Történelem

Visszajátszuk a történelmet: Slobodan Milošević – Út a hatalomba

Milošević útja a hatalomba, csakúgy mint bukása 2000 októberében, egy drámákkal és piszkos játszmákkal teli történet

Nyitókép: Slobodan Milošević portréja az 1980-as évekből. (Foto: Stevan Kragujević, wikipedia, CC BY-SA 3.0) ; Tüntetők Belgrádban 1991-ben (Foto: Ranko, Wikipedia, CC BY-SA 3.0 rs)

 

Slobodan Milošević neve kétségtelenül egybeforr az 1990-es években a Balkánon végigsöprő véres konfliktusokkal; méghozzá olyannyira, hogy Milošević-et sokan csak ebben a kontextusban ismerik. Az egykori szerb elnök valóban a jugoszláv tragédia egyik legnagyobb – bár korántsem egyedüli – főszereplője.

 

A nacionalizmus, a népirtás ill. az etnikai tisztogatás a mai napig az akkori szerb (hadi)célok elválaszthatatlan szinonimái, mégis igazságtalan lenne ezt a negatív “védjegyet” kizárólag a szerbek nyakába varrni. A horvát, bosnyák vagy éppen koszovói albán vetélytársak ugyanis cseppet sem voltak szemérmesebbek, ha céljaik elérése érdekében civil célpontok álltak útjukba. A jugoszláv polgárháborúk szemléletéhez épp ezért elengedhetetlen túllépni a szokásos “fekete-fehér” látásmódon, és ez igaz Milošević-re is.

 

Hirdetés(x)

Joschka Fischer, a liberális zöldek (Bündnis90/Die Grünen) egykori német alkancellárja és a koszovói háború (1998-1999) idején szövetségi külügyminiszter szavai jellemzik a legtalálóbban Slobodan Milošević politikai világszemléletét. Eszerint Milošević személy szerint soha nem volt nacionalista, ám mégis ügyesen engedte ki a szellemet a palackból és a szerbek nacionalista indulatait meglovagolva – tehát épp azt az ideológiát felhasználva, amit Josip “Broz” Tito 35 éven át igyekezett irtani – pár év leforgása alatt előbb Szerbia, majd egész Jugoszlávia legerősebb emberévé nőtte ki magát. Milošević útja a hatalomba, csakúgy mint bukása 2000 októberében, egy drámákkal és piszkos játszmákkal teli történet.

 

A jugoszláv idill krízise

 

Az 1974-es alkotmány Jugoszláviát hat tagköztársaságra (Szerbia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Szlovénia, Macedónia, Montenegro) és két autonóm tartományra (Koszovó és a Vajdaság) osztotta, mely azt a célt szolgálta, hogy az “Egyenlőség és testvériség” jelszava alatt egyik népcsoport se tudjon a másik kárára vezető pozícióba jutni. Tito ezzel gyakorlatilag a szerbeket büntette, akik Jugoszlávia legnépesebb etnikumát adták és az ország lakosságának mintegy felét tették ki.

 

Hogy az egyensúly fennmaradjon, a kisebb tagköztársaságok általában a két autonóm tartománnyal együtt szavaztak a szövetségi intézményekben. Egy gyenge Szerbia garantálta az erős Jugoszláviát – a szerbek nagy bosszúságára. Tito 1980-ban bekövetkezett halála után még kevés jel utalt a változásra. Az alkotmánynak megfelelően a hatalom egy nyolcfős elnökség kezében összpontosult, melynek tagjait az egyes jugoszláv tagköztársaságok  ill. az autonóm tartományok vezetői adták.

 

1981-ben zavargások törtek ki Koszovóban, a helyi albán kommunisták ugyanis a tartomány tagköztársasági jogkörbe való emelését és a Szerbiától való elszakadást követelték. A Jugoszláv Néphadsereg, a Tito-féle “jugoszlavizmus” jegyében, leverte a lázadást. Ezzel egyidőben azonban egyre több koszovói szerb kért szót és az albánokat diszkriminációval vádolva Belgrádtól kért segítséget. Míg a panaszáradat a belgrádi kommunistáknál süket fülekre talált, a szerb média – egy jó sztorit remélve – felkapta a hírt. Az állítólagosan elnyomott koszovói szerbek története nagy médiavisszhangot kapott.

