatalom gyors konszolidálása. Napóleon ügyesen „lovagolta” meg a francia forradalom utáni káoszt és azt „áthidalva” híres austerlitzi győzelme után császárrá koronáztatta [helyesen koronázta, méghozzá önkezével] magát.

A nagy európai uralkodóházak joggal riadtak meg a francia előretöréstől, így 1792-től kezdve a kontinens szinte folyamatosan háborúban állt. A napóleonellenes koalíció egyik legjelentősebb láncszeme, a konzervatív Ausztria, pozícióit féltve 1792 és 1805 három sikertelen háborút vívott Franciaországgal.

Az 1805-ös hadjárat komoly presztízsvesztéssel is járt a Habsburgokra nézve. Az osztrák császárváros ideiglenesen francia kézre került, majd az austerlitzi vereséget követően I. Ferenc császár kénytelen volt letenni a Német-Római-Birodalom koronáját. Ezt a megaláztatást az osztrákok soha nem bocsátották meg Napóleonnak.

Habár Ausztria az 1806-os negyedik koalíciós háborúból kimaradt, az 1805 utáni éveket a hadsereg újjászervezésével töltötte. A császár öccse, Károly főherceg, több tanulmányt írt a franciák harcmodoráról, melynek több elemét a császári-királyi hadseregreformba is beépítette. 1808 december végére I. Ferenc császár már elég erősnek érezte magát egy újabb megmérettetésre.

Károly főherceg nem osztotta a császár optimizmusát, de engedelmeskedett, így 1809. április elején az osztrák inváziós hadsereg átlépte a határt jelentő Inn folyót és megtámadta a franciákkal szövetséges Bajorországot. Az osztrákok Regensburg térségébe vonultak, ahol azonban vereséget szenvedtek, így alig három héttel a hadjárat megkezdése után az újabb osztrák fiaskó már borítékolható volt.

Austerlitz 2.0?

A bajorországi siker után Napóleon az 1805-ös austerlitzi hadjárat megismétléséről és Bécs elfoglalásáról álmodott, így április végén betört Ausztriába. Az osztrák hadsereg kettévált, a fősereg Károly főherceg parancsnoksága alatt Csehországon átvonulva északról érte el Bécset, míg Johann von Hiller osztrák tábornok a franciákat hergelve Felső- és Alsó-Ausztrián át masírozott a Duna mentén a főváros felé. A kisebb-nagyobb ütközetek hatására Napóleon szétbontakoztatta csapatait, s habár az osztrákok nem vették észre, de ezáltal nagy operatív előnyre tettek szert.

Május közepén bár Napóleon bevonult Bécsbe, helyzete mégis kritikussá vált. Az osztrák seregtestek Bécstől északra újra egyesültek és a Morva-mezőn mintegy 90.000 emberrel álltak hadrendbe. Az itáliai francia hadsereg eközben az Alpok meredek hágóin csak lassan haladt előre, így Napóleon számbeli hátrányba került. Mindezek ellenére és korábbi sikerein felbuzdulva a Dunán való átkelés mellett döntött.

A folyam bécsi szakaszának akkori medre azonban jelentősen eltért a maitól; ezen felül az esőzések és a hóolvadás hatására a Duna 450-700 méteresre duzzadt, komoly akadályt jelentve. A franciák Kaiserebersdorf (ma Bécs keleti határa) és Schwechat magasságában május 19-én hajóhidat vertek, ami az ár erősödésével igen ingatagnak számított és többször összeomlott.

Az akadályokat leküzdve május 21-én reggel már három francia hadosztály tartózkodott a Duna északi [bal] partján, ez a szám a nap végéig 39.000-re duzzadt. Az André Masséna és Jean Lannes marsallok parancsnoksága alatt álló franciák megszállták Aspern és Essling falvakat, de Hiller osztrák elővédjeibe ütköztek. A Károly főherceg vezette főerő, mintegy 80.000 ember, eközben fokozatosan „körbefogta”a francia hídfőt és délután 14:00-tól erős támadásokat intézett az ellenséges állások ellen.

Aspern ezen a napon háromszor cserélt gazdát és osztrák kézre került, ellenben Essling francia kézen maradt. Az éjjelt mindkét fél erőgyűjtésre használta; Napóleon egymásután irányította át hadosztályait a Duna túlpartjára. Hogy a francia erősítések beérkezését lassítsák, az osztrákok kövekkel megrakott hajókat úsztattak a francia hajóhíd ellen, ami ismételten összeomlott.

Aspern oroszlánja…

Mire a nap május 22-én felkelt, már 67.000 francia várta Napóleon parancsát. A francia császár az ellenséges centrum ellen tervezett átfogó támadást, ami a kezdeti sikereket követően az osztrákok tüzében összeomlott. Egy ágyúgolyó súlyosan megsebesítette Jean Lannest is, a marsall napokkal később Kaiserebersdorfban hunyt el. Napóleon kutyaszorítóba került.

Aspern több roham után osztrák kézen maradt, ez idő alatt Esslingért ádáz harc folyt. Miközben Napóleonnak elfogytak a bevethető tartalékai, Károly főherceg további friss erőkkel rendelkezett. Hogy a katasztrófát elkerülje, Napóleon végül a visszavonulás mellett döntött. A nap végére az osztrákok taktikai győzelmet arattak.

…Wagram vesztese

Károly főherceg  – Aspern oroszlánja – alaposan „benézte” az elért sikert. Hogy a franciák taktikai vereséget szenvedtek, tény. Ahogy az is, hogy Napóleon legyőzhetetlenségi mítosza az asperni csatával véget ért.  Az osztrák fővezér azonban, mint már korábban, újra habozni kezdett és elszalasztotta a meggyengült francia hadsereg teljes szétverését. Mire az alparancsnokok unszolására Károly mégis rászánta [volna] magát a Dunán való átkelésre Tulln magasságában, már késő volt.

Napóleon addigra magához rendelte az itáliai francia sereget, átszervezte erőit, majd Győrnél szétszórta a Jenő főherceg parancsnoksága alatt álló osztrák és magyar „inszurgens” csapatokat. Július elején Napóleon újra átkelt a Dunán és Deutsch-Wagramnál július 5/6-án döntő vereséget mért Károly főhercegre. Ausztria békekötésre kényszerült.

Bár Aspern az 1814-es lipcsei vagy az 1815-ös waterlooi csata mellett jelentőségében eltörpül és Napóleon bukására sem volt közvetlen hatással, úgy pszichológiai értéke felbecsülhetetlen. Bebizonyosodott ugyanis, hogy Napóleon Bonaparte sem legyőzhetetlen.

Orbán Gábor

A szerző felvidéki magyar hadtörténész