Ľudovít Štúr és a szlovák nemzet autonómiatörekvései

Nyitókép: wikipedia

Ľudovít Štúr a szlovák nemzeti mozgalom vezetője, a szlovák irodalmi nyelv megteremtője, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc ellen harcoló szlovák önkéntes, toborzó. Egy, a Magyar Királyság országgyűlésében is részt vevő politikus, költő, író, újságíró, tanár, filozófus és nyelvész volt. Kevesen tudják viszont, hogy Štúr nagyon jól beszélt magyarul és jogokat, valamint „autonómiát” követelt a szlovák nemzet részére.

Štúr 1815-ben született Zayugrócon. Középiskoláit Győrött és Pozsonyban, a teológiát Halleban végezte. 1841-ben a pozsonyi evangélikus líceumban tanárhelyettes volt. Már itt megkezdte agitációját a nemzetiségi függetlenségért, ezért kénytelen volt ezen állást elhagyni. Röpiratokban és az augsburgi Allgemeine Zeitungban szenvedélyesen bírálta az elnyomó politikát.

   

1845-ben a bécsi kormány beleegyezésével megindította a Slovenskje Narodné Noviny című politikai napilapot, szépirodalmi melléklappal, az Orol Tatransky-val; ezekben a magyar elnyomás ellen tiltakozott.

Štúr az addig használt Bernolák-féle cseh-szlovák nyelvvel szakítva, a liptó-túrócz-zólyomi nyelvjárást felhasználva kezdett írni. Megalkotta a későbbi szlovák irodalmi nyelv alapjait.

1847-től egy éven keresztül országgyűlési képviselő volt, eközben 5 jelentős beszédet mondott.

Az 1848-49-es forradalom idején megfogalmazta a szlovák követeléseket. Autonómiát követelt a szlovák nemzet részére Magyarországon belül, valamint követelte a jobbágyság eltörlését.

A szlovák nemzet követelései

Az 1848-as forradalom nyomán Liptószentmiklóson tartott gyűlésen Michal Miloslav Hodža evangélikus lelkész vezetésével megfogalmazták a szlovák nemzet igényeit és követeléseit. Megfogalmazták politikai programjukat, melyben a szlovákság nemzetként való elismerését és az általuk lakott területeken a teljes körű nyelvi jogokat követelte.

A szlovákság a Nagymorva Birodalomra hivatkozva követelte magának ezeket a jogokat. Követelték továbbá Magyarország föderációvá alakítását nemzetiségi alapon, amely államban egy egyetemes, általános választójogon alapuló parlament mellett nemzetiségi gyűlések működtek volna. Szerepel a határozatban a szlovák nyelvű oktatási rendszer, a szlovák vezetésű szlovák nemzetőrség és a szlovák nemzeti színek használatának igénye is. Vagyis, egy kicsit érthetőbben fogalmazva, társnemzeti státuszra törekedtek.

Néhány sarkalatos pont az 1848. május 11-én Liptószentmiklóson elfogadottak közül:

(Megfogalmazói Ľudovít Štúr, Jozef Miloslav Hurban, Michal Miloslav Hodža, Ján Francisci, Štefan Marko Daxner és mások.)

1. A szlovák nemzet egyenlőségért, szabadságért, testvériségért emel szót (fellebbez) az Uhorszkóban (Magyarországon) élő összes nemzet számára.
2. Olyan összuhorországi (összmagyarországi) országgyűlést követel, melyben minden nemzet képviselője jogosult a nemzetnyelve használatára.
3. A nemzeti(ségi) határok által behatárolt különleges nemzeti képviselőházakat (országgyűlési alsóházakat) követel az Uhorszkóban (Magyarországon) élő összes nemzet számára.
4. Az egyes nemzetek képviselői az összuhorországi (összmagyarországi) országgyűlésben a választóik rendelkezései alapján járnak el. Ellenkező esetben sújtsa őket büntetés.

„Nem csak a kormányok rosszak, de gyakran a nép is romlott, és a kormányok csupán ezen minőséget tükrözik.”

5. Anyanyelv használatot a közügyek tárgyalásánál.
6. A szlovák nyelvet be kell vezetni minden iskolába, kezdve a népi iskoláktól egészen az egyetemig. A magyar vármegyék alapíttassanak iskoláikban szlovák nyelvi tanszékeket a magyarok részére, a szlovák vármegyék pedig magyar nyelvi tanszékeket a szlovákok részére, hogy mindkét nemzet kölcsönösen közeledjen egymáshoz.

