Elza
  • HUF: 364.83
  • USD: 1.13
  • 5 °C
  • 8 °C
Történelem

Visszajátsszuk a történelmet: A cs. kir. 19. „győri“ gyalogezred részvétele a custozza-i csatában (1866)

„Katonák! - Emlékeztessétek az ellenséget arra, hogy hányszor futott már el előletek”

Nyitókép: Magyar kiegészítésű cs. kir. gyalogság közelharca az olaszokkal (wikipédia)

 

Ma 155 éve, hogy 1866. június 24-én az Albrecht (Albert) főherceg vezette cs. kir. Déli-Hadsereg megütközött a létszámfölényben lévő olasz főerőkkel az észak-itáliai Custozza-nál. Az osztrákok soraiban harcoló győri kiegészítésű 19. „Rudolf trónörökös“ gyalogezred katonái az elsők között érték el az ellenséges centrumot és Szabó százados vezetésével megvetették lábukat magában Custozza-ban is, ahol a túlerő ellenére órákon át kitartottak.

 

Az általános hadihelyzet 1866 tavaszán

 

1866 nyarán háború tört ki Ausztria és a feltörekvő Poroszország között a Német Szövetség jövőjét illetően. Habár az osztrák hadműveletek súlypontja Csehország északi területeire összpontosult a poroszok ellen, a Berlinnel titkos katonai szerződést kötő (április 8.) Olasz Királyság is támadásra készült a Habsburg Birodalom délnyugati határánál. Az olasz katonai vezetés tisztában volt vele, hogy az osztrák cs. kir. csapatok döntő része az északi hadszíntéren fog harcolni a porosz hadsereg ellen, így nyomasztó fölényüket kihasználva kívánták birtokba venni az osztrák uralom alatt lévő Velence-tartományt.

 

Az olasz invázió megállítására a mintegy 75 ezer embert és 168 ágyút számláló cs. kir. Déli-Hadsereg kapott parancsot Albrecht főherceg parancsnoksága alatt. Albrecht május 9-én vette át a sereg irányítását, a leköszönő Benedek Lajos táborszernagyot (április 22.) ellenben az északi hadszíntérre irányították. Az itáliai osztrák haderő egy összeszokott csapatnak számított, így az új főparancsnok hamar összhangba került vezérkari főnökével, Franz John vezérőrnaggyal. Albrecht és John a kezdetektől átlátták az olasz haditervet, így a rendelkezésre álló erőket aszerint csoportosíthatták, hogy adott esetben helyi erőfölényt tudjanak kierőszakolni.

 

Albrecht főherceg katonáit élteti a csata után. (Dorotheum)

 

Olasz haditervek

Az olasz inváziós haderő három részből tevődött össze. A főerők, mintegy 130 ezer ember, Alfonso La Marmora tábornok parancsnoksága alatt (a névleges főparancsnoki címet II. Viktor Emánuel király viselte) Lombardiában gyülekezett nyugatra az osztrák Mantova-Peschiera-Verona-Legnago erődnégyszögtől. Egy megerősített hadtest – körülbelül 90 ezer ember –  délen a Pó folyónál várakozott Enrico Cialdini gyalogsági tábornok vezetése alatt. A harmadik csoportosulás (34-36 ezer fő) a Gárda-tónál gyülekezett Guiseppe Garibaldi vezényletével. A terv szerint La Marmora frontális támadást indít keletre, magára vonva az osztrákok figyelmét, miközben Cialdini átkel a Pó-n és hátba kapja az ellenséget. Garibaldi feladata abban állt, hogy északra vonulva fenyegesse Tirolt.

 

Az olasz haditerv sikere a hadmozdulatok egyidejű megindításától függött, amire az olasz vezetés a kezdetektől alkalmatlan volt. Világosan látta ezt Albrecht főherceg és John vezérőrnagy is. Az olaszokat teljes bizonytalanságban hagyva, a cs. kir. Déli-Hadsereg három hadteste (5., 7., 9.) a tartalékkal együtt Veronától keletre, a hadműveleti területtől viszonylag nagy távolságban, gyülekezett (május 21).

