Amiről a krónikák mesélnek: I. Vilmos porosz király levele a königgrätz-i csatáról (1866)

Nyitókép: I. Vilmos porosz király és fia, Frigyes Vilmos találkozása a königgrätz-i csatatéren (Emil Hünten, Die Schlacht von Königgrätz – részlet)

Az 1861 januárjában trónra lépő I. Vilmos porosz király miniszterelnökével, Otto von Bismarck-kal ellentétben kezdetben korántsem támogatta az Ausztriával vívott fegyveres konfliktus gondolatát.

Amikor 1866 tavaszán Bécs és Berlin diplomáciai zsákutcában találta magát és Ausztria lépéseket tett a háború felé vezető úton, Vilmos még mindig visszakozott. Egy “testvérháború” rémképétől félt, mellyel fia, Frigyes Vilmos is szívesen érvelt, hogy a gyűlölt Bismarck terveit keresztülhúzza.

1866 április végén azonban Bécs elrendelte az általános mozgósítást, amire Berlin május elején egy hasonló lépéssel válaszolt. Vilmos körülbelül ettől a pillanattól kezdve mondhatni „átszellemült” és a Bécsbe történő triumfális bevonulásról kezdett álmodni.

   

Június legvégén tekintélyes méretű kísérettel vonatra szállt és a csehországi hadszíntérre utazott, ahol 1866. július 3-án a porosz centrumban kísérte figyelemmel a 19. század egyik legnagyobb csatáját Königgrätz-től nyugatra. A csata estéjén kelt, hitvesének címzett levele a csúsztatások ellenére egy intim és emberi oldaláról mutatja Poroszország koronás főjét.

Figyelem! – A következő cikk egy korabeli dokumentumot közöl. Annak tartalmi és esetleges ideológiai színezetéért sem az író, sem a Körkép.sk nem vállal sorsközösséget. Az író kommentárjai a „Jegyzetek” címszó alatt olvashatóak.

Visszajátsszuk a történelmet: Königgrätz nyomában (1866)

Amiről a krónikák mesélnek: Visszaemlékezés az 1866-os königgrätz-i csatára

Horzitz, 1866. július 4-én – A hó második napján (1) délután három órakor egy haditanácsot követően, melyen elrendeltetett, hogy a harcoktól és a menettől kimerült legénységre ráférne egy-két nap pihenő, Fritz Karl (2) elhagyta a főhadiszállást. Este negyed tizenegykor azonban Voigts-Rehts tábornok (3) jelent meg a szállásomon, hogy a napi felderítési jelentéseket közölje, amiből kitűnt, hogy Josefstadtból Königgrätz irányába jelentős számú ellenséges csapattest menetelt […] az Elba innenső oldalán. A foglyok vallomásai alapján az [osztrák] haderő a Bistritz és az Elba között összpontosult Königgrätz előtt, így azt a tanácsot kaptam, hogy eme előnyös helyzetet kihasználva […] kényszerítsük csatára az ellenséget. Ennek megfelelően az 1. hadsereg […] a centrumban, Sadowával szemben áll fel, Herwath (4) tábornok másfél hadteste Nechanitz-on túl az ellenfél balszárnya, Fritz (5) a 2. hadsereggel […] pedig [az osztrákok] jobbszárnya ellen vonult.

Moltke csak éjfélre lett kész a dolgokkal és az indulásom időpontját hajnali öt órában határozta meg, ugyanis a csapatok szinte azonnal, éjjel két órától kezdve [a kiindulási körleteik felé] meneteltek. Csaknem négy mérföldet (6) kellett utaznom és még mindig kételkedtem a jelentés valóságtartalmában, hogy az ellenség az Elba innenső partján táborozik. Azonban csakhamar igaznak bizonyultak a hírek. Amikor egy Dub nevezetű faluhoz érkeztem, lóra szálltam, az eső szemerkélni kezdett és a nap folyamán, kisebb szüneteket leszámítva, sem állt el. Ahogy a csapatok előtt ellovagoltam, állandóan “hurrá!”-kiáltásokkal üdvözöltek.

