Nyitókép: A “nyolcvankettesek” emlékműve a székelyudvarhelyi Márton Áron téren. (fotó: Orbán József)

 

Az 1883-as alapítású székelyudvarhelyi cs. és kir. 82. gyalogezred a Nagy Háború kezdetekor a Monarchia XII. hadtestébe, azon belül is a 49. gyaloghadosztályba került beosztásba. Az ezred törzse, valamint az I.,II. és IV. zászlóaljak bécsi, a III. zászlóalj ellenben székelyudvarhelyi körleteiben állomásoztak 1914-ben. Mivel a legénység majdnem 90%-a magyar nemzetiségűnek vallotta magát, az ezredszintű kommunikáció magyar nyelven folyt.

 

Az ezred a háború számtalan csatájában kitüntette magát. Harcolt az orosz és az olasz fronton – többek közt a Doberdón -, majd Románia hadba lépésével hazai földön, Erdélyben találta magát. 1917 nyarán a székely bakák már Moldáviában verekedtek a különösen véres Casinului magaslatért folytatott harcokban nemes Papházy Kornél ezredes parancsnoksága alatt. Az összecsapások hevességére jellemző, hogy a katonák csak „Halálvár“-ként emlegették ezt a hegyvonulatot. Barna Sándor főhadnagy (I. zászlóalj) pátosztól nem mentes hadinaplója meséli el e hetek krónikáit.

 

Napló eredeti, változatlan formában

 hirdetes_810x300  

 

Figyelem: a napló az akkori helyesírás szabályai szerint, a nyelvtani hibákat is tartalmazva, változatlanul kerül bemutatásra. A tartalomért az író nem felel.

 

„Katonák, hős fiúk, ti nagy gyerekek üljetek ide körém, ide mellém. A lobogó tábortűz mellett, hadd meséljek nektek az elmúlt napokról, most a csöndes éjszakában, […] az emlékezés szárnyán hadd vezesselek vissza benneteket a közelmúltba, a harctér őserdőibe, az általunk annyira gyülőlt oláh ellenségünk közelébe, hogy képzeletben újból szembe szállva velük, térítsük meg horda hadukat, melyben nem volt becsület, önzetlen érzés soha, csak mohó kapzsi vágy jogtalan álmok után …

 

[…] öletekbe ültetve kis gyermekeiteket meséljetek […] arról az ellenségünkről, ki, mikor mi az egész világgal verekedtünk, életünkért, hazánkért, királyunkért, létünkért hátba támadott bennünket orvúl, gyáván, hogy elvegye tőlünk ezeréves gyönyörű hazánk legszebb részét, […] Erdélyt.

 

[…] 1917. év január havától kezdve, […] a magyar határtól körülbelül 20 – 30 kilóméternyire huzodó Casinului hegységen és annak lejtőin foglalt helyet dicső tettekben gazdag ezredünk. Szorgos munka kezdődött az őserdő rengetegében, hol azelőtt soha sem járt ember. […] tisztjeink és legénységünk fáradságot nem ismerve nappalt, éjjelt összetéve gondoskodott arról, hogy a Casinului hegysége (bakáink által Halálvárnak elnevezett hegység) és a névvel meg nem jelölt magaslat […] majd ezen hegységekben huzodó állásaink mintaképpen legyenek kiépitve.

 

Ha elesünk, elözönli az oláh horda Erdélyt

 

[…] A mi ezredünk a cs. és kir. 82-ik gyalogezred a 8-ik hegyi dandár kötelékébe tartozott […] Ezredünk parancsnoka nemes Papházy Kornél ezredes, az első zászlóaljé Király Ferenc őrnagy […], a második szászlóaljé (sic!) Richter kapitány, a harmadiké Eirich őrnagy, a negyedik zászlóaljé pedig nemes Kelemen Béla kapitány volt.

 

[…] 22-én megindult az ellenséges tűzérségi pergőtűz támadás a harmadik zászlóalj, a Casinului és mindkét oldalán huzodó állásaink ellen, mely ágyúzás 24-igeste (sic!) 9 óráig tartott. […] 24-én este 9 óra 15 perckor hirtelen támadást intézett az ellenség körülbelül egy zászlóaljával […]. A támadás mindenütt visszaveretik és az ellenség visszavonul állásaiba. 25-én ujból tüzérségével támad az oláh. Majd nyugalom állott be, mely 26-án is tartott.

 

Közben ezredünk parancsot kapott, hogy […] hajoljon (vonuljon, megj.) vissza. És katonák, fiaim, itt kezdődik el a Casinului hegységért folytatott küzdelem […].

 

Minden tiszt és minden legény tudatában volt annak, hogy ha a Casinului-hegysége elesik, ujból elözönli az oláh horda Erdély keleti részét, veszélyeztetve van Kézdivásárhely és gyönyörű városunk Brassó. És ez a tudat erőt, kitartást kölcsönzött és küzdtek és küzdtünk és nem engedtük a gyalázatos ellennek, hogy ujból bepiszkítsa a föld kerekségének legszebb részét […].

 

Hirdessük a magyar és a székely nép diadalát

 

Isten! mily könnyü ugye így elmondani, hogy visszavonultunk, mily nehéz a valóságban keresztül vinni, mikor a legénységünkkel előre szeretnénk menni, diadalmasan előre, lobogót ragadva, hogy hirdessük a magyar, a székely nép diadalát, hazaszeretetét. […] … de hát parancs érkezett a visszahajlásra és megindult a szomorú menet, elfoglalja új helyét.

 

[…] Visszajöttünk, mindent elhoztunk magunkkal amit csak elhozni módunkban volt, munitiót (lőszert, megj.), kézigránátot és hozzáláttunk ásni, beásni magunkat. Valahonnan drót is akadt, drótot huztunk, egy szál volt az akadály …

 

A visszahajlást az ellenség nem vette észre, rendben, simán történt az. Estefelé rövidigeig (sic!) tartó pergőtűzet bocsátott az ellen az általunk már kiürített névnélküli magaslatra, majd megrohamozta azt. Nagyon csodálkozhatott, hogy bennünket már nem talált ott.

 

Az oroszok nem barátkoztak az oláhokkal

 

Ekkor még a Casinului magaslatával szemben oroszok […] álltak […]. Még mikor nem indult meg a harcok zaja, […] járőrjeink jelentéséből megállapítottuk, hogy az oroszok nem barátkoznak az oláhokkal s napirendben van köztük a verekedés. Ez jó jel volt a számunkra, mert sejtettük előre […], hogy amint az oláh offensiva megindúl az oroszok a támadásokban nem fognak résztvenni. 28-án reggel ujból megindult a tűzérségi támadás a Casinului ellen […].

 

Az első zászlóalj előtt oláh járőrök jártak, melyből sikerült foglyokat ejtenünk. Az első század, melynek e sorok rovója volt a parancsnoka fogta el az első oláht. Mikor kihallgattam gyülölettől remegő hangon mondta, hogy most jött a leszámolás órája. Mosolyogtam, mit csináljak e szerencsétlennel, hisz gyülölete csak elismerés volt számunkra […]. A második foglyom […] egy csángó fiú volt. Mikor hivattam az őrmestert, hogy fordítsa le az oláh szavát magyar szóra, kifogástalan magyarsággal szólalt meg a fogoly. Örömmel szóltam hozzá: ‘Hozott Isten, hisz ide tartozol közénk, hiszen magyar vagy.’ Nem kérem – felelt ő – én román vagyok, csak magyarúl tanított beszélni az apám meg a szülőanyám, összeszidtam, emlékeztettem az őseire, a vallására, de ő megmaradt makacs ragaszkodással, hogy ő román.

 

Az oláh alattomos ellenségünk

 

[…] Lássátok fiuk ilyen alattomos ellenségünk nékünk az oláh. Az ő földjére szakadt székelyekkel, magyarokkal elhitette, hogy ők oláhok […]. Többek közt megtudtam e csángó fiútól, hogy a 23-as oláhezreddel állunk szemben, tudják ők, hogy székelyek állnak velük szemben és szigorú parancsot kaptak, győzni, minden áron győzni és megbosszulni az elesett testvéreiket. Minden 82-es paroliért 100 koronát kapnak.

 

Eközben sajnos a 8. hegyi dandár jobb szárnyát ujból áttörték az oláhok. Mérges gázzal támadtak […]. Parancs érkezett hozzánk, hogy az állást estig okvetlen tartanunk kell. Tűzérségünk pedig azonnal vonuljon vissza. Délben szünetelt az ágyútűz, majd három órakor ujból megindult pokoli erősséggel […] A tűzet gyalogsági támadás követte […], mely támadást, kétszer ismételte az oláh […]. Mindkét esetben az véresen veretett vissza. Négy órakor délután a román 37-ik gyalogezred és a 8-as vadászezred (a moldvai oláh hírhedt vérengző bandája […]) ujból támad tűzérségi támadás után, mely közel harcban veretett vissza. Rettenet harc volt ez […].

 

Visszavonulásról szó sem lehet

 

Nemsokára parancs érkezik, hogy visszavonulásról szó sem lehet, kitartani az utolsó leheletig, az utolsó emberig. 29-én ujból megindult a támadás […]. Ugyanebben az időben tűzérségi támadás indult meg, […] majd ezt követte három erős gyalogsági támadás […]. 30-án a délelőtt teljes nyugalomban telt el, 12 órakor a 8-ik hegyi dandár parancsnoksága közölte a parancsnokunkkal Papházy ezredessel, hogy a lovas hadosztályunknál újra áttörték az oláhok a frontot. Parancsot kaptunk tehát, uj front felvevésére […]

 

Ugyanez nap délutánján 4.45 perckor meglepő gyors támadást intézett az oláh […], az előretörő oláh gyalogság mögött a francia, angol tűzérség záró tűzet ad le, nehogy az oláhok visszafussanak. […] Az oláh nem tud vereségébe belenyugodni, megvárja míg leszáll a nap […] és az éj leple alatt támad […]. Négyszer egymás után, anélkül, hogy egy talpalattnyi földet tudna tőlünk elragadni.

 

[…] Augusztus 1-én […] egyik támadást intéz a másik után, támadásait visszaverjük. […] Es támad újból, zürzavar keletkezik sorainkban, ‘nincs töltény, nincs kézibomba’, kiáltják a fiatal katonák, ‘de van szuronyod’ felel ordítva az öreg székelybaka és jó példát mutatva elsőnek ugrik fel és rohan csupasz bajonettjével az ellenségre. És a fiatal góbék fellelkesülve, töltény nélkül verik vissza az oláhok e támadásait. Király őrnagy úr folyton biztat, bátorít bennünket, a legények maguk elé néznek, fegyverüket fogják vasmarokkal, végre töltényt kapunk, éppen jókor. Az egész vonalon támad az oláh […].

 

Jöttünk segítségetekre, mi magyarok, Hindenburg bakák

 

És mintha megkönyörülne az Úr rajtunk, fenn a magasból ordítják be a sötétségbe az emberek […], hogy ‘Tartsátok magatok székelyek, jöttünk segítségetekre mi magyarok Hindenburg bakák.’ És mint a szélvész […] jönnek ők, Dunántúl fiai, a 69-esek egyik zászlóalja, kézibombával a kezükben és vélünk együtt messze kergetik az ellent […]. A Casinului-harcok legszebb napja volt ez. Legénységünk és tisztjeink három nap óta egy falatot sem ettek; menagit (ellátmány/élelem, megj.) a terep miatt, […] a conservát már rég megették, a kenyér is elfogyott.

 

Papházy ezredes úr dicsérő szavakkal bátorított bennünket és megígérte, hogy amint megérkezik a tartalék, leváltanak bennünket […]. Másnap tényleg megérkezett […] a várt tartalék. […] Megkezdődött az új elhelyezkedés. Ez alatt a nap alatt a viszonyokhoz képest meglehetős csend volt. […] Azt hittük nyugodtságunk lesz, azt hittük végre a mennybolt megkönyörült rajtunk és alkalmat ad, hogy lepihenhessünk … Csalódtunk! A nem nyílt, nem egyenes jellemű ellenség felhasználta a vihart s annak leple alatt támadott az egész vonalon. Támadott, és a hős fiuk […] véresen verték vissza a támadást. 5-én ujból ágyútűz […]. 6-án ujból megindult a harc fokozott tevékenységgel, a megszokott tűzérségi előkészítéssel.

 

9-ikén parancs érkezik, hogy hadosztályunk általános támadást intézzen […] Fellélegeztünk. Végre a védekezésből támadásba mehetünk át. […] Erős gyalogsági támadásunkat siker koronázta, derék hős katonáink elfoglalták az 1132 sz. magaslat első állását […]. Egyelőre azt a parancsot kaptuk, hogy az elfoglalt oláh állást tartsuk birtokunkban.

 

Visszautasítottuk az oláh támadásokat

 

19-én jelentés érkezik, hogy az ellenség kiürítette az 1132. és az 1125. sz. magaslatokat. Ezen jelentés alapján, mely később kiderült, helytelen volt […], Papházy ezredes úr parancsot kap, hogy tűzérségi előkészítés nélkül vegye birtokába a hegyeket. A támadás megindúl, erős állásokban vannak az oláhok tűzérségi, géppuska és fegyvertűzzel fogadnak bennünket. Nem engedünk. Itt-ott behatolunk állásaikba […]. Az ellenség, hogy lélegzethez jusson, ellentámadást intéz, de visszaverjük őket. A késői órákban visszavonulási parancsot kapnak előretolt osztagaink kiindulási pontunkra. A visszavonulás csendben, rendben történik. Az ellenség semmit sem vesz észre.

 

Öt hét alatt ötszörös túlerővel […], mely 54 rohamot intézett szilárd érczfalként álló soraink ellen, támadott az oláh. Támadásaikat […] visszautasítottuk […].

 

És fiaim, hős katonák, végére értem a mesének, a tábortűz parázsa is álmos már fáradtan pislog, befejezem hát … 25-én elpihent a harc, nyugalom állott be. Elpihent a harc! Öregbedett ezredünk dicsősége. És odafent, ott túl a másvilágon Csaba királyfinak büszkén jelenthették az örökbékességbe tért hősök, hogy

 

‘Nem fajult el még a székely vér

Minden csöppje drága gyöngyöt ér’

 

Orbán Gábor, MA –hadtörténész

 

Forrás: Barna Sándor, Halálvár. Emlékezés a Casinului-harcokról nemes Papházi Kornélnak, a 82-ik székely gy-e. vitéz ezredesének vezetése alatt. 1917. julius 22. – augusztus 24-ig (Székelyudvarhely 1918).

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 21 olvasónak tetszik ez a cikk.