Elza
  • HUF: 364.83
  • USD: 1.13
  • 5 °C
  • 8 °C
Történelem

Amiről a krónikák mesélnek: A “tizes” huszárok ezredtörténetéből (1866)

"Elődeink vére gyakran hullott, lelkesítő például szolgálván az utókornak, hogy méltók lehessünk a huszár névre."

Nyitókép: Magyar huszárok az 1866-os porosz-osztrák háború idejéből (a szerző gyűjteményéből)

 

A cs. kir. 10. huszárezredet Mária Terézia uralkodása alatt alapították 1741-ben és az azt követő időszakban a Habsburg Monarchia valamennyi háborújában sikerrel vett részt.

 

1866 nyarán háború tört ki Ausztria és Poroszország között, így a 10. huszárezred a mozgósítási parancsot követően Észak-Csehországba vonult, ahol a porosz és szövetséges szász határ mentén látott el felderítő- és biztosító feladatokat a báró Edelsheim-Gyulai Lipót vezette 1. könnyű-lovashadosztály kötelékében.

 

A harcok kezdetével az ezred először a cs. kir. 1. és a Királyi Szász-Hadtest fedezetét látta el, ahol több kisebb ütközet után a gitschini ütközetben tűnt ki, majd az osztrák főerők egyesülése után a königgrätzi csatában verekedett. A vesztes csatát követően több más lovasalakulattal együtt Bécs körzetébe vonult, ahol a császárváros védelmét alkotta.

 

Az ezred véres vesztesége a rövid hadjáratban három tisztre, a legénység 57 tagjára és 49 lóra rúgott. A tisztikar két tagját tüntették ki a katonai érdemkereszttel, míg a legénység soraiból négyen a nagy, 17-en a kis ezüst vitézségi éremmel öregbítették az ezred hírnevét.

 

Figyelem! – Az alábbi cikk egy szubjektív hangnemben megírt korabeli dokumentumot közöl, ami kizárólag az adott történelmi kor szellemébe kíván betekintést nyújtani. Annak ideológiai és nyelvi tartalmával sem az író, sem a Körkép.sk nem vállal sorsközösséget. A nyelvtani hibák az eredeti szövegnek megfelelően nem kerültek javításra!

 

Több mint másfél század zivatarjait állotta ki ezredünk, részt vevén majd minden azóta lezajlott háboruban; fiai, dicső elődeink vére gyakran hullott hazáért, trónért, lelkesitő például szolgálván az utókornak; miként kell kötelességeinket teljesitenünk, hogy méltók lehessünk hozzájuk, s a huszár névre.

 

Ám, ha dicsőséget arattak és hirnevök bejárta az országot: ugy emlékezzünk meg róluk, véssük tetteiket maradó jelekként keblünkbe.

[…]

 

Sok tiszt és a legénység közül is sokan bátorságuk és vitézségük által tüntek ki, amint az a következőkben leend elsorolva.

 

Rautenhofi Dobner Gyula főhadnagy junius 25 én Reichenberg felé hirszerzésre előre lett küldve, az ottani erdős lejtőket különös elóvigyázattal kutatta, ezeken fölérve hirtelenül egy háromszor erősebb ellenséges lovaszosztálytól lett megtámadva; őket azonban kitünő bátorságával visszaverte, feladatát azután folytatta és egy kimeritő jelentést az ellenség erejéről és állásáról hozott vissza.

 

Julius 2-án Dobner főhadnagy szakaszával ismét hirszerzésre előre lett küldve, egy tizenöt emberből álló ellenséges járőrt megpillantva, annak üldözésére előre ment, midőn hirtelenül egy mélyedésből egy a harcz után nem egész rendezett ellenséges századtól jobb szárnyában sortüzeléssel fogadtatott. Anélkül, hogy sokat gondolkozott volna Dobner főhadnagy, rájuk támadott és egy heves küzdelem után mindkét rész visszahuzódott. Báró Nopcsa főhadnagv és 6 huszár meg lett sebezve és elfogva és 4 huszár 2 lóval könnyen megsebezve, mig az ellenség 4 tisztet és 20 embert vesztett.

 

A négy ellenséges tiszt Dobner főhadnagytól, ki legénységének a bátorság kitünő példáját adta, azután Képes szakaszvezetőtől és Hámora József és Nagy Pál huszároktól le lett vágva.

 

Dobner főhadnagy a katonai érdemkereszttel az előbb megnevezett legénység a kis ezüst vitézségi éremmel ki lett tüntetve.

 

Szabó János huszár az 1. századtól, báró Lederer főhadnagyot azáltal mentette meg a biztos haláltól, hogy csatározás közben mig egy ellenséges gyalogos, tisztjét hátulról szuronyával le akarta szurni, ezt egy erős vágással földre teritette; ezen vitéz tettéért a kis ezüst vitézségi éremmel ki lett tüntetve.

 

Molnár József huszár az 1. százatól ámbár két lövéstől megsebezve, oroszlánerővel védte magát, még egy ellenséget leteritett, azután még császárját, hadi urát és fellebbvalóit éltette, és ezen módon, igen dicséretreméltóan viselkedett.

 

Ezen igazi bátorságáért a nagy ezüst vitézségi éremmel ki lett tüntetve.

 

Hermann Béla őrmester az 5. századtól kivállóan tüntette ki magát a legénység hangulatára, amidőn a félszázad a rajvonalba ki lett rendelve, kitünően hatott, buzditotta a legénységet jó lövésre és helyén állhatatosan megmaradt az ellenséges golyó záporban. A kis ezüst vitézségi éremmel ki lett tüntetve.

 

Oblak Mátyás káplár a 4. századtól, mint járőr parancsnok, az ellenség heves tüzelése közben egy ellenséges osztály állását és erejét, teljes megelégedésre kideritette és ezen alkalomkor kitünő vitézséget és halálmegvetést tanusitott.

 

Kun Sándor őrmester az 5. századtól, egy járőrrel az I. osztály szárnyvédőül egy nagyon erdős mély utba ki lett küldve, mivel később az ellenség egy más pontot támadó pontul választott és az osztály egy más felállitási helyet választott. Kun őrmester önként az I. század járőreivel egyesült és midőn ellenséges gyalogság a mély uton elörehatolt, gyalog tüzeléssel várva őket, utolsó pillanatig addig állhatatosan kitartott, mig a mi járőreink már egészen visszavonultak és ellenséges gyalogság a magaslatot megszállta. Kun az ellenséget egészen közelébe engedte előrenyomulni, azután az két elsőt, azok közül az ellenséges tisztet biztos lövéssel leteritette és ellenséges osztály visszavonulásra kényszeritette, miközben Nyilas István és Rednarcsik András huszárok által hathatósan lett támogatva.

 

Fejes István szakaszvezető a 4. századtól szakaszával a jobb szárnyvédésre gyalog tüzeléshez ki lett rendelve, az ellenséget élénk tüzeléssel fogadta. Fejes egy elesett huszár fegyverét véve, bátran az ellenségre lött.

 

Később parancsot kapott lóra ülni és az elvonuló dandárhoz csatlakozni, mely alkalomnál egy huszár nehezen megsebezve lováról lebukott, Fejes szakaszvezető annak lovát elfogva, káplár Abramovichnak adta, akinek lova alatta lelövetett és igy ezt a káplárt, a fogságtól mentette meg.

 

Forrás: Emlék-lapok a III. Frigyes-Vilmos porosz király nevét viselő 10-ik huszár-ezred történetéből. 1741.-1904. (Nyíregyháza 1904).

 

Orbán Gábor, MA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 14 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket