Nyitókép: Tábori tüzérség a 15. századból. Ilyen és ehhez hasonló ágyúknak nagy szerepük volt az altenburgi földsánc védelmében és a császári tábor lövetésében. (zvezda, fotó: Orbán)
Mátyás király máig a magyar történelem talán egyik legismertebb alakja. S bár személye a valóságban merőben eltért a mindenki által csodált mesebeli “igazságos” uralkodó képétől, politikai és legfőképp katonai sikerei elvitathatatlanok. A későbbi időkben csak “fekete sereg”-ként emlegetett zsoldos katonasága kora egyik legütőképesebb erejének számított, melyben már akkor fellelhetőek voltak a modern kor hivatásos hadseregének egyes elemei.
Hogy mekkora szüksége is volt Mátyásnak egy erős katonai támaszra, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy a fiatal király életének utolsó két évtizedét gyakorlatilag végigháborúzta. A török mellett a cseh és lengyel király, valamint a német-római császár ellen is hadat viselt. Ez utóbbi mellett komoly biztonságpolitikai érvek szóltak. Mátyás felismerte, hogy Magyarország a növekvő török veszélyt önmagában képtelen lesz a végletekig feltartani, így egy közép-európai megoldásban gondolkodott. Terve valószínűleg abban állt, hogy hódításokkal szerezze meg a német-római császári címet, melyet ezidőben III. (Habsburg) Frigyes osztrák főherceg birtokolt.
Ezeket a hadjáratokat, azon belül is Bécs elfoglalását örökítette meg Kölcsey Ferenc a Himnuszban. Az igazsághoz mégis hozzátartozik, hogy Bécs városa – habár a hosszú ostrom próbára tette a lakosságot, Frigyes pedig már rég Graz-ba menekült – 1485-ben nem is annyira “nyögte” Mátyás hadát, mint három évvel korábban egész Alsó-Ausztria talán egyik legfontosabb stratégiai erőssége, a Duna menti Hainburg.
Trónok harca a Duna mentén
Hunyadi Mátyás és Habsburg Frigyes viszonya a kezdetektől vészterhesnek számított. 1468-ban még mindkét uralkodó vállvetve harcolt Podjebrád György cseh király és annak fia, Viktorin ellen; majd 1477-ben Mátyás és Frigyes “feszültek” egymásnak (többek között) az időközben megüresedett cseh trónért folytatott küzdelemben. Az épp aktuális, 1477 decemberében megkötött korneuburg-gmundeni békében a szorult helyzetben lévő Frigyes Mátyást (is) elismerte cseh királynak és 100.000 aranyforint kifizetését vállalta, amit azonban soha nem akart – vagy inkább nem is tudott – kifizetni.
Komoly botrány kerekedett ezen felül Beckensloer János esztergomi érsek körül, aki még 1476-ban oldott kereket Mátyás udvarából és mind az esztergomi, mind az egri érsekség vagyonát – köztük értékes kéziratokat- megdézsmálva az osztrákok oldalára állt. Most a salzburgi érsekség székére pályázott Frigyes hathatós támogatásával. Erre Salzburg regnáló érseke, Bernhard von Rohr, a magyarok segítségét kérte és megnyitotta a karintiai és stájer várak kapuit Mátyás csapatai előtt.
A kibontakozó érdekszférákban mások is a magyarok győzelmében bíztak: Hans von Hohenberg alsó-ausztriai nemesember a Traisen-völgyét, a passaui érsek pedig az Enns-től keletre lévő erdősségeket engedte át Mátyásnak. Ezáltal Frigyes hatalmi központjai, mindenekelőtt Bécs és Bécsújhely, az ügyes magyar diplomáciának hála kemény kutyaszorítóba kerültek.
Újfent szorongatott helyzetében, III. Frigyes császár 1481 végén támadásba lendült. Helyesen ismerte fel, hogy a kelet felől jövő fő magyar támadás az egykori római hadiút mentén a Hainburg-Bruck/Leitha-Bécs vonalon fog majd bekövetkezni. Hogy minden erejét ide összpontosítsa, először is a nyugati hátországa biztosítását kellett sürgősen megoldania, melynek kulcsfontosságú pontja a Bécstől délre fekvő Merkenstein volt. Mivel Merkenstein várkapitánya, a már említett Hans von Hohenberg, ekkortájt (még) a magyar oldalt támogatta, a császáriak ostrom alá vették a várat.
