Nyitókép: A hírhedt “Dirlewanger” SS-dandár katonái Varsóban. (Bundesarchiv)
Az 1944-es varsói felkelés 63 napja alatt a legóvatosabb számítások szerint is mintegy 200 ezer ember veszítette életét. A Waffen-SS egységei a lengyel főváros feletti ellenőrzésért folytatott harc során különös kegyetlenséggel léptek fel a civil lakossággal szemben. Közülük is kitűnt a szláv – főleg orosz, ukrán – RONA és a köztörvényes bűnözőkből verbuvált “Dirlewanger” SS-dandár, amelyek Varsó Wola nevű kerületében hozzávetőleg 30 ezer civilt gyilkoltak meg különös kegyetlenséggel.
A “Dirlewanger” SS-dandár augusztus elején érkezett Varsó nyugati kerületeibe és a Bielany reptéren gyülekezett. Itt azt a parancsot kapta, hogy Wolán keresztül haladjon a belváros irányába és mentse fel a felkelők által bekerített német parancsnokságot. Az azeri és egyébb kaukázusi egységekkel megerősített halálosztag súlyos harcok közepette egészen a Visztuláig verekedte magát, ám a többhetes bevetés során az osztag 1400 emberéből mindössze 300 maradt harcképes. A “Dirlewanger” egyik altisztjének visszaemlékezése következik.
Figyelem! – Az alábbi cikk egy szubjektív hangnemben megírt dokumentumot közöl, ami kizárólag az adott történelmi kor szellemébe kíván betekintést nyújtani. Annak ideológiai és nyelvi tartalmával sem az író, sem a Körkép.sk nem vállal sorsközösséget.
Náci utópia a Visztula partján – Varsó, az „új német város“
Amikor a kelet-poroszországi körleteinkben riadóztattak bennünket, még nem tudtuk, miről is lehet szó. Feltételeztük, hogy egy korlátozott akció keretében két-három napos bevetés következik. Hogy ebből majdnem egy kéthónapos harc kerekedik, mely sokunk számára az utolsó bevetés lesz, álmunkban sem gondoltuk volna.
Egy reptéren keresztül elértük a nyugati elővárost és azt a parancsot kaptuk, hogy a fő közlekedési útvonal (Litzmanstädter Straße) mentén nyomuljunk előre keleti irányba és mentsük fel a körbezárt városi parancsnokságot.
A utca mindkét oldalán haladva, a házak irányából hirtelen gyalogsági tüzet kaptunk. Az első veszteségek megtörténtek és az előrehaladás is megállt. Előre! Állj! Tüzet nyiss! – ellentmondások tömege: Be a házakba, letörni az ellenállást és aztán újra egyszerűen csak tovább.
Az embereink úgy hullottak, mint a legyek. Az egyik bajtársam […] sisakján áthatolt a lövedék – fejlövés. “Beng” és már mellettem is feküdt. Gyorsan körülnéztem és egy ház bejáratához rohantam. Közben hevesen tüzeltek rám. Az ajtó be volt zárva, de az ajtófa legalább egy kevés védelmet nyújtott. Újra körülnéztem. Bajtársaim a házak takarásában lapultak. Egyesek holtan vagy sebesülten hevertek az utcán. Így nem jutunk tovább. Házról-házra járva kellett megtisztítani a terepet és kiiktatni az orvlövészeket.
Mivel azonban a házak ajtaja zárva volt, vagy puskatussal törtük fel vagy kézigránáttal robbantottuk be őket. Nem akartunk időt hagyni a felkelőknek a reagálásra és az objektumokat percek alatt kitisztítottuk. Minden egyes szobát rohamléptekben fésültük át. Ha lengyellel találkoztunk, mindegyikre ugyanaz a sors várt. Az embernek ebben a kusza helyzetben nem volt ideje mérlegelni, hogy ki a felkelő és ki sem. A lengyelek egyébként is ellenségnek számítottak nálunk. Szimpátiáról már évek óta nem lehetett beszélni egyik oldalon sem.