 

A „tizenkilencesek” Itáliában

 

A 7. hadtest kötelékében szolgáló, győri kiegészítési körzetű 19. gyalogezred 1866 márciusában a parancs szerint kivált az addigi otthont adó 5. hadtestből és a 7. hadtestben, azon belül is a Scudier-dandárban került beosztásra. Az ezred a tavaszt a Pó mentén töltötte dandárkötelékben, ahol a folyam védelmével bízták meg. Április végétől a kiegészítési körzet újoncai is sorra érkeztek, így június közepére az ezred nagyjából elérte az előírt hadilétszámot, mintegy 3 300 főt.

 

Mindeközben az osztrák felderítők az olasz haderő felzárkózását jelentették a határt képező Mincio folyónál, így Albrecht főherceg június közepén elrendelte a Déli-Hadsereg összpontosítását. Az egyes hadtestek átkeltek az Etsch (Adige) folyón és immár Veronánál illetve Veronától nyugatra álltak egészen június 21-ig.

 

Június 20-án az Olasz Királyság a várakozásoknak megfelelően felmondta az 1859 óta érvényben lévő fegyverszünetet és 23-ra virradóra az inváziós csapatok megkezdték az előrenyomulást. Az első nap azonban mindössze hét olasz hadosztály kelt át a Mincio-n, miközben öt további a folyó nyugati felén tétovázott és az osztrák erődrendszer előretolt pontjait figyelte.

 

Oliosi bevétele az olasz balszárnyon. A képen császárvadászok törnek előre. (Orbán)

 

Albrecht az olasz támadás hírére így fordult katonáihoz:

 

„Katonák! A rég várt pillanat végre elérkezett, itt a háború! Zsivány szomszédunk karja ismét a felséges császár egyik szép ékköve után nyúl, melynek védelmével titeket bíztak meg. […] Nem tudom bizalmam irányotokba jobban kifejezni, minthogy nyíltan megmondom: az ellenség erős és számbeli fölényben van. Noha nehéz a feladatunk, de ti bizonyosan megbirkóztok vele. […] Emlékeztessétek az ellenséget arra, hogy hányszor futott már el előletek.”

 

Custozza – a győzelem napja

 

Alfonso La Marmora tábornok június 23-án abban a hitben kelt át a Mincio-n, hogy az osztrákok valahol Veronától keletre állnak, így elég idő áll rendelkezésére, hogy csapatai másik fele másnap megérkezzen. Ezalatt a Déli-Hadsereg a nyugat-keleti irányba mozgó olasz hadoszlopoktól északra észrevétlenül az ellenség közelébe vonult. Albrecht főherceg és vezérkari főnöke az olasz balszárnyat kívánta felgöngyölni és az átkelt hét hadosztályt – ezáltal elvágva az utánpótlástól – szétverni.

 

1866. június 24-én reggeli fél hétkor a csata kezdetét vette. Az olasz balszárny ellen az osztrák tartalék két dandárja támadott, de az erős olasz védelem letörésére az 5. hadtest egy dandárja is beavatkozott a küzdelembe. Komoly harcokban az 5. hadtest végül elfoglalta a stratégiailag fontos Monte Vento magaslatot és visszavonulásra kényszerített két olasz hadosztályt (Cerale és Sirtori). A jobbszárnyon eközben két osztrák lovassági dandár engedély nélkül az olaszokra rontott és bár a roham meghiúsult az ellenséges gyalogsági négyszögek tüzében, az olasz koronaherceg, Umberto trónörökös, alig tudott a lendületes ulános- és huszárroham elől egy négyszögbe menekülni. A lovasroham elbukott, de az olasz 3. hadtest trénje óriási pánikban özönlött vissza nyugatra. A helyszínen tartózkodó La Marmora – teljesen érthetetlen módon – faképnél hagyta a csapatait, miután pár zavaros parancsot kiosztott.

 

Az osztrák Trani-ulánusok híres rohama az olasz négyszögek ellen. (ÖNB)

 

Szabó százados elfoglalja Custozza-t

 

Míg a szárnyakon fokozatosan csitulni látszott a küzdelem, a „tizenkilencesek” az osztrák centrumban várták a bevetést. A 9. hadtest két dandárja a Monte Croce, a 7. hadtest Scudier-dandárja – így a 19. ezred is – a szomszédos Monte Belvedere ellen vonult. A Monte Croce-t a császáriak első nekifutásban elfoglalták. Kisebb zavar keletkezett azonban a Scudier-dandárban, amely kettészakadt. Míg a dandár egyik fele a Monte Croce elleni támadást támogatta, addig a másik fél megrohanta a Monte Belvedere-t és fokozatosan visszaszorította a kis gazdaságokban és szőlőligetekben megbúvó ellenséget.

 

Szabó százados vezetésével az első zászlóálj 3. divíziója a Belvedere mögött fekvő Custozza fennsíkot és magát a települést is hatalmába kerítette, amit több olasz ellenlökés ellenére is megtartott. Az itt harcoló Brignone hadosztály segítésére két további olasz hadosztály érkezett, így végül előbb a Monte Croce, majd Custozza is újra az ellenség kezére került. Szabó százados emberei kemény harcban előbb a Monte Belvedere-re, ezt követően az osztrák tüzérség fedezete alatt majdnem kiindulási körleteikbe szorultak vissza.

 

A Monte Belvedere (a horizonton) a Monte Croce-ról nézve. Ez a vidék a custozza-i csatatér centruma. (Orbán)

 

Albrecht főherceg ekkor a tartalékokat küldte előre. Négy pihent cs. kir. dandár iramodott meg és elsöpörte a leharcolt olasz egységeket a centrumban. A Monte Croce és Custozza végleg az osztrákok kezére került. A megvert olaszok pánikszerűen özönlöttek vissza a Mincio-n – a nap a Déli-Hadsereg győzelmével zárult.

 

A csata után

 

A csatában a felek egyenként mintegy 8 ezer embert veszítettek, miáltal a custozza-i csata az 1866-os háború második legvéresebb összecsapása volt a königgrätz-i vérfürdő után.

 

Bár nagy győzelmet aratott, Albrecht főherceg végül nem aknázta ki az elért taktikai sikereket. Az osztrák csapatok július 3-ig a csatatéren maradtak és nem üldözték a szétzilált ellenséget. Majd a königgrätz-i csatavesztés hírére a Déli-Hadsereg kétharmadát gyors ütemben kivonták és Bécs védelmére irányították. Az Itáliában maradt 7. hadtest az Isonzóhoz vonult vissza és ott is maradt a fegyverszünet végéig.

 

A 19. gyalogezred június 24-i veszteségei: 89 halott, 360 sebesült, 55 eltűnt – valószínűleg elesett. A „tizenkilencesek” vitézségükkel örök hírnévre tettek szert Custozza mezején.

 

Orbán Gábor, MA

 

Hadtörténész, 2017 és 2019 között az Osztrák Szövetségi Hadsereg (Bundesheer) szakmunkatársa, számtalan német nyelvű tudományos cikk és kiadvány szerzője. Szakterülete a 19. század hadászata illetve gyalogsági harcászata.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 8 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kommentek

Béla
2021. jún. 24. 20:24

Mennyi de mennyi magyar katona harcolt és vesztette a történelem során életét ,,másokért,,.....soha, de soha ne vesszen magyar ember más országok érdekeiért, mert látjuk nap mint nap, hogy senki ezért a Magyart nem tiszteli! Ha akarja Merkúr s többi csőcselék nyugati politikus a migránsokat, ültessük vonatra s kísérjük a határig, de ne küldjünk Magyar katonát senkiért harcba...

A kommenteket lezártuk.

Szóljon hozzá!

Kövessen minket