 

Ezen felül a Szerb Tudományos Akadémia 1986 őszén egy memorandumot adott ki, amelyben a vészharangot megkongatva már a szerb nép kiirtásáról és a koszovói szerbek mellett a horvátországi és boszniai nemzettestvéreik teljes elnyomásáról írt. A nyilvánvalóan túlzó hangvételű publikáció óriási botrányt okozott szerte Jugoszláviában, a politikusok megrökönyödését és elhatárolódását vonva maga után, a leghevesebben Szerbiában. A szerb vezetők egymásután ítélték el a dokumentumot; egy kivételével, akit úgy hívtak: Slobodan Milošević.

 

A pillanat embere?

 

Milošević 1941-ben született a Belgrádtól délre fekvő Požarevac-ban montenegrói szülők gyermekeként. Talán hányattatott gyermekkora is közrejátszott abban, hogy felesége, Mirjana “Mira” Marković, nagy hatással volt férje politikai pályafutására. Milošević 1987-ben a Szerb Kommunista Párt vezetőjeként a szerb elnök Ivan Stambolić jobbkeze volt. Stambolić és Milošević az egyetem óta ismerték egymást, egy 25 éves barátság volt az övék.

 

Ivan Stambolić, Szerbia elnöke 1986/87-ben. Hiába a 25 év barátság, mikor az érdek megkívánta, Milošević félreállította. (public domain, wikipedia).

 

Mindeközben a koszovói szerbek tüntetései töretlen intenzitással zajlottak, amelyre immár a belgrádi vezetésnek is reagálnia kellett. Stambolić kolosszális baklövést követett el, amikor Miloševićet bízta meg azzal, hogy a nyugtalan tartományba utazva a kedélyeket lecsillapítsa. Habár Milošević Koszovóba érve először kommunista szólamokkal igyekezett hatni a feldühödött szerbekre, hamar az események forgatagában találta magát.

 

1987 április végén újfent a tartományba utazott, ekkor már a helyi szakadár szerbekkel tárgyalt a történelmileg oly fontos Rigómezőn és mikor a tüntetők a jugoszláv (ez esetben albán) rendőrségre támadtak, elszabadultak az indulatok. A rendőrség gumibotokkal válaszolt a szerbek kőzáporára. Az összecsapás közepette Milošević is megjelent a tömegben és kijelentette: “Senki sem merészelhet kezet emelni rátok!” – Ez volt az a mondat, mely a legelfogadottabb vélemény szerint Milošević politikai szárnyalásának és Jugoszlávia halálának a kezdetét jelentette. Koszovóból visszatérve “Slobo” a szerbek megmentőjévé, sőt messiásává vált. Ivan Stambolić szerint Milošević-et a Koszovóban történtek után mintha kicserélték volna, teljesen új ember lett.

 

Harc a hatalomért

 

Milošević egy úgynevezett „reformprogramot” hirdetett, ami alatt az 1974-es alkotmány szétverését és a Vajdaság ill. Koszovó bekebelezését értette.  A szerb elnök, Ivan Stambolić, azonban útjában állt. Így a diktátornak megbélyegzett Stambolićot Milošević és támogatói, köztük a nagyhatalmú Borisav Jović, ellenforradalom előkészítésével és Jugoszlávia elleni összeesküvéssel megvádolva lemondásra kényszerítették (Stambolićot 2000-ben vélhetően Milošević-hez közeli körök parancsára elrabolták és meggyilkolták).

 

Miután a hatalom Szerbiában Milošević ölébe hullott, a Vajdaság következett. 1988 őszén joghurtokkal és tejesdobozokkal felfegyverzett tüntetők – köztük Milošević szövetségesei, a koszovói szerbek – támadtak a vajdasági parlament épületére Újvidéken. Az árulással vádolt vezetők hamar térdre kényszerültek a „joghurtforradalom” nyomása alatt, helyüket Milošević-hez hű párttagok vették át. A kis montenegrói tagköztársaság – Szerbia örök szövetségese – még hamarabb elesett. A helyi pártfunkcionáriusok gyengének bizonyultak a szerb lobbival szemben és az új pártvezér, Momir Bulatović, Milošević nagy csodálója volt.

