Nyitókép: Archaeological Institute of the Academy of Sciences

 

Egy újkőkori építmény feltárásán dolgoznak Csehországban, Prága közelében – számol be a Radio Prague International. A nagy, körkörös struktúra nagyjából hétezer éves lehet, és Vinoř körzetében, a főváros peremén található.

 

A neolitikum körárkai, azaz rondellái Európa legkorábbi emlékművei közé tartoznak, a struktúrák még az egyiptomi piramisoknál és a Stonehenge-nél is ősibbek. A közelmúltban felfedezett, csehországi rondella rendkívül jó állapotú, palánkja érintetlenül konzerválódott, a központi fa struktúra ennek a belsejében volt.

 

Miroslav Kraus, a Cseh Tudományos Akadémia régésze és az ásatás vezetője szerint a körárkok funkciója egyelőre nem tisztázott. Az egyik magyarázat, hogy az építmények gazdasági központok, valamiféle kereskedelmi helyszínek voltak, de az sem kizárható, hogy vallási célokkal alakították ki őket.

 hirdetes_400x285  

 

Kelet-Európában eddig mintegy 200 rondellát tártak fel, ezek közül 35 Csehországban került elő. A vinoři körárok átmérője 55 méter, és három külön bejárata van. A felfedezés különlegessége, hogy szinte az egész struktúrát sikerült megtalálni. A lelőhely egy részét egyébként már az 1980-as években megvizsgálták, amikor egy gázvezetéket fektettek le a közelben. A mostani ásatás szeptember végéig tart, nem messze korábban egy újkőkori település maradványai is előkerültek.

 

A szakértők egyik célja az, hogy az építmény különböző részeiből mintákat begyűjtve datálják a rondellát. Kraus szerint az eddig ismert körárkok szénizotópos elemzése azt mutatja, hogy a struktúrákat időszámítás előtt 4900 és 4600 között hozták létre.

 

National Geographic

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.