Mihelyt elértem Sadowát és egy kisebb dombon megfigyelőállást vettem fel, az ütközet nyolc óra körül a 2. hadtest ágyútüzével kezdetét vette (7). Az említett hadtest tőlem jobbra állott. Horn hadosztálya (8. hadosztály) Sadowánál átkelt a Bistritzen és megrohamozta az előtte elterülő erdőséget (8), de a védelem heves tüzében megállásra kényszerült. Kevés sikert hozott a 7. hadosztály (Fransecky) csapatainak kibontakozása, Herwath pedig már másfél óra múltán beavatkozott az ütközetbe Nechanitz felől, melyet részünkről –a gyalogság erdőharcát leszámítva – öt kerek órán át a tüzérség vezetett (9). Sóvárogva vártuk a 2. hadsereg jöttét, hiszen a tüzérségi harc olyan hevességgel dúlt, hogy az ütegek tartaléklőszerét is ki kellett már osztani, miközben a gyalogsági harc ide-oda hullámzott.

Végre érezni véltük a közeledő gárda-hadtest (10) első jeleit, ám látni semmit sem lehetett, mert a harc egy magaslat túloldalán tombolt és az ember mindössze az ellenséges szárny felállása alapján következtethetett annak lefolyására. Az oldalazó mozgás, valamint Herwath lassú előrenyomulásának ellenére az ellenség a centrumban keményen tartotta magát. […]

Hirtelen a centrumban tomboló pergőtűz gyengülni látszott és a lovasság is mozgolódni kezdett – ez arra utaló jel, hogy az ellenség visszavonulóba kezdett. Most, hogy a 2. hadsereg oldaltámadásának hála a győzelem elérhető közelségbe került, elhagytam a megfigyelőpontomat és a lovassággal előrevágtattam. Itt először a teljes előrenyomulásban, (tambour battant) lévő 2. gárda-hadosztály és a gárda-lövészezred kötelékébe, valamint 15 zsákmányolt ágyúra bukkantam. Az üdvrivalgást, ami érkeztemkor támadt, nem lehet szavakkal leírni. A tisztek szinte lerohanták a kézfejem, hogy csókot nyomjanak rá, melyet ezúttal engedélyeztem. Ez így ment tovább, igaz ágyútűz közepette, csapattesttől csapattestig, a szűnni nem akaró hurrázás közepette. Ezeket a pillanatokat át kell élni, hogy felfogja és megértse az ember.

[…]

A lovasezredeink előre törtek, szemeim előtt egy gyilkos lovassági összecsapás volt kibontakozóban (11). […] Ezután újra a gyalogság iramodott előre és elérte az Elba völgyének szélét, a folyó túlpartjáról azonban még mindig rendkívül heves gránáteső hullott ránk (12), ami engem is elért, így Bismarck (13) szigorú parancsára hátrébb húzódtam. Azonban újra és újra körbelovagoltam a terepet, hogy a még nem megtekintett csapatokat is üdvözölhessem. Összetalálkoztam Mutius-szal, Württemberg-gel és Bonin-nal – micsoda leírhatatlan viszontlátások. Ellenben Herwath-ot és Steinmetz-et nem találtam (14).

Micsoda látványt nyújtott a csatatér! – eddig 35 ágyút számoltunk össze, de 50 is lehet, több zászlót is zsákmányoltunk. Mindenütt puskák, hátizsákok és lőszertáskák hevertek. Máig 10 ezer foglyot ejtettünk, 50 tiszt itt van velünk (15). De lássuk az érem másik oldalát. Veszteségeinket még nem számoltuk össze, de bizonyosan magasak lesznek (16). Hogy Hiller tábornok (17) a gárdától elesett, bizonyosan hallani fogod még – micsoda fájdalmas veszteség. Anton Hohenzollern négy golyót kapott a lábába; nem tudom, hogy érzi magát jelenleg, de azt mondják: bátran verekedett (18). […] Az 1. gárda-ezrednek akkorák a veszteségei, hogy a két zászlóaljat össze kellett vonni. Hogy milyen felfokozott állapotban vagyok, azt gondolhatod – kavarognak bennem az érzések: az öröm és a szomorúság is.

Végezetül este 8 óra körül Fritz-cel és vezérkarával is összetalálkoztam. Micsoda pillanatot jelent ez számomra egy ilyen nap után, mennyi mindent éltünk át. Személyesen nyújtottam át neki a “pour le mérite”-t. Szemeiből könnycseppek csordultak ki, hisz nem kapta meg táviratom, így a kinevezésről mit sem tudott (19). Meglepetés volt ez a javából. […] Csak este 10 órára maradtam egyedül, így az éjjelt egy heverőn táborozva töltöttem el.

Amiről a krónikák mesélnek: Benedek Lajos táborszernagy jelentése a königgrätz-i csatavesztésről

Jegyzetek:

(1) 1866. július 2.

(2) Frigyes Károly herceg, a porosz 1. hadsereg főparancsnoka, a porosz trónörökös kuzinja.

(3) Konstantin Bernhard von Voigts-Rhetz, a porosz 1. hadsereg vezérkari főnöke.

(4) Herwath von Bittenfeld tábornok, a porosz “Elba“- hadsereg parancsnoka.

(5) Frigyes Vilmos, porosz trónörökös, a későbbi III. Frigyes német császár.

(6) Nem egyenlő a ma használatos mérfölddel. Egy “postamérföld” 7,58 kilométernek felel meg.

(7) Az első lövést másfél órával korábban, reggel 6 óra 30 perckor egy magányos osztrák üteg adta le a felvonuló porosz 1. hadsereg 8. hadosztályára.

(8) A Hola-erdőről van szó. Horn hadosztálya azonban az erdőtől délre-délkeletre lévő falvakat rohanta le, majd az ellenséges elővédek visszavonulása után és az osztrák tüzérség nyomása alatt a Hola-erdőben keresett menedéket.

(9) A király ezen mondata tele van csúsztatásokkal. Fransecky a csata egyik legvéresebb ütközetét vívta a Svíb-erdőben, mely több osztrák hadtest figyelmét is lekötötte. Herwath von Bittenfeld pedig egyáltalán nem hitt a porosz fegyverek győzelmében, így csak vonakodva, többszöri felszólításra állt hadrendbe, de délig nagyobb támadást nem indított. Végül az ütközetet nem a porosz, hanem az osztrák tüzérség 160 ágyúja vezette a centrumban, melyre a poroszok kezdetben 42, délutántól 132 ágyúval válaszoltak – nem sok sikerrel.

(10) Három másik hadtesttel (1, 5, 6) együtt a porosz 2. hadsereg kötelékében harcolt.

(11) A Stresetitz és Langenhof mellett vívott összecsapást a 19. század egyik legnagyobb lovassági ütközeteként tartják számon.

(12) Az osztrák tüzérségnek nem voltak ütegállásai az Elba túlpartján. A königgrätzi erőd ágyúi pedig hatótávolságon kívül helyezkedtek el. Vilmos bizonyosan az osztrák hadsereg-tartalékra gondol, de annak ütegei a folyó innenső oldalán álltak fel, hogy a pánikban kitört cs. kir. hadtestek visszavonulását fedezzék.

(13) Otto von Bismarck, porosz miniszterelnök, az 1866-os porosz-osztrák háború politikai kiagyalója.

(14) Louis von Mutius a porosz 6. hadtest, August von Württemberg a gárda-hadtest, Adolf von Bonin az 1. hadtest, Karl Friedrich von Steinmetz az 5. hadtest parancsnoka.

(15) Az osztrákok 187 ágyút veszítettek, összveszteségük elérte a 43 ezer főt, közülük 22 170-en fogságba estek.

(16) A porosz haderő összvesztesége 9200 fő, melynek 25 százalékát a Svíb-erdőben küzdő 7. hadosztály (Fransecky) teszi ki.

(17) Wilhelm Hiller von Gaertringen altábornagy, az 1. gárda-hadosztály parancsnoka, Chlum-nál esett el.

(18) Anton von Hohenzollern a csatában szerzett súlyos sebei következményeként 1866. augusztus 5-én hunyt el.

(19) A legmagasabb porosz katonai kitüntetést Frigyes Vilmos még a július 27-én és 28-án elért sikereiért kapta, de az arról küldött értesítést a skalitz-i csatatéren egy osztrák katona megtalálta és Benedek Lajos táborszernagy főhadiszállására juttatta. Az események alakulása miatt Benedeknek nem maradt ideje értesíteni a porosz trónörököst, így Frigyes Vilmos csak a königgrätz-i csata estéjén szerzett tudomást a kitüntetésről.

Forrás: Ein Schreiben des Königs von Preussen über die Schlacht bei Königgrätz, und das darin berührte Telegramm an den Kronprinzen über die Verleihung des Ordens „Pour le mérite“, ÖMZ (1866) 105ff.

Orbán Gábor, MA

Hadtörténész, 2017 és 2019 között az Osztrák Szövetségi Hadsereg (Bundesheer) szakmunkatársa, számtalan német nyelvű tudományos cikk és kiadvány szerzője. Szakterülete a 19. század hadászata illetve gyalogsági harcászata.