Hol volt hol nem volt, a Van Allen övezeten és a Holdon is túl, volt egyszer egy bolygó, melynek keringési síkja 3,4 fokban eltért a Földünkétől. Ennek a pár fokos eltérésnek köszönhetően Jeremiah Horrocks-nak csodás látvány tárult a szeme elé 1639. december 4-én. Ez az angol úriember volt az első csillagász, aki megfigyelte a Vénusz napunk előtti átvonulását. Nyomban tollat s papírt ragadott, hogy kiszámítsa, milyen gyakran történik meg ez a látványos esemény. Számításait befejezvén az asztalra csapott mondván: „Ej, de élnék én a huszonegyedik század elején, mikor két Vénusz-átvonulás tanúja lehetnék“. Felfedezése után, hogy ki ne csúfolják, követte a 17. századi népszerű divathullámot és elhunyt a huszas évei hajnalán.

 

Mi viszont megfigyelhetjük az idei év leglátványosabb csillagászati eseményét, mely évszázadunkban utoljára következik be!  Szerdán, június 6-án, nem sokkal hajnali hét óra előtt megfigyelhetjük, ahogy az úgynevezett „fekete pötty“ átvonul napunk korongja előtt.

venusz1.jpg

Körülbelül 580 naponta fordul elő konjukció, azaz amikor a Földünk, a Vénusz és a Nap egy egyenesen helyezkednek el. A konjukciók túlnyomó többségében viszont a Vénusz valamivel a napkorong felett vagy alatt halad el (itt mutatkozik meg a  keringési síkok 3,4 fokos  eltérése). A Nap előtti átvonulások párosával fordulnak elő, 108 éves periódusokban. Ilyenkor körülbelül 20 percig látható, amint a Vénusz apró fekete korongként áthalad a napkorong előtt.

Az esemény legérdekesebb része a napkorong érintésénél és elhagyásánál következik be, amikor a bolygó vékony légköre gyűjtő lencseként működik (a gyűjtő lencsével kapcsolatban érdeklődjön +os szemüveget viselő ismerősénél, udvari csillagászánál, illetve házi fizikusánál). Ezáltal a légkör összegyűjti a napfényt és egy rövid időre felvillan (ezt a felvillanást nevezzük Lomonosov gyűrűnek és jelentősen megnehezíti a kilépés pontos idejének megállapítását).

 hirdetes_810x300  

venusz-atvonulas_0.jpg

Ami az időpontot illeti, a Kárpát-medencében 25-30 perces eltérések lesznek. Ugye, először is meg kell várni a napkeltét. Keleten ez 4:30-kor, nyugaton pedig 5:02-kor következik be. A Vénusz közeledését pedig már keddi napnyugtakor is megfigyelhetjük. Maga az átvonulás 6:55-kor ér véget, amikor a Vénusz kilép a Nap korongjából egy látványos Lomonosov gyűrű kíséretében.

Fontos megjegyezni, hogy óvatosnak kell lennünk a jelenség megfigyelésénél, látásunk megóvása miatt.  Egy ötezer éves kínai közmondás szerint: „A szellemileg leárnyékolt ember 12×50-es látcsővel néz a napkorongba. Az okosabb ember kétszer teszi ezt meg távcsövével. A legokosabb pedig napfilterrel néz csak a napkorongba“. A napkorongba tehát csupán napfilteren keresztül nézzünk. Azt is csak pár másodpercig, majd pihentessük kicsit a szemünket (megjegyezném, hogy az ívhegesztéshez használatos 13-as fokozatú hegesztő üveg is alkalmas e célra).

Egyszer egy életben

A legközelebbi, 2117-es Vénusz átvonulást már nem lesz esélyünk látni (még azoknak sem, akik filterrel néznek a napkorongba). Reménykedjünk hát a jó időben és figyeljük meg az idei év leglátványosabb csillagászati jelenségét, mert garantáltan az utolsó lesz életünkben!

 

 

Puha Emil

Ha tetszett a cikk, csatlakozz a Körkép Facebook rajongói oldalához!

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!