Nyitókép: ng.hu

 

A vaskori templom felfedezése cáfolhatja azt az elképzelést, hogy a Júdai Királyságnak csak egy temploma volt.

 

A szakértők szerint az újonnan feltárt templomot Salamon templomával egy időben használták – számol be róla a National Geographic. Úgy tűnik, hogy a hagyománnyal ellentétben Júdában nem csak egy templom működött a korszakban. Sua Kiszilevic, a Tel Aviv-i Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint ha Jeruzsálem közelében egy közösségnek saját temploma volt, akkor Jeruzsálem talán nem is volt olyan meghatározó, a királyság pedig nem volt olyan egységes, mint ahogy a Bibliában írják.

 

A Jeruzsálemtől 6,4 kilométerre fekvő Tel Moca lelőhelyét az 1990-es évek óta ismerik a kutatók. A templom maradványait 2012-ben azonosították, de csak 2019-ben kezdték meg a feltárást. A kutatók úgy gondolják, hogy az építmény az időszámítás előtti 10-6. században működhetett.

 hirdetes_810x300  

 

Ez meglepő, hiszen a Biblia alapján Ezékiás júdai király szabályozta a Salamon templomában folyó kultikus gyakorlatot. A reform az időszámítás előtti 8-7. században zajlott le, ekkoriban a Tel Moca-i templomot még bizonyosan használták. A szakértők eddig egyetlen kisebb templomot ismertek Júda határterületén, amely a tiltás ellenére tovább működött.

 

A szakértők szerint Tel Moca meghatározó gazdasági központtá válhatott, ezt bizonyítja, hogy több magtárat is találtak a területén. A település Jeruzsálemet is elláthatta élelemmel, jelentősége miatt pedig elfogadott volt, hogy saját temploma legyen.

 

NG

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!