Nyitókép: Than Mór/Buda ostroma (wikipédia)

 

Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontjaként 1849. május 21-én a honvédsereg alakulatai háromhetes ostrom után visszafoglalták Buda várát. A nemes esemény emlékére 1992-ben az akkori Antall-kormány május 21-ét a Honvédelem Napjává nyilvánította.

 

Május 21-én Görgei Artúr honvédtábornok halálának 105. évfordulójára is emlékezünk. A hadvezér tiszteletére Budapesten, a Fiumei úti sírkertben megrendezett megemlékezésen részt vett többek között Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes is. Németh Görgei munkásságát méltatva kiemelte:

 

„A hazája iránt mélyen elkötelezett hadvezér a lehetőségekhez képest a legjobb döntést hozta, amikor az értelmetlen véráldozat helyett letette a fegyvert. Ezt követően hatvanhét – küzdelemmel és meghurcoltatással teli – év jutott még számára, és nemritkán kegyelemkenyérre kényszerült az egykor ígéretes karrier előtt álló tudós és zseniális hadvezér. Ugyan sokáig kellett rá várni, de Görgeinek a nemzeti emlékezetben elfoglalt pozíciója és történelmi szerepe végre méltó helyre került.”

 

 hirdetes_400x285  

Körkép.sk, Honvedelem.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 5 olvasónak tetszik ez a cikk.