Honnan hová. Soknemzetiségű ország?

A hónap kommentára rovatunkban ezúttal Juraj Buzalka írását közöljük. A cikk eredetileg a SME című napilap FÓRUM mellékletében jelent meg augusztus 30-án.

Juraj Buzalka írása, Comenius Egyetem, Szociális és Gazdaságtudományi Kar, Szociális Antropológiai Intézet 

A modern Európa a tömegmészárlásokkal való megbékülési vágyra épült; ezt a rothadt alapot kell aláásni, annyira, amennyire csak lehet.

A TASR 2005. július 4-i híre szerint a Szlovák Nemzeti Tanács volt elnökét, és a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának akkori KDH-s képviselőjét, František Mikloškot 2005. június 11-én Szent Adalbert-díjjal tüntették ki Budapesten, melyet minden évben a németországi Krefeldben székelő Szent Adalbert Alapítvány oszt ki.

Kövesd a Körképet a Facebookon!

Ebből az alakalomból F. Mikloško a saját nevében bocsánatot kért a szlovákiai magyaroktól azért, hogy 1945 és 1948 között a csehszlovák és szlovák állami szervek bántalmazták a szlovákiai magyarokat, és a kollektív bűnösség elve alapján elkobozták az állampolgárságukat és vagyonukat.

Az etnizáció krónikus betegsége

   

Az élvonalbeli szlovák katolikus és a kommunizmus alatti disszidens emlékezetes kijelentése széleskörű kritikát kapott a nemzeti szívektől. A kritika okára jobban rávilágít, ha beleolvasunk például Ľubomír Lipták munkáiba. Szerinte ugyanis a szlovák történészeknek és intellektuálisoknak köszönhetően a szlovák történelem vezérfonala a „harc az túlélésért“-ként van definiálva. Ebben az indoklásban összekapcsolódnak legendák, melyek az idők kezdete óta tartó elnyomásról, a nemzetről, mint nem választásról, hanem mint a „vér dolgáról“, a mindenható és mindenre feljogosult államról, a kollektív bűnösségről és kollektív megtorlás jogáról szólnak.

Mi a hónap kommentára?

A hónap kommentára a Körkép sorozata. Rendszeresen, minden hónapban egy általunk legjobbnak, legérdekesebbnek tartott  kommentárt közlünk a szlovák sajtóból magyar fordításban. A sorozat eddigi részei: október, november, december, január, február, március, április, május, június, július, augusztus.

 

Éppen ezért szenved az etnizáció krónikus betegségétől a Szlovák Köztársaság Alkotmányának Preambuluma. A létre való jog szerinte ugyanis csak etnikai-nemzeti értelemben létezik. Ezen felül az alapdokumentum bevezetője az etnikai csoportokat olyan jelentés szerint osztályozza, amelyet a törvényhozók ismertek el nekik a nemzetállami hierarchia keretein belül. A legfontosabb a „szlovák nemzet“, amely mint kollektív lény, merő szeretetből megengedi a nem-szlovákoknak a létezést az országban.

A mitikus betétek és az örökségről és létezés jogáról szóló szövegek után utalás következik a nemzetiségekre, majd utánuk – lás eggyel lejjebb – újra az etnikai csoportokról. A Preambulum ezáltal az állampolgárokból, amelyek nem a privilegizált „államalkotó“ nemzet részei, nem lojális kisebbségeket csinált.

Komplexusos politika

A Szlovák Nemzeti Tanács (SZNT) 1990 karácsonya előtt  – még a forradalom utáni szellemben – mély sajnálatát fejezte ki a zsidók deportálása felett és 1991 elején bocsánatot kért a szudétanémetek kitoloncolásáért, amellyel elutasította a kollektív bűnösségüket. Ezt az eseményt negatívan ítélték meg a csehek, ezzel ugyanis az SZNT megcsorbította az ún. Beneš dekrétumok legitimitását, amely következtében a németeket kitelepítették Csehszlovákiából és a magyarok kitelepítésére is törekvések mutatkoztak.

A másik esetben – ahogy azt az etnikai szlovák reprezentáció álláspontja is mutatja a politikai meztől függetlenül, kivételt képez a fent említett, „nemzeti erők által“ bírált František Mikloško esete – a szlovák politika továbbra is komplexusos marad. A szlovák etnopolitika vaksága nemcsak abban nyilvánult meg, hogy a nemzeti radikálisok és a nemzeti demokraták 2010-ben leütötték azt a magas labdát, amelyet a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szóló törvény dobott fel. A törvény a nemzeti populista Orbán Viktor műhelyéből került ki, melyre saját „dactörvénnyel“ reagáltak. De a vakság megmutatkozott ott is, hogy a szlovák politika demokratikusabb és nyitottabb része sem volt képes ezt a törvényt hangosabban kritizálni, és ezzel hozzájárulni az eltörléséhez vagy komolyabb átdolgozásához.

A Most-Híd párt elnöke, Béla Bugár 2012 őszén kritizálta a szent tehén elvét a Beneš dekrétumok esetében Szlovákiában. Megemlítette, hogy a szlovákoknak és a magyaroknak szükségük van arra, hogy a háború utáni és egyéb történelmi igazságtalanságokról elmondhassák az igazságot. És ezért is méltatlan, hogy a többnemzetiségű Szlovák Köztársaság miniszterelnöke érzéstelenül belekeveredett a nemzetiségileg megtisztított Csehország elnöki kampányába, éppen a politikai paletta soviniszta részét támogatva. A modern Európa ugyanis a tömegmészárlásokkal való megbékülési vágyra épült; ezt a rothadt alapot kell aláásni, annyira, amennyire csak lehet. Csehszlovákia utódállamai ugyan „bársonyosan“ váltak el egymástól, otthon azonban létrejött a jó és rossz szlovákok képe és a nagy nemzetiségek – amelyek közül is a legnagyobb éppen az, mely a nacionalizmus logikája szerint 1918 után a legtöbbet szenvedte el Közép-Európában, vagyis a magyar.

Szlovanofil álmodozás és félelem

2008-ban Koszovó kihirdette függetlenségét. A Szlovák Köztársaság, mint a délszlávhoz nagyon hasonló föderáció utódállama, azóta is szilárdan elutasítja a terület függetlenségének elismerését. A koszovói függetlenség, amelyet az etnikai tisztogatások után a lakosság nagy része el akart érni, talán más ősrégi vágyakkal indokolt, mint a szlovák, melynek a születésénél ráadásul privatizőrök és nacionalisták csoportja állt, akik nem vették figyelembe a többség véleményét?

Az elutasítás elsőszámú oka többek közt a szlovák nacionalizmus örökségében keresendő.  Az pedig Ľudovít Štúr szlovanofil ábrándozása óta bontakozik ki, folytatódva a túrócszentmártoni konzervatívokkal Husák szovjet Szlovákiáján keresztül és megmutatkozik például Ján Čarnogursky Oroszországhoz hajlásában vagy néhány szlovák naiv hitében, akik Oroszországot összekötik Európával. Ennek a mítosznak a szellemében a szláv szlovákok a szláv szerbek oldalán állnak és finito!

A másik okról általában nyíltan nem beszélünk. Szerbia széthullása annak a következménye, hogy érvényesült a többség és a kisebbség nacionalizmusa egy multi etnikus országban.  Szlovákia nemzetiségileg a legheterogénebb állam a környező országok közül, kivéve Ukrajnát. Ameddig ennek az államnak a természetét az etnikai többség nemzetállami koncepciója fogja meghatározni, Szlovákia bojkottálni fogja Koszovó függetlenségét. Szlovákia koszovói politikáját ugyanis elsősorban a félelem diktálja. A félelem a soknemzetiségű saját ország elismerésétől, tehát a félelem a magyar kisebbségtől.

A magyar kisebbség sem lesz azonban elég a jövőben: a magukat annak vallók száma fokozatosan csökken, így a szlovák nemzeti politikának a jövőben „másokra“ lesz szüksége – például a romákra, mivel a sötét bőrű sportolók és turisták száma még mindig kevés nálunk.

Elkerüli-e a nacionalizmus a romákat?

A nacionalizmus jelentős teoretikusa Rogers Brubaker megkülönböztet két modellt, amely szerint Európában szerveződik és megvalósul a  többnemzetűség. Az első modell leginkább a kontinens nyugati felében terjedt el. Az etnikai csoportok ebben az esetben – néhány kivételtől eltekintve – a migráció következtében jöttek létre és általánosságban területileg szétszóródottak.

A multietnikai modellnek Közép- és Kelet-Európában más formája van, hiszen az etnikai csoportok őshonosak, vagy legalább is őshonosnak tartják magukat. Kelet-Európában Brubaker szerint az etnikai csoportok sokkal inkább „határmódosítással jöttek létre, mint az emberek határokon keresztüli mozgásával“. A másik esetben az etnikum területi formát kap és a több nemzetiség multinacionalitásként van értelmezve. Kelet-Európában így az embereket kötelezték, hogy a kultúrára való joguk szinte kizárólag csak etnonemzeti értelemben lehessen. Ez alól a szabály alól kivételt a romák képeznek.

A romákat ugyanis nem lehet sem a nemzeti, sem az etnikai kisebbség kategóriába sorolni, mint mondjuk a szlovákokat, magyarokat, németeket, ruszinokat. Annak ellenére, hogy a politikusok, publicisták vagy az állami hivatalnokok a „roma“ kategória több jelentése miatt nem fájdítják a fejüket, már első ránézésre megmutatkozik, hogy a romák lehetnek szociálisan és területileg kirekesztett csoport, gazdaságilag marginalizált populáció, de etnikai vagy nemzetiségi kisebbség is. A kevés tisztán látó számára ez a kategória potenciálisan megszerezheti a területi nemzetiség jegyeit.

A Nagy Francia Forradalom óta a nemzetek száma a világban drámaian emelkedik.Miért kéne a nacionalizmus logikájának, amely szinte automatikusan termeli a nemzeteket, éppen a romákat elkerülnie?

Az a lehetőség, hogy a roma kategóriából az önrendelkezési jog logikája alapján roma területi nemzetiség válik, mint a magyar, a szlovák vagy a cseh, ütközhet a szlovák, a cseh vagy a magyar nemzetállam védelmezői véleményével. Annak ellenére, hogy a világban minden nacionalista a „saját“ államára vágyik, amint megkapják, szenvedélyesen védelmezik másoktól az „ő“ államukban, hogy kihasználják ugyanazt az önrendelkezést. Hogyan kell tehát megfordulni ebben a zsákutcában? Hogyan fogadjuk el a többnemzetiséget, miközben nem kényszerítjük a romákat a nacionalista önmeghatározás kultúrájába?

Agrár tolerancia

Világos, hogy a 21. században szükség van intenzívebben elutasítani (akár institucionális eszközök segítségével), hogy egy kis csoport törzsi kizárólagosságot alakítson ki azok helyett is, akik a törzsi életet nem kívánják, vagy fogalmazzunk úgy, hogy a nemzeti cirkusz untatja őket. A többség egy adott nemzet részévé önkéntelenül vált, szocializálódással a domináns kollektív önmeghatározás aktuális formájába. Ezért is van mindannyiunknak jogunk a létre más, mint etnonemzeti értelemben is!

A funkcionális többnemzetűségnek nagyobb potenciálja van a hosszútávú együttéléshez, mint a kizárólagos területi nacionalizmusnak. A virágzó városok a múltban és ma is mindig multietnikusak voltak. Hasonlóan az állandó

agrárimpériumok, amelyek évszázadokon át jellemezték Kelet-Európát is, széles vallási és etnikai palettával rendelkeztek. Történelmi szempontból és a jólét szempontjából is tehát éppen a homogén nemzetállam az anomália.

A toleráns társadalom modelljének Közép-Európában a 21. században ugyanis az etnikailag semleges együttélés modelljén kellene alapulnia. A „roma“ kategória komplex természetének és eredének a megértése kulcsfontosságú lesz, ha Szlovákiában is ezt a modellt szeretnénk kiépíteni. Először ugyanis meg kell változtatni az „ősrégi“ gondolkodásmódot a csoportokról, csak azután lehetnek sikeresek az oktatási és a szociális programok.

A roma agendára, területre, amelyben nálunk a leginkább látni a szegénységet, az egyenlőtlenséget, és a tudatlanságot – a modern szociális politika legfontosabb témái – egyetlen politikai erő sem tud helyet találni ebben az országban. Miközben ez a legnagyobb civilizációs kihívása az országnak a 21. században, amely mellett a neonácizmus népszerűségének a növekedése csak melléktermék. A több nemzetiséggel ennek a területnek gazdag tapasztalatai vannak, ezért is lenne jó a multietnikus Szlovák Köztársaság politikai projektjének alternatív értelmezéseit támogatni.

Részlet az Odkiaľ a Kam (20 rokov samostatnosti) című könyvből

Fordítás: Körkép.sk

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!