Štúr megszervezte a magyar uralom elleni szlovák felkelést, amely nem járt sikerrel és az 1849-es magyar forradalommal együtt lényegében a szlovák is elbukott, ugyanis ekkor a Habsburgoknak már nem volt szükségük a szlovákságra. Ezután visszaköltözött szüleihez Zayugrócra, ahol az irodalomnak szentelte életét (1850-1856). 1856-ban Modoron vadászbaleset következtében meghalt. Modorban temették el.

Párhuzam a jelen korral

Úgy tűnik hát, hogy jelen helyzetben mi, felvidéki magyarok vagyunk a másik oldalon, vagyis sorskérdésekben helyet cseréltünk a szlovák nemzettel. Nekünk lenne szükségünk megmaradásunk érdekében az oktatás átreformálására, hogy egészséges nemzeti öntudatban nevelhessük utódainkat, és hogy lehetőségünk legyen színvonalas főiskolán, egyetemen tanulni idehaza. Nekünk lenne szükségünk az autonómiára, vagy önrendelkezésre megmaradásunk érdekében. Mi szeretnénk, ha a magyar nyelv regionálisan hivatalos nyelv lenne. Jogos a kérésünk, hogy a magyarság társnemzeti státuszt kapjon Szlovákiában, hiszen államalkotó nemzet vagyunk, nem pedig betelepülő migránsok. Sőt, közülünk a legtöbben idősebbek, mint maga az ország, amelyben élünk.

Most tehát az ezredforduló után Štúr követeléseit magunkénak tudva, jogosan kérjük ugyanazt a magyarság számára Szlovákián belül, amit a szlovák nemzet követelt magának a Magyar Királyság keretein belül. A különbség csak annyi, hogy nekünk, felvidéki magyaroknak jelenleg nincs olyan talpraesett, önzetlen politikusunk, mint amilyen Štúr volt a szlovák nemzetnek.

Csak remélni tudjuk, hogy azok a politikai erők, akik az utóbbi hetekben kifejtették az önrendelkezés és a társnemzeti státusz szükségességét, mindazt komolyan is gondolták.

És kérdés, hogy vajon mindehhez mit szólna a szlovák kormány és a szlovák politikusok? Vajon Štúr követelésit jogosnak tartják? És, ha jogosnak tartják, akkor véleményük szerint a magyarságnak is joga van hozzá, vagy csak a szlovák nemzetnek? Hiszen Štúr szerint:

„Mások felett hatalmaskodni és másokat elnyomni nem szerencse, hanem másokkal, egyaránt műveltekkel, egyaránt boldogokkal, egyaránt elégedettekkel együtt élni a szerencse.”

„Mindenki, aki jogtalanság elkövetésével igyekszik magát fenntartani, önmaga fölött mond átkot.”

Nem csak a kormányokat terheli a felelősség

Azáltal, hogy mindenáron megfelelni próbálunk, és azáltal, hogy alacsonyabb rendűnek tekintjük magunkat, éppen ez válik a valóságunkká. Igazat kell adnunk Štúrnak abban, hogy fontos a békesség, viszont nem mindegy, hogy milyen áron. Hiszen, ha mi elfogadunk másokat, akkor joggal várjuk el, hogy ők is elfogadjanak minket, kultúránkkal és anyanyelvünkkel együtt.

Štúr szerint: „Szervilisség (megalázkodottság) az, amikor az ember feladja méltóságát és előnyeit, alávetve magát más akaratának; szervilisségről (megalázkodottságról) tehát akkor beszélhetünk, amikor egy ember szánalmas számításból hagyja magát kihasználni, mint saját nemzete ellen irányuló eszközt…”

Štúr – bár igazi szlovák hazafi volt -, követelései és harca nem járt sikerrel. Úgy gondolta, hogy ahhoz hogy a szlovák nép nemzetté váljon, elengedhetetlen, hogy az anyanyelvén tanulhasson az általános iskolától az egyetemig, legyen hivatalos nyelve és egészséges nemzeti öntudatban nevelhesse utódait.

Ugyanezekre a dolgokra hívta fel a figyelmet a magyar hazafi író, Wass Albert, aki a háború után élete hátralevő részét emigrációban volt kénytelen letölteni a tengeren túlon. Szerinte a baj az, hogy „…a magyar nemzetet néppé gyúrták.“ Elvették öntudatát. Márpedig öntudat nélkül nincs nemzet, csak horda. Wass Albert utolsó interjújában a következőket mondta:

„…Az üzenetem az, hogy ébredjetek fel, magyarok! Legyetek újra nemzet, váljatok újra nemzetté!, ahol nem az a fontos, hogy ki mennyi pénzt hoz az országba, hanem, hogy ki mennyi jót, szépet és hasznosat tud cselekedni a magyar közösségért!…“

Végh Tamás

(A szerző az Új Egység Mozgalom tagja)