Zsófia, Szonja
  • HUF: 355.15
  • USD: 1.21
  • 12 °C
  • 20 °C
Történelem

Az 1683. évi nagy török hadjárat története: Bécs ostroma

A kilátástalan helyzet ellenére Bécs közel két hónapon át kitartott

Nyitókép: Frans Geffels/Wien Museum Karlsplatz

 

(Az 1. rész ITT olvasható)

 

2. rész: Amikor a török Bécset szorongatta

 

Az Oszmán Birodalom geopolitikai és gazdasági célkitűzéseiről, az általános hadihelyzetről valamint a hadjárat kezdeti szakaszáról a minisorozat első részében olvashat. A cikk itt érhető el: Magyarország a frontok között.

 

Pánik és menekülés

 

Habár az 1683. július 7-én megvívott petronell-i ütközet mindössze Lotaringiai Károly herceg utóvédjét – azon belül is egy utánpótlást szállító szekéroszlopot – érintette, egyes szétugrasztott császári alakulatok még aznap egészen a több mint 35 kilométerre fekvő Bécsig vágtáztak, ahol súlyos vereségről és oszmán hadicselről adtak hírt. A városban erre óriási pánik tört ki, hozzávetőlegesen 60.000 bécsi polgár és környékbéli menekült kerekedett fel, hogy a fővárost nyugati/délnyugati irányba a lehető leggyorsabban elhagyja.

 

A pánikot eleinte súlyosbította az a hír, hogy a későbbi híres császári hadvezér, Savoyai Jenő fivére is a sebesültek között volt, aki pár nappal később belehalt sérüléseibe. Savoyai Lajos Gyula ezredest akkor érte a halálos sérülés, amikor a császári lovasság egy ellenlökéssel visszavetette az utóvédet dézsmáló krími tatár csapatot. Maga a császár egy nappal korábban még a Bécs körüli erdőségekben vadászott, az ütközet hallatára azonban udvartartásával együtt összecsomagolt és előbb Linz-be, majd a bajorországi Passau-ba menekült. A város védelmét Ernst Rüdiger von Starhemberg gróf vette át.

 

A petronell-i ütközet július 7-én. A császári nehézlovasság a krími tatár formációra ront. (Albertina Wien)

 

Július 8-án hajnalban a császári lovasság előörsei Lotaringiai Károly herceggel az élen elérték Bécs körzetét. A nap folyamán az ezredek átlovagoltak a városon és az úgynevezett Tabor-ligetben táboroztak le. A csapatok megjelenése kétségtelenül nyugalmat hozott a még Bécsben maradt polgároknak, főleg miután röviddel később a Csallóközön átvonuló császári gyalogság is megérkezett Leslie táborszernagy parancsnoksága alatt.

 

Bécs felkészül az ostromra

 

A császári székhely kezdetben éppoly álmosan reagált a közelgő veszélyre, mint maga Habsburg Lipót. Noha a történelmi belvárost impozáns bástyák védték, a centrumot körülölelő virágzó elővárosok tömege teljesen védtelen volt egy esetleges támadás ellen. A bástyák állapota a folyamatos modernizáció ellenére is leromlott, a lövegállások előkészítése sehol sem kezdődött meg és az ágyúk döntő része vagy a városi vagy a császári fegyvertárban vesztegelt. A bástyákhoz vezető utakat sem sánckerítés, sem cölöpsor nem fedezte.

 

Bécs erődítései és fontosabb bástyái. A térkép délre néz. (Wiener Stadt- und Landesarchiv)

 

A védősereg szintén siralmas állapotban várta az ostromot, tagjai mindössze a városi őrségből (Stadtguardia) álltak. Ezek az emberek rendvédelmi feladattal voltak megbízva és fejpénzért cserébe a városkapuk illetve a fontosabb objektumok védelmét látták el – katonának aligha lehetett őket nevezni. Ernst Rüdiger von Starhemberg megjelenésével az addig lassú előkészületek jelentős dinamikát kaptak. Starhemberg 1680 óta volt Bécs és a helyi városi őrség parancsnoka, harcolt Montecuccoli alatt a török ellen és megbízható, rátermett katonaként tartották számon. Starhemberg a továbbiakban számíthatott Andreas von Liebenberg császári tanácsos, Bécs akkori polgármesterének segítségére is.

 

A Starhemberg-Liebenberg páros azonnal munkához látott. A város falain naponta 1.000 ember végzett erődítési munkálatokat, a császári arzenálból 262, a városi fegyvertárból 50 ágyút vontattak fel a védművekre. A bástyákat, valamint a támogató ravelineket védő cölöpsor és sánckerítés elkészült, a védelem ezalatt 11.200 hivatásos katonára (legtöbbjük gyalogos) és körülbelül 5.000 polgárőrre duzzadt. A Bécset körülvevő elővárosokat Starhemberg parancsára porig égették, hogy ne nyújtson védelmet a töröknek. Ezalatt Lotaringiai Károly mobil kontingense azt a parancsot kapta, hogy kelljen át a Dunán és Bécstől északra tevékenykedjen.

 

Az úgynevezett Liebenberg-emlékmű körülbelül az egykori Löbl-bástya helyén áll – a háttérben jobb oldalt kivehetőek a védművek maradványai. (Körkép.sk/Orbán Gábor)

 

1683. július 13-án az oszmánok előörsei – krími tatárok – megjelentek a város alatt. A lovas csapat egy jókora kanyart tett Bécstől délre és közben végigrabolta a környék településeit. Szomorú hírnévre tett szert Perchtoldsdorf megerősített vára: miután a település védői július 16-án letették a fegyvert, a tatárok a várost felgyújtották és a lakókat szinte kivétel nélkül lemészárolták – a „törökvihar” máig jelentős évforduló Perchtoldsdorf történetében.