 

Tüntetők Belgrádban 1991-ben. Utcai felvonulások és zavargások a szerb főváros szerves részévé váltak a 80-es évek végétől. (Foto: Ranko, Wikipedia, CC BY-SA 3.0 rs)

 

1988 november 17-én utolsóként a koszovói kommunista pártvezetés is feloszlatásra került, habár a hatalomátvétel nem sikerült zökkenőmentesen. Itt ugyanis az albánok voltak többségben. Míg az albánok Azem Vllasi vezetésével általános sztrájkot hirdettek és a szerbeket agresszív előrenyomulással vádolták, Milošević – biztos receptként – újfent szeparatizmussal és ellenforradalommal kontrázott. Milošević ezen felül a koszovói szerbek támogatásával 1989. február végére tüntetést szervezett Belgrádba, hogy a rendkívüli állapot bevezetését a parlamentnél kikényszerítse. Az elnökség nem szerb tagjai, elsősorban Szlovénia és Horvátország, azonban nem nézték jó szemmel a szerb terjeszkedést, mert félő volt, hogy Koszovó után ők lesznek Milošević célkeresztjében.

 

Milan Kučan, az önálló Szlovénia első elnöke, a sztrájkoló albánok mellé állt, amit a Milošević-barát szerb TV azonnal felkapott és „szlovén árulásként” tálalt. A hatás nem maradt el. Másnap, február 28-án, újabb tüntetés kezdődött Belgrádban és Milošević, a zűrzavart kihasználva, kikényszerítette a hadsereg bevetését a nyugtalan koszovói tartományban.

 

Az ünneplő tömeg előtt ismét világosan fogalmazott céljait illetően, amikor kijelentette:

 

„Nincs az az erő a Földön, ami a szerbeket az igazságért vívott harcukban megállíthatja.”

 

Egy hónappal az események után új alkotmány lépett életbe, ami egyesítette Szerbiát Koszovóval és a Vajdasággal, így alig több mint másfél év alatt Slobodan Milošević fél Jugoszláviát az ellenőrzése alá vonta.

 

Slobodan Milošević aláírja a boszniai háborút lezáró dayton-i egyezményt. Bár a béke galambjának igyekezett magát feltüntetni, a szerbek a háború(ka)t elveszítették. (public domain, wikipedia)

 

A háború előestéjén

 

Milošević diadalmenetét növekvő aggodalommal figyelte mind Szlovénia, mind Horvátország. Különösen Horvátország (Krajina) és Bosznia területén élt jelentős számú szerb kisebbség, így elkönyvelhető volt, hogy a helyi szerbek – csakúgy mint Koszovóban – Belgrád segítségét kérik majd „Nagy-Szerbia” létrehozásához. Míg Bosznia visszafogottan reagált az eseményekre, Horvátországban Franjo Tuđman megválasztásával nacionalista dallamok váltak hangadóvá. Tuđman és Milošević között mindenesetre megvolt az összhang ebben a tekintetben, hisz mindketten népük megmentőjének képében tetszelegtek, minden eszközt szentesítve céljaik elérése érdekében.

 

Mikor Belgrád immár Szlovéniát vádolta szeparatizmussal és a CIA-val való összeesküvéssel, Horvátország a szlovének pártjára állt (1990. január 20). Szlovénia és Horvátország végül 1991. június 25-én a függetlenség útjára léptek, amivel egyidejűleg megkezdődött a jugoszláv háborúk 1995-ig ill. 1999-ig tartó sorozata is, s habár Milošević még nem tudott róla, de immár kicsúszott az irányítás a kezei közül.

 

Orbán Gábor

a szerző felvidéki magyar hadtörténész

 

A jugoszláv polgárháborúval foglalkozó egyéb cikkeink:

Vukovár 1991: Csata a horvát “Sztálingrád”-ért

 

https://korkep.sk/cikkek/tudomany/2018/07/29/visszajatszuk-tortenelmet-vukovar-1991-csata-horvat-sztalingrad-ert/

 

Jugoszlávia bombazáporban: 20 éve kezdődtek a NATO légicsapásai

 

https://korkep.sk/cikkek/tortenelem/2019/03/24/visszajatszuk-a-tortenelmet-jugoszlavia-bombazaporban-20-eve-kezdodtek-a-nato-legicsapasai/

 

20 éve lőtte le Dani Zoltán a “lopakodót”

 

https://korkep.sk/cikkek/tortenelem/2019/03/27/visszajatszuk-a-tortenelmet-20-eve-lotte-le-dani-zoltan-a-lopakodot/

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője. Mindenhez ért. Mindenhez is!

Kövessen minket