Az utcát szabaddá tettük. Az embereink kisebb csoportokban rohantak be a házakba, így egyszerre 15 vagy több objektumot is át tudtunk kutatni. Ki a házból és tovább. Aztán hirtelen a lövöldözés is alábbhagyott, a jelek szerint a lengyel felkelők egyszerűbbnek képzelték a háborúsdit. Most már látják, hogy a számításuk nem vált be.
Mindezek ellenére már dél környékén magasak voltak a veszteségeink. A harc jellege állandósulni látszódott és az utcai harc, valamint a házak megtisztítása egyfajta rutinná változott. […] Másnap a vásárcsarnokon keresztül elértük a Brühl palotát, ahol a német parancsnokság székelt. Ettől kezdve naponta indítottunk kisebb támadásokat a környező utcák irányába.
Augusztus közepén aztán azt a parancsot kaptuk, hogy foglaljuk el a varsói óvárost. Az öreg épületek vaskos falai és tömény kapui igazi erődökké változtatták a területet. Mindenütt pattogtak a lövedékek – hogy honnét lőttek ránk, abszolút lehetetlen volt megmondani. Csak a szerencsén múlott, hogy az embert eltalálták vagy sem. Az sem volt ritka, hogy egy házon belül emeletről-emeletre kellett harcolni. A felkelők helyenként a pincékben is elbarrikádozták magukat és ügyesen tűntek el az alagsorokon, földalatti járatokon és a csatornákon keresztül.
Az utánpótlás egyfolytában érkezett, hiszen azok, akik bármilyen okból kifolyólag büntetést kaptak, a mi egységünkben kellett vezekelniük. Egy gépkarabélyt nyomtunk a kezükbe és szálljatok madárkák! Hogy mennyien estek el közülük, nem lehetett mindig megállapítani. Többen egyesével vagy kisebb csoportokban a házakba húzódtak és a másnapra vártak, mások megpróbáltak kapcsolatba lépni a felkelőkkel. Ha elkaptuk az árulókat, nem számíthattak hadbíróságra …
[…]
Mivel az óváros masszív, akár egy-kétméteres falai, bevehetetlennek bizonyultak, újra és újra a Stukákat kellett segítségül hívni. Az utászok anyait-apait beleadtak, ahogy a nehéztüzérség és a gránátvetők is kitettek magukért. Az óvárosban folyó harcokat követően több alparancsnokkal egyetemben megkaptam a Vaskereszt első osztályát. Szinte azonnal a Visztula melletti negyedbe irányítottak át minket. Itt újra megismétlődött a fent leírt procedúra, ami később Zoliborz-ban is hasonlóan játszódott le.
Igazán lenyűgözött, hogy az utánpótlás a legkülönfélébb helyekről érkezett hozzánk. Egy koncentrációs táborból sorozatos elkövetőket és antiszociális alakokat küldtek, akiknek egyáltalán nem volt harci tapasztalata. Itt a muníció és hordjátok el magatokat!
Jobban örültünk, amikor Danzig-Matzkau-ból jöttek a bajtársak, […] akik szépen beilleszkedtek és az esetek döntő többségében kiképzést is kaptak. Azonban pár fura fickó is volt köztük. Jól emlékszem egy kis kövér pofára, aki az SS szállásmestereként dolgozott, de mivel egy kisebb feketepiaci hálózatot épített fel […], az egységünkbe küldték. Az alapkiképzés óta nem fogott fegyvert, úgyhogy most újra meg kellett markolnia a puskát. Azt hiszem, szinte rögtön el is esett …
Forrás: R. Michaelis, Die SS-Sturmbrigade „Dirlewanger“. Vom Warschauer Aufstand bis zum Kessel von Halbe (Berlin), 43f.
Orbán Gábor, MA
Megosztás:
Címkék: Dirlewanger lengyel történelem második világháború orbán gábor SS halálosztag varsói felkelés
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
