Ipoly
  • HUF: 345.32
  • USD: 1.18
  • 21 °C
  • 27 °C
Kultúra

Losonczi reminiscentiák II.

Egy magát megnevezni nem kívánó losonci diák saját emlékeit osztotta meg, melyek a losonci „lýceum”életébe vezetnek.

A losonci Nógrádi Könyvtár nyári élő felolvasásaiban a Losoncz és Vidéke 1890-es évfolyamában közzétett többrészes visszaemlékezéseiből hallhattak, és majd még hallanak részleteket az adások iránt érdeklődő hallgatók és olvasók. A történet Losonc 1840-es éveibe nyúlik vissza mely időszakból a város 1849-es elpusztítása eredményeként csak nagyon kevés használható adat és leírás maradt meg.

 

Az egy magát megnevezni nem kívánó losonci diák saját emlékeit osztotta meg, melyek a losonci „lýceum” belső életébe vezetik el az olvasót. Nem kis teret szentelve a tanárok bemutatásának. Ez annál  is inkább érdekes, mert belső, máshol nem megtalálható életrajzi részleteket is megismerünk belőle. Az itt közölt részben magáról a városról, utcáiról is olvashatuk, mely  – s ezért értékes – a város 1849-es felégetése előtti állapotát mutatják be.

Hirdetés(x)

 

A sorozat 7+1 részletben jelent meg, ezekből alább az 3. és 4. részt  olvashatják. Hasonlóan ez előző részhez eredeti írásmódban, néhány a szavak után „(: …)” tett magyarázattal.

 

 

Az 1846—7-ik iskolai évben 3-ad éves diák — jo­gász — voltam. A jogi tanszak csak néhány évvel ez előtt állíttatott fel. Első jogtanár volt a tudós, de különcz Zsarnay Imre, (: az első első jogtanár nem Zsarnay Imre, hanem az 1834-ben meg­választott Sárváry Ferencz volt, ki 1838. július 28-án lemondván, Zsarnayt választják meg, ez azonban Késmárkról akkor nem jöhetvén el, Farkas Lajost választják meg ideiglenesen; Zsarnay ezután 1839. február 3-án foglalja el székét. Szerkesztőségi jegyzet) Zsarnay Lajosnak, a későbbi tiszáninneni ref. püspöknek testvére, ezt fölváltotta Balogh Antal, egy nőtlen fiatal ember, ki a szó teljes értelmében úri gaval­lér volt, s nem egy-két nő fejét zavarta meg. A piaczon (: ma Kubinyi tér) lakott, bírván ott egy első emeleti díszes szállást. Leg­először az ő ajtaján láttam ily fölírást: „Iskolai ügyekben velem értekezni lehet 11-töl 12-ig.“ A többi tanárhoz mehettünk bármikor.

 

Állomását elhagyta az 1845—6-ik iskolai év végén, helyére választatott Farkas Károly (: jogász, a losonci református líceum tanára, egyház- és városi tanácsos, főügyész 1823-1904) losonczi fi (: férfi), ki alig volt idősebb, mint egynémelyik tanít­ványa. E jeles fiatal tanártól hallgattuk 46-an az 1846—47-ik évben a jogi tudományokat, úgymint: a magán-, váltó-, büntető- és honi közjogot, nemzetgazdászatot, po­litikát és egyházi jogot. Ezt mind ő adta elő dióhéjban, de igen szépen. A váltó ós magán-jogot előadása után rápiáltuk, a többit kéziratáról másoltuk le. Igen finom, kedves jó modorú és szép fiatal ember volt, e tulajdo­naiért őt nagyon szerettük. Lakása a gácsi-utcza (: ma Masaryk utca) végén levő Fatovits-féle nagy házban (: az épület  Losonc egyik legrégibb és legszebb épülete volt,  amely később Korzó, Astoria kávéházként működött a 2. világháború után a járási könyvtárnak adott otthont, az 1970-es évek végén lebontották, ma egy parkoló van a helyén) volt.

