Nyitókép: Tegetthoff zászlóshajója, az „SMS Ferdinand Max” meglékeli az olasz „Re d’Italia” páncélozott fregattot (HGM – fotó: Orbán)
1866. július 20-án a Wilhelm von Tegetthoff ellentengernagy parancsnoksága alatt úszó cs.kir. Haditengerészet megütközött a nála számbelileg és technikailag jóval erősebb olasz flottával a Split városától délnyugatra elterülő Vis-szigeténél. A mintegy három órán át tartó ütközetből a kitűnően vezetett osztrák kötelék került ki győztesen, miután az olasz flottaparancsnok, Carlo di Persano admirális, két hajója elvesztése után az ütközetet félbeszakította és nyugati irányba távozott.
Tegetthoff taktikai elgondolását, miszerint a tűzerőben nagy fölényben lévő ellenfelet közelharcra kényszeríti, az olaszok sorozatos hibái segítették. Persano nem élvezte alparancsnokai bizalmát és rögtön az ütközet elején zászlóshajót váltott, amivel a parancsosztási láncban elképesztő zavart okozott. A modern fegyverek ellenére a lissa-i ütközet volt a történelem utolsó tengeri csatája, melyet a hajók orrára szerelt úgynevezett „vágósarkantyú”-k döntöttek el.
Wilhelm von Tegetthoff ellentengernagy:
Első hivatalos jelentés a Lissa mellett lezajlott tengeri ütközetről 1866. július 20-án
A Lissa [Vis, megj.] bombázásáról szóló táviratok, melyeket a Zara-ban [Zadar, megj.] székelő területi főparancsnokság [1866.] július 19-én juttatott el hozzám, nem hagyott többet kétséget affelől, hogy a Lissa-szigete elleni olasz expedíció nem elterelő hadművelet – ahogy azt kezdetekben gondoltam -, hanem […] az említett sziget bevételére tett kísérlet.
Ezért még aznap délben kifutott a kötelékem és Lissa felé vette az irányt. Július 20-ának reggelén 7 óra körül […] több ellenséges gőzös jelent meg a horizonton, de egy délnyugati irányú esőzóna hamarosan eltakarta őket.
A délnyugati irányú hullámverés eközben olyan méreteket öltött, hogy a másodosztályú páncéloshajók, valamint a „Salamander” páncélos fregatt lövegnyílásait is le kellett zárni. Ahogy azonban a hajóraj Lissa-hoz közeledett […] a hullámok fokozatosan megszelídültek és 10 óra körül az égbolt is kiderülni látszott. Az ellenfél is újra láthatóvá vált Lissa előtt – nekem úgy tűnt, hogy az addig két csoportban tevékenykedő hajóik egyesülni szándékoztak. […]
Rövid időn belül az ellenséges flotta a farvíz mentén észak-északkeleti irányba vonalba fejlődött – a formáció legelején az erős páncélhajók úsztak. A kötelékemnek így nagyon gyorsan kellett a közeledést befejeznie, nem maradván idő arra, hogy az elkészített jelzést („Lissa-nak győzelemnek kell lennie”) továbbítsam a hajóimnak. Ehelyett azokra a parancsokra koncentráltam, amelyeket fontosnak ítéltem.
Az osztrák hajóraj a következőképpen fejlődött harcrendbe: A hajókat típusuk szerint három különböző csoportba [Division] osztottam, méghozzá a páncélhajók, a nehéz és végül a könnyű faépítésű hajók csoportja. Az egyes csoportok vagy divíziók nyíl formációban egymás mögött álltak fel, legelöl a páncélosok. […] A páncélos formációnak ezt követően azt a parancsot adtam, hogy rohanja le az ellenséget és küldje őket a tenger fenekére.