Újra háborúban…
1482 elején a magyar oldal is erőteljes mozgolódásba kezdett. Mátyás március folyamán azzal bízta meg Zelényi János kapitányt és annak Morvaországból Pozsonyba vezényelt 4 000 fős “fekete légió”-ját, hogy Frigyes alsó-ausztriai birtokait feldúlva mentse fel Merkensteint, vonuljon végig a Duna vonalán Passauig és értesítse az ottani szövetségeseket a közelgő háborúról.
A “fekete légió” közeledtére a Merkensteint ostromló császáriak valóban sietve visszavonulót fújtak. Ezt követően Zelényi St. Pölten irányába vonult Bécstől nyugatra, ám ettől a ponttól fogva jobbnak látta Passau helyett délre fordulni és Frigyes ottani birtokait végigrabolni.
Mialatt Zelényi a király parancsát félredobva délen portyázott, megkezdődött a magyar főerők összpontosítása a Pozsonytól alig pár kilométerre fekvő Köpcsény (Kittsee) határában. Bécs bevétele ugyanis csak akkor lehetett kivitelezhető, ha Hainburg és Bruck/Leitha megerődített városai kaput nyitnak Mátyás előtt. Hainburg kemény diónak tűnt.
A Duna mentén elterülő várost 8 méter magas és 3 méter széles, 50-100 lépésenként tornyokkal megerősített védművek vették körül, melyek egészen a sziklás hegyen álló Heimenburg nevű erődítményhez is felértek. Wolfgang Fuchs várkapitány egyes források szerint 5 000 császári katonának parancsolt, valamint 50 ágyút rendelt a városkapuk védelmére illetve a dunai hajóközlekedés ellenőrzésére. Bruck előtt további 4 000 fegyveres állt készenlétben Hainburg megsegítésére.
A magyar csapatok létszáma ennek többszöröse volt. Bár az 1482-es évre nem maradtak fent a hadrendet taglaló pontos adatok, az 1479-es hadrend szerint – amely jószerint 1482-ben is érvényben lehetett – Mátyás király csapatait két nagyobb csoportra osztotta:
1, A hivatásos (zsoldos-) sereg 32, egyenként 500 lovast számláló cohors-ba és 28, szintén 500 gyalogost magába foglaló zászlóaljba szerveződött; ezen “reguláris” csapatok összlétszáma elérhette a 30 000 főt.
2, A második vonalbeli – a nemesi bandériumok katonasága, stb. – egységeket a török által veszélyeztetett déli határövbe küldte; ezek összlétszáma kb. 36 000 fő lehetett.
Míg ezek az egységek felfejlődtek, hosszú hónapok teltek el. Az osztrákok ellen felvonult fősereg teljes harcrendbe állása márciustól kezdve egész július végéig eltartott, ami óriási kihívás elé állította az utánpótlást. Ezt könnyítendő, Mátyás a dunai hajóflottát is bevetette az ostromgépek, ágyúk és egyéb hadiszerek mozgatására. Ezzel egyidőben a köpcsényi haditábor kialakítása gőzerővel folyt a beérkező csapatok ellátására.
Május közepén maga a király is megjelent a táborban, hogy személyesen felügyelje az előkészületeket. Június 2-án hivatalosan is hadat üzent Habsburg Frigyesnek, majd a hónap derekán visszautazott Budára, hogy a csapatmozgásokat felgyorsítsa.
Szerencsétlen kezdet
A júniusi hadüzenet felkészületlenül érte a magyar csapatokat, hiszen a hónap végéig mindössze legfejjebb 8.000-10.000 ember gyűlt össze a Pozsony-Köpcsény vonalon a tervezett 30.000 helyett. Szapolyai István kapitány, aki csupán egy „fegyveres felderítés”-re kapott parancsot a királytól, Tettauer (a „Hosszú”) Vilmos zsoldosvezérrel egyetértésben június 28-án 3.000 emberrel mégis Hainburg ellen vonult és a várost egy gyenge ostromzár alá vette. A magyar előrenyomulás a Bruck előtt táborozó császári vezér, Reinprecht von Reichenburg, fülébe is eljutott és már két nappal később Hainburg felmentésére indult 4.000 katonájával.
Szapolyai és Tettauer a veszélyt lebecsülve alig több mint 1.000 embert küldött az osztrákok ellen. A két sereg a Bruck és Hainburg közötti Rohrau-nál talált egymásra, ahol a császári gyalogsági négyszögbe rohanó magyar lovasság teljes vereséget szenvedett. A menekülők óriási pánikot okoztak mind a Hainburg alatt álló bajtársaik között, mind a köpcsényi táborban. Habár Szapolyai és Tettauer is fogságba estek, öröm az ürömben, hogy Szapolyai kísérőit lefegyverezve megszökött, Tettauer pedig hamarosan váltságdíj fejében szabadulhatott.
A „bús” had Hainburg alatt
A rohrau-i szégyenteljes vereség hírére Mátyás személyesen állt a csapatok élére. A mai Ligetfalu (Petržalka) területén egy újabb tábort veretett, a köpcsényit ellenben megerősíttette. Pozsony városának feljegyzései szerint július 8-án „kolosszális” csapatmozgások érintették a várost, ami a magyar főerők beérkezésére utal. Másnap lovassági előörsök újra Hainburg határába értek, majd július 10-én a gyalogság, július 15-én az ostrompark is Hainburg alá érkezett.
Mátyás a fő támadási frontot a keleti (Pozsony felé néző) falaknál határozta meg és a kelta időkből híres Braunsberg hegy lábánál tüntetőleg felállíttatta a töröktől zsákmányolt hadisátrát. Hainburg nyugati (Bécs felé néző) részénél egy kisebb ostromzárat emeltetett, emellett egy erős földsánccal zárta le a Bécsbe vezető szorost Bad Deutsch-Altenburg-nál. Július 25-én beérkeztek a töröktől zsákmányolt nehéz ostromágyúk, valamint az az óriásmozsár, amit a krónikák szerint 80 igásállat volt csak képes megmozdítani.
Wolfgang Fuchs hainburgi várkapitány a magyarok túlerejét látva újra és újra segítséget kért Frigyestől. Július 29-e éjjelén egy 42 élelemmel és fegyverekkel megrakott császári szekérszállítmány kísérelt meg átjutni az ostromgyűrűn nyugat felől, de a vállalkozás kudarcot vallott az altenburgi földsáncnál. Frigyes szerencséjére fia, a későbbi I. Miksa császár, burgundi pénzen 10.000 zsoldost fogadott és a sereget tüstént apja megsegítésére előbb Bécsbe, majd onnan Bruck-on át Hainburg-ba küldte.
Az erős császári felmentőseregről a magyarok táborában először szeptember 16-án szereztek tudomást, majd egy héttel később Mátyás 8.000 embert Hainburgnál hagyva 20.000 katonájával Altenburgnál várta az ellenséget. A császáriak ismét a földsáncnál próbálkoztak- sikertelenül. Ámbár estére a harc elcsendesedett, Mátyás egész éjjel az osztrákok táborát lövette, melynek reggelre meg is lett az eredménye: a demoralizált császári sereg a magyar könnyűlovasság (egyébként nem engedélyezett) nyomása alatt hátrálni kezdett és végül Bruck felé vonult.
A pénz beszél …
Az altenburgi osztrák vereség végleg megpecsételte Hainburg sorsát. Fuchs várkapitány ezt követően tárgyalásokba kezdett Mátyással, mely a város és a vár átadását hozta szeptember 30-án. Fuchs cserébe 3.000 aranyforint „kielégítést” kapott. Összehasonlításként, Hainburg három hónapnyi ostroma, valamint az azt megelőző előkészületek a magyar kincstár 200.000 aranyforintjába kerültek.
Az ősz beköszöntével a hadműveletek folytatására aligha lehetett gondolni. Bruck és Bécs bevétele hirtelen elérhetetlen távolságba került. Mátyás mégis Baden-be vonult abban hiszemben, hogy Frigyes nem bírja a nyomást és békét kér. Ez nem történt meg. Így december közepén a magyar sereg ideiglenesen elhagyta Ausztriát, 10.000 aranyforintért behódoltatta a császári kézen lévő Kőszeg várát, majd téli állomáshelyekre vonult Sopron környékére.
Hainburg nagy taktikai sikert, egyben operatív vereséget hozott Hunyadi Mátyásnak. Ám ez nem szegte kedvét: a háború a következő évben újraindult és 1486-ig nagy magyar taktikai sikerekkel zárult: Bruck, Korneuburg, Klosterneuburg, Bécs és Wiener Neustadt is kitűzték a fekete hollós lobogót.
Hunyadi Mátyás és Habsburg Frigyes viszálya a népszerű rajzfilmsorozatot is megihlette. (Kecskemétfilm Kids)
Orbán Gábor
A szerző felvidéki magyar hadtörténész
Megosztás:
Címkék: habsburg frigyes Hainburg Hunyadi Mátyás magyar orbán gábor történelem visszajátszuk a történelmet
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