 

Midőn a divatosan öltözött szép fiatal jogtanár a Gácsi-utczán végig jött az előadásra, vagy oda visszatért, sok ablak nyílt meg és a virágok mögül sok szép szem tekintett a délczeg ifjú után. Hasztalan, mert a szép szemek tulajdonosai közül egy sem lett az övé; ő is nőtlen maradt, mint a mi ál­dott emlékű Csiderünk. Farkas Károly tanáraim közül az egyetlen, ki ma is él. Éljen is még sokáig e kitűnő férfiú Losoncz város boldogítására s számos igaz tiszte­lőinek édes örömére. Kiadott kéziratait ma is őrzöm.

 

 

A statisztikát a jogászoknak Futó Dániel, a theologiát (: hittan) pedig a leendő theologusokuak rövid compediumban (: kivonat) Kovács Benjámin (: a líceum igazgatója, tanár, az egykori losonci református temetőben nyugszik, 1790-1859)  tanította.

 

 

A két syntaxist (: mondattan) Agyagos Molnár Sámuel tanította az 1843—44-ik iskolai évig, sőt még ez évben is egy ideig, — de aztán erőt vett rajta az iszonyú betegség, s hosszas sínlődés után elhunyt. Testvéröcscse volt ez a Sárospatakon hosszas ideig működött, s végre nyugalomra lépett Molnár Istvánnak, ki szép vagyonát a főiskolára hagyta. M. Sámuel a nagy-bég-utczában (: ma Kármán József utca) lakott, — egy fiát Sámuelt és két leányát Lillát és Máriát ismertem. Ezek mindketten Kalla Jenő ügyvéd nejei lettek, csak­hogy természetesen egymás után.

 

 

Molnár Sámuelt Török Károly szenior helyettesítette a tanításban, ez rimaszombati fiú volt, erős testalkatú, szép tehetségű s nagyreményű ifjú, ámde a hozzá fűző­dött szép remények meghiúsultak, fékezni nem bírt szen­vedélyének lett szomorú áldozata; — most is él a rima­szombati szegények házában.

 

Nyerges Károly ugyancsak rimaszombati fi szintén jó tehetségű ifjú volt, mint ilyen a mendikások (: kéregető diák) kurátora és igy primárius (: első embere, azaz vezetője) lett, de az ivás szenvedélye erőt vett ő rajta is! elzüllött! rimaszombati városi hajdú lett belőle, de ebben se maradhatott meg. Végre mint legalsó fokra sülyedt, elrongyosodott csavargó halt meg.

 

 

A Molnár Sámuel halála után egy évig ugyancsak Molnár Sámuel nevű jeles togátus (: bentlakó, egyenruhát hordó) diák tanította a két syntaxist közelismerés mellett, — ugyanő tanította, — mint magánnevelő — megyénk néhai híres csendbiztosának, Kriston Lajosnak két fiát Lászlót és Györgyöt, kik közül az első mint Gömör-Kishontmegye főpénztárnoka, az utóbbi mint pelsőczi várnagy hunyt el. Molnár Sámuel a barsi egyházmegyében lévő vámos-ladányi (: ma Vámosladány) egy­házban lett lelkész, ott még most is él s köztiszteletben részesül.

 

A Molnár Sámuel h. (: helyettes) tanári működésének éve letel­vén, a lyceumi igazgatóság a pataki főiskolából hívott két végzett theologust, névszerint Ujlaky Pált és Gegus Ferdinándot, az egyikre a két syntaxis tanítását, a másikra a conjunctikai és grammatikai osztályok vezetését bízta. Ujlaky később a f.borsodi (: felső Borsodi) egyházmegyében Mályinkán, Gegus pedig Esztergom-megyében PilisMaróton lett pap, s majd a drégelpalánki egyházmegye esperese, amaz csakhamar még az ötvenes évek elején, ez pedig a 80-as években elhunyt.

