Nyitókép: AFP/FILIPPO MONTEFORTE

 

Több évtizedes elhanyagolás után felújították az ókori Róma egyik legfontosabb műemlékét, az első római császár, Augustus mauzóleumát, amelyet jövő év elején újra megnyitnak a nyilvánosság előtt.

 

A világ legnagyobb kör alakú sírjaként számon tartott műemléket i.e. 28-ban építették a Tiberis folyó közelében, Augustus és örökösei, köztük Tiberius, Caligula és Claudius császárok maradványainak elhelyezésére.

 

 hirdetes_400x285  

A 87 méteres átmérőjű, 45 méter magas építményt az elmúlt évszázadok alatt különböző célokra használták. Többek között volt erőd és függőkert, de bikaviadalokat is tartottak benne.

 

„Történelmi pillanatról van szó”

 

– mondta az újságíróknak Virginia Raggi, Róma polgármestere, aki azt is hozzátette, hogy a mauzóleumot március 1-jén nyitják meg az érdeklődök előtt. A belépés április 21-ig, a város i.e. 753-as alapításánák évfordulójáig ingyenes lesz.

 

Fotó: AFP/FILIPPO MONTEFORTE
Fotó: AFP/FILIPPO MONTEFORTE

 

 „Egy ilyen volumenű emlékmű újbóli megnyitása a remény szimbóluma egy olyan időben, amikor a világjárvány okozta bizonytalanság ellenére jóhiszeműséggel tekintünk a jövő felé. Továbbra is dolgoznunk kell a jövőnkért és a hagyományaink megőrzéséért“

 

– jegyezte meg Raggi.

 

A 20. század elején a mauzóleumból színházat és hangversenytermet alakítottak ki, de Benito Mussolini fasiszta diktátor az 1930-as években ezt leromboltatta.

 

A műemlék állapota a második világháború óta folyamatosan romlott, majd Róma polgármestere 2017-ben döntött úgy, hogy elkezdik a mauzóleum felújítását. A mauzóleum felújítása 10 millió euróba került.

 

Az eredeti márványburkolatot, ami Augustus sírját borította, már évszázadokkal ezelőtt kifosztották, az építmény tetején álló szobrot, pedig régóta elveszettként tartják számon. A látogatóknak lehetőségük lesz arra, hogy virtuális tekintsék meg a hely régi dicsőségét.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.