Az ellenséges hajóhad a támadó kötelékem menetirányát keresztezte. Annak élén a „Principe di Carignano” páncélos Vacca ellentengernaggyal a fedélzetén, elsőként nyitott tüzet, de ágyúi igencsak hatástalannak bizonyultak. […] Az osztrák páncélosok formációja hamarosan áttörte a szárdok [olaszok] vonalát, ezzel a harc jellege úgymond általánossá vált. Az ellenséges páncélosok, melyek az áttörési pont mögött helyezkedtek el, északra fordultak, miáltal veszélybe kerültek a saját faépítésű hajóim. Így a páncélos formációnak azt a parancsot adtam, hogy szintén forduljon északra, hogy enyhüljön a fahajókra nehezedő nyomás és az ellenséges páncélhajókat kereszttűz alá fogja. […]
A 2. divízió (nehéz fahajók) zászlóshajója, a „Kaiser” sorhajó ezalatt négy olasz páncélossal hadakozott. Petz sorhajókapitány nem tétovázott, hanem hajójával az egyik ellenséges páncélosnak rohant. […] Ám az ütközés során a hajótestben komoly károk keletkeztek […], melyet csak tetézett a fedélzeten kiütött tűz is. Ennek ellenére Petz sorhajókapitány […] ura maradt a helyzetnek.
Mivel a közelharc egyre nagyobb méretek öltött, igen nehézkes minden részletbe belemenni, hiszen a teljes gőzzel úszó monstrumok többször keresztezték egymás útját és alig lehetett ellenséget a baráttól megkülönböztetni, habár mindkét oldal igazi zászlótengerbe öltöztette hajóit. Szerencsés véletlennek mondanám, hogy a szárd páncélosok egészét szürkére festették. […]
A vadászat ideje alatt zászlóshajóm [Ferdinand Max, megj.] kapitánya, báró Max von Sternek, ügyességének és bravúrjának hála fél óra leforgása alatt három szárd hajónak is nekirontott: kettőt súlyosan megrongált – egyikük zászlaját le is tépte -, a harmadikat pedig, a „Re d’Italia”-t, mely az olasz flotta egyik legnagyobb hajója, meglékelte. A „Re d’Italia” két percen belül a tenger fenekére süllyedt, 600 emberrel a fedélzetén. […]
A küzdelem hevében hamarosan egy másik szárd páncélhajó [„Palestro”, megj.] is tüzet fogott, […] mialatt az ellenséges flotta fokozatosan kivonta magát a harcból és három-négy mérföld távolságra gyülekezett […], majd pár lövés után végleg nyugat felé fordult, amivel az ütközet véget ért. […]
Célomat ezzel elértem, Lissa felszabadult.
Délután 14:30 órakor a tüzet fogott szárd páncélos felrobbant és hullámsírba merült. […]
A következő nap a hajók állapotának felmérésével és kisebb javításokkal telt. […] A súlyos sérültek kihajózásra kerültek, a szállítható betegeket a „Venezia” gőzös tüstént Spalato-ba [Split, megj.] illetve Zara-ba szállította; az elesetteket pedig katonai tiszteletadás mellett eltemettük. […]
Az ellenséges flotta a csata estéjén a Monte Humm-ról nézve még látható volt, majd július 21-ének reggelén eltűnt a horizonton. […]
A harc elültével kötelességemnek éreztem, hogy a flotta minden tagjának hálámat és elismerésemet fejezzem ki. […] Ez a teljesítmény mindazonáltal még nagyobb elismerést érdemel, ha figyelembe vesszük, milyen kis idő állt rendelkezésre a hajók teljes felszerelésére és, hogy egyes hajóknak mindössze három hetük volt, hogy a csatáig rendbe szedjék magukat. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy embereink azzal a tudattal indultak a harcba: az ellenség erős, jól felszerelt és csakis a morális erő illetve a tengerész ügyessége tudja egyensúlyban tartani ezt a hatalmas túlerőt.
Wilhelm v. Tegetthoff m./p.
cs.kir. ellentengernagy
Forrás: Erster officieller Bericht über die Seeschlacht bei Lissa am 20. Juli 1866. In: ÖMZ VII (1866) 2, 377-380.
Orbán Gábor, MA
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.