 

 

Az elemi osztályt — az úgynevezett sexták osztá­lyát — évről-évre egy jelesebb primárius diák vezette. Legnevezetesebb volt ezek között Pongó Pál (: okleveles ügyvéd, 1822-1883) oldalfalva-születésű (: Stránska, rimaszombati járás) ifjú, ki mint jeles képzettségű, szorgalmas, szelíd, feddhetlen egyén úgy a tanári kar, mint az ifjúság szeretetét megnyerte. Forradalom után letévén az ügyvédi vizsgát, gyakorló-ügyvéd lett Losonczon, s nőül vette a néh. (: néhai) Kocsi tiszttartó vagyonos özvegyét, megérdemlett jó­létnek örvendett halálig.

 

 

Szeniorok voltak az én losonczi tanulóságom ideje alatt: Vida József, Török Károly, Rakottyai József és Sinka Károly; az elsőről mit sem tudok, a másodikról már fönnebb szóltam, Rakottyai losonczi fiú, jó képzett­ségű, csinos külsejű ifjú volt, de később iszonyú szeren­csétlenség sújtotta, megvakult mind a két szemére. Sinka Károlyban szép festőművészeti tehetség volt, de jelleme nem volt eléggé erős, innen lett az, hogy F.-Borsodban községi jegyzői állást nyervén, művészetét bankjegyek gyártására használta fel, s ezért ismételten súlyos fogságot szenvedett.

 

 

A losonczi lyceum primáriusi karának tagjai voltak: a szenior, a contrascriba (: számvevő), a mendikások kurátora, a sexták tanítója és egy úgynevezett „lógós primárius.” A sze­nior tiszte volt az ifjúság erkölcse felett őrködni, az apparitorokat (: tiszteket), papoló és temető diákokat kinevezni, a lyceumi épület tisztaságára felügyelni. A széniorságra rende­sen a contrascriba választatott, ki ellenőrködött a szám­viteli ügyekben, jegyzője volt az úgynevezett „primaria sedesnek” (: elsődleges ülés), melyben a szenior elnökölt, a mendikánsok (: a református kollégiumból adománygyűjtésre küldött diákok) kurátora az inasi szolgálatokat teljesítő szegény tanulóknak volt bírájuk és főparancsnokuk, a lógós primárius pedig egyiket vagy másikat helyettesítette akadályoztatása ese­tén. — Olyan fél prirmáriusforma volt még a kántus prézes (: református kollégiumok énekkarának vezetője) is, ki az összhangzatos éneklést tanította, s vezette. Ezt a temetési stólából hármas díj illette.

 

A szeniornak és a contrascribának külön szobájuk volt a lyceumi épületben, ugyancsak ott volt elhelyezve a sexták taní­tója, sőt később a Patakról hozott két gymnasiumi tanár is. A lyceumi szobáknak latinos elnevezése volt: „príma, secunda, tertia, quarta, quinta, sexta és septima”; — a quintában volt gyülhelye az ifjúság söpredékének, ott egyre folyt a kártya és mindenféle tivornya. A lyceumi épület egyemeletes szerény ház volt három oldalra építve (: ma a losonci Kármán József Alapiskola és Óvoda otthona, a Bég és Kármán (akkor Kis- Bég és Nagy-Bég) utcák között található épület), negyedik oldalról a paplak által zárva, így ha a kis és nagybég utczai kapuk becsukattak, oda bemenni és onnan kijönni — nem lehetett; földszint voltak a gymnasiumi, felül az akadémiai tantermek, ugyancsak felül volt a könyvtár, múzeum, s tanácsterem is, az alsó s felső részt folyosó futotta körül, a csengetyű a középépület tetejére volt alkalmazva, s kötele a felső folyosóra lógott le, a földszinten volt a — börtön a legrettenetesebb állapot­ban, vasrácsos kis ablaka a kis-bég-utczára nyílt, e ször­nyű hely ritkán volt lakos nélkül, mert a börtönbüntetés csekélységekért is alkalmaztatott.