 

Kitartani a végsőkig

 

Mialatt Bécs városa az ostromra készült, az oszmán főerők a Győr-Mosonmagyaróvár vonalat követve július első napjaiban átlépték Alsó-Ausztria határát. A Dunától délre futó régi római hadiút mentén hosszú sorokban az oszmán udvari hadsereg (kapıkulu ocağı) egységei – mindenekelőtt a janicsár-hadtest, a szpáhik, végül a tüzérség – és az anatóliai lovasság vonult. A szárnyak védelmét a krími tatárok (balszárny) és Thököly törökökkel megerősített kurucai (jobbszárny) látták el.

 

1683. július 14-én az ellenséges főerők elérték a Schwechat folyót és Bécs látótávolságába kerültek. A hozzávetőleg valamivel több mint 100.000 fős ostromsereg a várostól nyugatra és délre bontakozott ki, a török sátortábor a korabeli források szerint 25.000 sátort számlálhatott. A Szent Ulrich előváros romjai közt még aznap este ütegállást építő törökök másnap futóárkok kiásásába kezdtek. Kara Musztafa nagyvezír a megtartott haditanácsot követően a város déli-délnyugati részét jelölte meg támadási frontnak. Ez azt jelentette, hogy a rohamok fő iránya a Löbl- és a Várbástya (Burgbastei), valamint a kettő között elhelyezkedő Várravelin ellen összpontosult.

 

A fő támadási front a Löbl- (jobbra) és a Várbástya (balra) ellen irányult. (részlet – Wiener Stadt- und Landesarchiv)

 

Eközben a Tabor-liget szintén az ellenség kezére került, így Bécset teljesen elvágták a külvilágtól. Július 19-én a város védői először törtek ki és rohanták meg a Várravelin közelébe érő török futóárkot. Négy nappal később a ravelint védő cölöpsornál több akna robbant – a keletkezett résbe tóduló törököket a védők véres közelharcban visszaverték. Ettől a pillanattól kezdve az ostrom egy kíméletlen akna- és állóháborúba csapott át, ami minden akció keretében hasonló módon történt:

 

az ellenség egyre közelebb jutva a bástyákhoz szakaszonként aknákat robbant és azt követően rohamra indul – a védők ellenaknákkal és közelharccal válaszolnak.

 

A Várravelin eleste

 

Július 25-én a ravelint védő sánckerítést egy újabb erős török aknarobbanás tépte fel. Jóllehet a háromszor rohamra induló törököt a védők végül visszaverték, a pozíció veszélyeztetettsége igencsak nyilvánvalóvá vált. Augusztus elején a Várbástya oldalazó sáncozását is aknatámadás érte. Míg a török aknászok sikeresen fúrták magukat egyre közelebb a bástyák alá, a császári árkászok több sikertelen ellenrobbantást végeztek.

 

A fokozódó nyomás alatt augusztus 3-án a Várravelin sánckerítése a török kezére került, így az ezt követő hetekben már maga a védmű került az ellenséges árkászok kereszttüzébe. Mialatt a ravelint ismételten aknarobbanások gyengítették, az ostromlók a hónap végén a Löbl- és a Várbástyánál is több töltetet repítettek a levegőbe. Augusztus 29-én egy újabb robbanás a védők 100 katonáját ölte meg a ravelin körzetében, mely végül szeptember 3-án pirkadatkor elesett. A védelem 50 leharcolt katonája a bástyákra vonult vissza.

 

Bécs ostroma. A kép előterében világosan kivehetőek a török futóárkok a Löbl- (balra) és a Várbástya (Burgbastei, jobbra), valamint a Ravelin (középütt) irányába. A háttérben a Tabor-liget (Tabor-Au), a Duna (sziget) valamint a horizonton egészen bal oldalt a Bisamberg-hegy látható. (részlet – Frans Geffels – Badisches Landesmuseum/Wien Museum Karlsplatz, Wikipedia – részlet)

 

A Várravelin elestével a török ostromterv egy új szakaszába lépett, hiszen az árkászháború most már a két fő bástya ellen irányulhatott. Számtalan sikeres kisebb robbantást követően szeptember 4-én egy nagy erejű akna tíz méteres rést ütött a Várbástya jobb elülső oldalán („face”), két nappal később pedig egy másik tizenkét méteren tépte fel a Löbl-bástya falát. Szeptember 8-án két további aknarobbanást regisztráltak a Löbl-bástyánál – a meginduló török rohamot a védők csak közelharcban tudták megakasztani.

 

Bécs a közel két hónapja tartó ostrom alatt az ellenség 50 nagyobb rohamát verte vissza, miközben a korabeli források szerint 100.000 ágyúgolyó hullott a városra és 40 török akna robbant a védművek alatt. Ezalatt a védelem körülbelül 6.500 katonája esett el. A kilátástalan helyzet ellenére Starhemberg már augusztus legvégén tudta, hogy Bécstől nyugatra egy nemzetközi felmentősereg gyülekezik a lengyel király, III. Sobieski János vezénylete alatt. A város védőinek egyetlen feladata maradt: kitartani, amíg a keresztény koalíció a helyszínre nem ér. Szeptember 10-én este a Bécs határában magasodó Kahlenberg-en jelzőrakéták fénye jelezte, hogy a felmentősereg harcra kész.

 

Folytatása következik…

 

Orbán Gábor, MA

 

A végére egy személyes kérés: Kérjük, támogassátok a Körképet legalább havi két euróval, hogy még több tartalmat készíthessünk nektek!

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 12 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket