Visszajátsszuk a történelmet – Az 1683. évi nagy török hadjárat története

Nyitókép: Historisches Museum der Stadt Wien, Inv. Nr. 31043, Wikipedia

1. rész: Magyarország a frontok között

Bécs, a Habsburg uralkodók székhelye – vagy ahogyan a törökök nevezték: az “aranyalma” – I. (Nagy) Szulejmán szultán óta az Oszmán Birodalom beteljesületlen vágyai közé tartozott. A Duna közvetlen szomszédsága elsőrangú stratégiai és gazdasági célponttá tette a várost, hiszen a Habsburgok ezáltal ellenőrzésük alatt tarthatták a kelet-nyugati irányú kereskedelmi útvonalakat. A gazdasági előnyök mellett Bécs meghódítása komoly politikai súllyal is bírt. Ha a város elesik, akkor az Oszmán Birodalom a továbbiakban ugródeszkaként használhatná a Duna völgyét Nyugat-Európa behódoltatására.

Bécs első, 1529-es sikertelen török ostromát követő években a szultáni csapatok nem jutottak a császárváros közelébe. Ebben nagy szerepe volt a nagyhatalmi érdekek ütközőzónájává váló egykori Magyar Királyság területén dúló várháborúknak. Hogy 1566-ban Zrínyi Miklós szigetvári kapitány több mint egy hónapig kitartott az oszmán túlerő ellenében, megmentette a bécsieket az újabb ostrom viszontagságaitól. Ennek a „sikersorozatnak” legkésőbb 1683-ban vége szakadt, amikor minden addiginál nagyobb hadjárat vette kezdetét.

   

Vallásháborúktól gyötörve…

A Habsburg Birodalom – beleértve az osztrák megszállás alatt levő felvidéki magyar területeket – a harmincéves (vallás-) háborút követően sem jutott egy lélegzetvételnyi időhöz. A császár, Habsburg Lipót figyelmét ekkortájt a Német-Római Birodalom nyugati szélein meglóduló francia érdekszféra elleni küzdelem kötötte le.

Amióta ugyanis XIV. Lajos (a Napkirály) nyíltan meghirdette az „újraegyesülés” politikáját, egy „német”-francia háború veszélyével bármikor számolni kellett. Hogy a francia hódítási politikát megakasztja, Lipót a hollandok oldalán beavatkozott az ún. németalföldi háborúba (1672-1679) – igencsak sikertelenül. Bár az 1678-as nimwegen-i béke fegyvernyugvást hozott, az újabb háború borítékolható volt.

A Thököly-felkelés

Míg az osztrákok aggódva tekintettek a Rajna felé, a Királyi Magyarországon az elégedetlenség hulláma söpört végig, aminek élére Thököly Imre állt. A magyar főurak egy része protestáns vallású volt, így nem csoda, hogy a Habsburgok erőszakos rekatolizációját bizalmatlansággal  figyelték. Ennek mértéke 1678-ra olyan méreteket öltött, hogy fegyveres összetűzésre került sor. Thököly kurucai nagy lendülettel hódoltatták be a felvidéki városokat, sőt: a morva és sziléziai határvidékeket is komolyan fenyegették.

A kuruc előrenyomulás tárgyalásra kényszerítette Lipótot. Habár a diplomácia szemlátomást megpróbált úrrá lenni a helyzeten, a harcok 1682-re ismét felerősödtek. Thököly ekkora már a törökök nyílt támogatását élvezte – a szultán még Magyarország királyává is nyilvánította. Ez a „frigy” nem feltétlenül vált Thököly javára. Egyrészt a szultán előtti főhajtás muszlim hűbéressé tette a kurucokat. Másrészt a török szultán mindössze ürügyként tekintett Thököly megsegítésére, hogy hadsereget küldhessen északra és végre elfoglalhassa Bécset.

Harci szelek fújnak …

Az 1664-es „szégyenteljes” vasvári béke óta a Habsburg és az Oszmán Birodalom között hivatalosan béke, vagy leginkább egy 20 éves fegyverszünet honolt. A frontvonal körülbelül a Duna mentén merevedett meg a Győr – Komárom – Esztergom vonalon. Esztergom előretolt török erődként működött; ezen felül a Dunától északra is állt egy török enklávé Érsekújvárnál. A trónon névlegesen IV. Mehmed szultán ült, ám az igazi hatalom főleg 1676 óta Kara Musztafa nagyvezír kezében összpontosult.

Habsburg Lipót eközben a vasvári béke meghosszabításán dolgozott. E célból császári különmegbízottként Drinápolyba – itt székelt a szultán – küldte Alberto Caprara grófot, hogy az egyezséget a törökkel kieszközölje. Caprara-nak azonban hamarosan rá kellett döbbenie, hogy a török időhúzó taktika nem a békét, hanem épp a háborút szolgálja.

1683. április 1-jén az oszmán csapatok hosszú menetoszlopai elhagyták Drinápolyt és Belgrád felé vonultak. Itt a szultán szimbolikusan Kara Musztafának nyújtotta Mohamed próféta zöld lobogóját. Bár a megtartott haditanácson, melyen hűbéresként Thököly is részt vett, nem mondatott ki, de a hadjárat célja Bécs meghódítása volt.

… Bécs irányába

Lipót császár először nem akart hinni Caprara jelentéseinek, a török támadást mindössze blöffnek tekintette. Majd ahogy Kara Musztafa csapatai Eszéknél átkeltek a Dráván és immár a klasszikus hadiúton Székesfehérvár irányába nyomultak, mégis elrendelte a mozgósítást. A császári hadak Lotaringiai Károly herceg parancsnoksága alatt Pozsonytól délre, Köpcsény határában gyülekeztek.

A május 6-án megtartott seregszemlén maga  Lipót is megjelent, hogy megtekintse körülbelül 40.000 katonáját. Lotaringiai Károly a török főerők beérkezése előtt döntést akart kierőszakolni. A legnagyobb sikerrel a török kézen lévő Érsekújvár elfoglalása kecsegtetett. Ám az ostrom előkészítése, valamint a csapatok elhelyezése annyi időt felemésztett, hogy Kara Musztafa immár veszélyes közelségbe került. Az osztrákok erre felhagytak Érsekújvár ostromával és Győr alá vonultak.

Mindeközben az oszmán inváziós haderőhöz a hűbéresek tömege – mindenekelőtt 20.000 krímtatár, Thököly kurucai, az Erdélyi, a Havasföldi és Moldvai Fejedelemségek alakulatai – csatlakozott. A támadók összlétszáma ezáltal elérte a 170.000 főt (egyes források ennél jóval magasabb számokat is megneveznek). Míg Lotaringiai Károly ügyes manőverekkel igyekezte kikerülni a török főerőket, Kara Musztafa csak lassan követte a visszavonuló császáriakat. Előbb Győr felé masírozott, majd egy 12.000 fős csapatot a városnál hagyva és Pozsonyt is kikerülve Hainburg-tól délre lépett osztrák földre.

A reguláris egységek előtt portyázó tatárok július 7-én Petronell-nél beérték Lotaringiai Károly utóvédjét és lerohantak egy utánpótlást szállító szekéroszlopot. A zűrzavarban egyes szétszórt osztrák alakulatok Bécsig vágtáztak – óriási pánikot okozva ezzel a fővárosban. Közben a menekültekkel túlzsúfolt Hainburg csak három napig tartott ki, a város 1683. július 11-én a törökök kezére került, akik iszonyú mészárlást végeztek. Az ott tartózkodó 3.500 civil közül csak kevesen élték meg a nap végét. Immár világossá vált, hogy Kara Musztafa napokon belül eléri Bécset.

Folytatása következik.

Orbán Gábor, MA