 

 

Az ünnepre járó nagyobb diákok még az 1843—4. évben ünnepélyes alkalmakkor tógát öltöttek, de már a következő években teljesen megszűnt a tógaviselés. A losonczi jótéteményes diákok szorgalmuk minősége sze­rint pénzbeli jótéteményben részeíttettek, emellett legáczióba (: egyházi főiskolás kiküldetése) jártak Hont-, Bars-, Komárom-, Esztergom-megyékbe, sőt Budapestre is losonczi diák — a szenior és contrascriba felváltva — járt.

 

A legácziókat ünnepek előtt a diákok és mendikások külön-külön választották sorrend szerint, s így a diák azzal a mendikással utazott legáczióba, ki azt választotta, amit ő. Az ünnepválasztás „electiónak“ neveztetett, s a szenior  elnöklete  alatt nagy zajjal történt. A legátus mit sem vitt egyebet, mint egy pálczát kezében; ünneplő ruháját és az úti eleséget lábas tarisznyába rakva a szegény mendikás czipelte. Nagy tö­megben indult a legátusok s tarisznyás mendikások se­rege Tugáron (: akkor Losoncz-Tugár, 1892-től Losonc része) keresztül a legjobb kedélyhangulatban, hangoztatva ama legátusnótát:

 

Indul nagy útra az árva deák !

Feszítik agyát karakán ideák,

Jó bor, mibe gondja temetve leend,

S szép lány, kit amúgy magyarul ölelend.

 

Sok van, ki üvegbe szegett kocsin ül,

Nem tud pedig egyik is ám görögül!

Nem hallgata hagymaszagú szavakat,

Szerzett kocsit és bele szép lovakat.

 

Igy andalog és messze tova halad,

Hegy, völgy, falu, város utána  marad,

Majd hogyha elér, hova vágyakozott,

Megszállja a hemzsegő kosta-lakot.

 

 

Később azonban utjok iránya elválasztotta őket, a csoport mindinkább kisebbedett, a lábakon hólyagok kép­ződtek, a fáradság elébb a teherhordozó mendikáson, aztán urán is erőt vett, a dal elnémult az ajkakon, csak akkor élénkült fel a jó kedv, midőn valamelyik útszéli csárda hosszú asztala mellett egykét pohár vinkót be­vettek, s midőn sok mérföldnyi gyaloglás után feltűnt előttük a község, hová egy kis jó ünnepi koszt, s néhány forint reményében törekedtek, — pedig szegények! ne­kik az ünnep sem hozott pihenést, több község lévén összecsatolva, a legátusnak egyikből a másikba futnia kel­lett, — a mendikásnak pedig minden házban el kellett mondania az ünnepi rigmust, ünnep után aztán azon a hosszú úton, amelyen jöttek, visszautazniok Losonczra. No, de az áldott ifjúság mindent kibír, s könnyen vesz.

 

 

Iskolaszolgák nem voltak a losonczi lyceumban. A szolgai teendőket az első éves diákok sorba végezték; a szolgálattevők apparitoroknak neveztettek, a söprögetés munkáját pedig a szegény mendikánsok teljesítették a kurátor felügyelete alatt. E teendők azonban csakis a jótéteményeseket terhelték, mig az úgynevezett „puklikusok”, „úrfiak“ minden ilyesmi alól felvoltak mentve. Ezek aztán a kávéház törzsvendégei voltak, hol Francz Kellner szedte tőlük a busás hasznot. A bálokban is ők játszták a főszerepet, főleg a jogászbál volt a leghíresebb, ez valódi eseményt képezett úgy a jogászokra, mint a kis­asszonyokra nézve. Lett is ebből néha-néha nagy ese­mény, midőn a jogoncz minden pénzét elvesztette ma­kaón a kredenczben, vagy reggel felé a stenkerkedés egy-egy magyaros verekedést fejlesztett ki, mert biz ez nem volt ritkaság abban az időben!

 

 

Emlékezetes a többek közt a diákok, s mészárosok közt az 1845—46-ik iskolai évben történt csata, mely egy szegény csizmadialegénynek életébe került, s ezért megyénk fia A. J., a b. gyarmati egyesbe jutott s ennek következtében meg is halt. Emlékezetes továbbá az 1846. szeptember elején véghezment ismerkedési estély a Korona-vendéglőbeli (: a mai Vajansky utcában, akkor Új utca, később Kossuth Lajos utca) működtetett neves vendéglő volt, mely az utca tugári részének teljes lebontása részeként semmisült meg), s az ezt követett utczai botrányok, bezúzott ablakok és fejek stb, mely után két napig tartott az inquisitió (: vizsgálat), s többen börtönnel fenyíttettek, négy diák pedig kicsapatott.

 

Az egykori Korona vendéglő, közvetlenül a lebontása előtt. néhai Hermel Ödön felvétele

 

A diákok mulatóhelyei voltak: télben a Sárkány (: a mai Kubinyi téren volt, a város 1849-es felégetése utáni újjáépítés során bontották le) és Korona vendéglők, a lumpoknak a temető melletti „drei Huszár.“ Nyárban a losonczi és tugári fürdők (: akkor Losonc két leglátogatottabb kiránduló helye volt. A losonci fürdő helye megvan, magántulajdonban. A Tugári Fürdő a mai Füleki út mellett, Kisfalu határában volt, mára csak a nyomai maradtak meg.). Ezek közül az első igen szép, erdő közti regényes hely, a ma­jálisokat is ott tartottuk.

 

 

Lelkészek voltak a losonczi ref. egyházban Nagy József esperes és Tóth Mihály (: református lelkész, tanár, egyházi író, 1807-1879) az első a lyceum melletti földszintes, az utóbbi a piaczon épített emeletes paplak­ban lakott; az első volt az ifjúság s, a ref. nép kedvencze, mint igen humánus és kitűnő szónok, az utóbbi so­kat tartott magáról, mint ki akadémiákon járt, — külö­nösen szerette emlegetni Koppenhágát, ennek folytán, de meg azért is, mert lábujjhegyen járt, mint a kakas, el­nevezték őt „koppenhágai kakasnak“; azért is haragudtak rá a togátus diákok, hogy midőn helyette papolták, meghívta ugyan őket ebédre, de az ebéd oly szűk volt, hogy a szegény diák éhin ment haza. — Olyan ebédek voltak ezek, mint a B.é, erről maradt emlékezetben, hogy egy­szer meghívta K. A.-t, de az éhen kelt fel az asztaltól, midőn aztán búcsúzott, nyájasan monda B.: „Mikor jön ismét hozzám ebédre?’ — „Akár mindjárt“ válaszolta K. A. Nagy József és Tóth Mihály a forradalom borzal­mai után Debreczenbe költözött, az első debreczeni pap lett, a második ugyanott homiletika-tanár (: vallási szónoklás tana) és főiskolai lel­kész. Poraik a debreczeni temetőben  nyugosznak.

 

 

A losonczi lyceum főgondnoka volt Gyürky Pál, ki ottan-ottan meglátogatott bennünket, egy izben pláne szép ifjú nejével jött az öreg úr, az ifjú úrnő népdalo­kat daloltatott velünk, s dalaink annyira megtetszettek neki, hogy estére meghívott bennünket a Kubinyi Ferencz gácsi-utczai nagy házába, hol szállva voltak, s ott nem­csak dalainkat hallgatta nagy kedvvel, hanem azokat ve­lünk együtt dalolt, s végül betanított a kórusban való prüsszentésre, s örült, midőn az óriási prüsszentés sikerült.

 

Losoncz már az én tanulókoromban is élénk városka volt, benne az ipar, s kereskedés szépen virágzott, heti, s országos vásárai látogatottak voltak, társadalmi műveltsége sok más hasonló nagyságú, s népességű várost megelőzött. Házai közt legkiválóbbak voltak a Vattay-féle ház a piaczon; a nagyvendéglő, a Fatovics és Tornyos-féle házak; utczái közt legszebb volt a Gácsi-utcza, mely már akkor is el volt látva járdával. De a többi utczák s főleg a Kis-Karsa (: ma Wagner) és Varga-utcza (: ma Ján Hus) feneketlen sarukról voltak híresek, az éj­jeli világítás igen kezdetleges volt. A lyceumi ifjúság, s az állandó katonaság élénkítette a várost.

 

A város lerombolása után nehéz idő következett a losonczi polgárságra, sokan kiköltöztek onnét, s helyüket más lakosok foglalták el, a lyceum megszűnt.

 

 

Azonban apránként kiemelkedett Losoncz hamvai­ból, szebb és élénkebb lett, mint azelőtt volt, megtisztult a tűzben, mint az arany. A lyceum helyett elébb négy, majd nyolcz osztályú gymnasium állíttatott, ezt megelőzte a tanítóképezde, bőrgyár, majd gőzmalom, takarékpénztár, sajtó, helyi lap stb., a lerombolt templomok s házak he­lyén újak emelkedtek, a régieknél szebbek, s kényelmesebbek, ki Losonczot a katastropha óta nem látta,— alig ismer rá. Iparát, s kereskedését nagyban előmozdította a vasút, mely közel hozza hozzá a kereskedelem nevezetes telepeit. Ha még Losoncz a megyeházat is megkaphatná, s Nógrád székhelye lehetne, gőzerővel haladna a fejlő­désben.

 

Én, ki kora ifjúságom négy évét Losonczon töltöt­tem — s így engem e városhoz kegyeletes emlékek köt­nek — áldást kérek Istentől azoknak poraira, kik akkor ott éltek, működtek, hatva, alkotva és gyarapítva a város és közművelődés érdekében; áldást azokra, kik ott jelen­leg élnek, s híven folytatják az elődeik által megkezdett munkát. Haladjon Losoncz városa anyagilag és szellemi­leg, hogy betölthesse fontos missióját a magyar nyelv és magyar műveltség terjesztésében… Virágozzék az idők végéig!

 

 

Legyen ennek falai közt

Csendesség és jó békesség,

A község közt egyenesség,

Jó szerencsé házaikban.

 

 

A városban ki volna elsőbb ember mint a bíró, ki az igazságot szolgáltatja. — Elsőben is Csillom Antal főbíróról emlékszem azért meg, ki az én losonczi tanuló koromban hivatalánál fogva a város első embere volt. Népes családdal áldotta még az ég. Idősebb fiát József­nek, az ifjabbat pedig Lászlónak hívták; az utóbbi volt az én kortársam, ki határtalan vonzalommal viseltetett a galambok iránt, s folytonosan ezeket szedte, vette, adta, csereberélte, nem sokat törődve a tisztességes tudomá­nyokkal.

 

A két fiúval nem sokat törődtünk mi sem, nem is az ő kedvükért szerettünk sóferdálni (: sétálni) a Kis-Karsa felé, hol a főbíró űr háza volt, hanem három szép lányaért, kiknek neve sorrend szerint Hani, Mali és Mari volt. Az első egy kinyílt, a második félig nyílt rózsa, a har­madik pedig egy kedves rózsabimbó. Nem tudom, kik tűzték keblökre e szép rózsákat, de hogy minden diák bomlott utánuk, azt merem állítani. Talán apjuk is az ő szép szemeinek |köszönhette bírói hivatalára lett másod­szori megválasztását. Boldogulhat az, kinek ily kedves szószólói vannak!… Hasztalan küzdött az ellenpárt a választás zajos határnapján, melybe — bár szavazati jog nélkül — a diákság is bele elegyedett a három szép kis­asszony apja javára, hiába ordították az utczákon ama komisz kortes-nótát:

 

Megdöglött a Csillom lova a fakó, a fakó!

Dögöljön meg maga Csillom, a biró, a biró!

Jó lesz a bőre dudának, Csillomnak magának,

A négy lába kocsonyának, Csillomnak magának.

Mégis biró lett Csillom Antal nagy gaudiummal s bírói székének ékessége nemcsak az igazság volt, hanem szép három leánya is.

 

 

Folytatása következik.

 

Nyitókép és felvételek: Régi losonci képeslapok, fényképek valamit az egykori református temetőben készült képek.

 

Legyezte, jegyzetekkel ellátta: Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket