A felvidéki magyarság történetét vázlatosan összefoglaló sorozatunkban elérkeztünk egy olyan fordulóponthoz, amely az 1948. évi eseményekhez hasonlóan gyökeres társadalmi átalakuláshoz vezetett.
Akkor a kommunista diktatúra szinte letaglózta Csehszlovákiát és a szovjet érdekszféra többi államát, az 1989-es novemberi események viszont a pluralista demokrácia ígéretével szólították az utcákra a tömegeket. Az idősebbek még bizonyára emlékeznek azokra a napokra, hetekre, s talán azt sem felejtették el, milyen megkésve reagáltak a csehek és a szlovákok a környező országokban zajló eseményekre.
A lengyel Szolidaritás példája már csak azért sem ragadta magával az ország többségi lakosságát, mert a három szláv (cseh és szlovák, illetve lengyel) nép között sosem volt igazán meghitt a viszony, az egyre nagyobb tömegben menekülő keletnémetekkel meg nem tudtak mit kezdeni, és már régen leomlott a berlini fal, amikor Csehszlovákiában még javában az erejét fitogtatta a kommunista pártvezetés. A csehszlovákiai átlagpolgároknak jóval kevesebb politológiai ismereteik voltak, mint a lengyeleknek vagy a magyaroknak (a romániai állapotokról például fogalmuk sem volt), a megfélemlített értelmiségiek inkább csendben hallgattak vagy kivártak. Nem meglepő tehát, hogy a megaláztatásokat és a vereségeket közvetlenül még meg nem tapasztalt diákok voltak azok, akik szinte spontán módon hangot adtak elégedetlenségüknek, és ez volt az a katalizátor, amely beindította az országos tüntetéseket.
Kövesd a Körképet a Facebookon is, plusz tartalommal!
A felvidéki magyarság esetében egy kissé más volt a helyzet. A Csemadoknak köszönhetően a „tömegek” jóval szervezettebbek voltak, mint a csehek vagy a szlovákok. A magyarországi rádió- és tévéműsorok révén sokkal többet tudtak a külvilágban végbemenő változásokról, még a szovjet „peresztrojkáról” és „glasznosztyról” is, amelyet a csehszlovák pártvezetés félelemmel vegyes ellenérzéssel figyelt. Az 1970-es évek második felében a Charta 77-nek még kevés magyar támogatója volt, de amikor az 1980-as évek derekán a romániai falurombolás ellen szerveztek aláírásgyűjtést, ehhez már sok ezren adták a nevüket, noha ez sem volt éppen veszélytelen.
Az 1980-as évek közepétől a magyarországi hivatalos politika is egyre határozottabban próbált fellépni a határon túl élő magyarok érdekében, de emellett a bősi vízerőművel kapcsolatos magyar álláspont változása is több súrlódási felületet alakított ki a két „baráti szocialista ország” vezetői között. Amikor a Magyar Televízió Panoráma c. műsorában Václav Havel és Alexander Dubček interjút adott, a csehszlovák elvtársak nagyon „begerjedtek” és hivatalosan is tiltakoztak. A felvidéki magyar értelmiségiek ezekben a hetekben, hónapokban különböző összejöveteleket szerveztek, illetve a nyári csoportos rendezvényeket (Őrsújfalui Nyári Ifjúsági Tábor, Somodi, honismereti kerékpártúra stb.) használták fel a helyzet elemzésére és egyfajta akcióterv kidolgozására.
Fiatal felvidéki magyar értelmiségiek egy része szorosabb kapcsolatban állt a magyarországi ellenzéki csoportosulásokkal. Ők 1989. november 18-án megalakították a Független Magyar Kezdeményezés (FMK) elnevezésű politikai szerveződést, amely a következő hetekben igyekezett maximális erőbedobással kisajátítani minden olyan lehetőséget, ahol a tömegekre lehetett befolyást gyakorolni. Akkoriban sokan gondolták úgy, hogy az FMK jelentheti azt az erőt, amely a felvidéki magyarság jogos követeléseinek érvényt szerezhet. Az idősebb értelmiségiek – pl. a „hatvannyolcasok” vagy a Csemadok közművelődési klubjaiban tevékenykedő reál- és humánértelmiségiek, tanárok – kritikusan figyelték az FMK „lehengerlő” aktivitását, annál is inkább, mivel nem sikerült értelmes párbeszédet folytatni az FMK radikálisnak mutatkozó „szóvivőivel”.
Ennek a helyzetnek az alaposabb elemzésére nem vállalkozhatunk. De a lényeget talán néhány mondatban is megragadhatjuk. Ehhez segítségül hívhatjuk a magyar szellemtörténetből jól ismert „népi-urbánus ellentét” fogalmát, amely persze csak a probléma megközelítését segíti, de nem lehet tételesen egyenlőségjelet tenni közéjük. Az FMK vezetői jobbára olyan magyarországi ellenzéki liberális körökkel (SZDSZ, az akkori FIDESZ) álltak kapcsolatban, amelyek az „urbánus” vonalat képviselték, míg a „hatvannyolcasok” és más felvidéki magyar értelmiségi csoportosulások inkább a „népiekhez” (MDF, KDNP stb.) álltak közelebb.
A Soros Alapítvány anyagi és szellemi támogatásának köszönhetően az FMK helyzeti előnybe került, ráadásul eleve arra épített, hogy a hasonlóan gondolkodó cseh- és szlovák értelmiségiekkel és az általuk alapított politikai szerveződésekkel keresse a szorosabb kapcsolatot, valamint az együttműködés lehetőségét. Ebben az időszakban sokak számára úgy tűnt, hogy a felvidéki magyar–magyar párbeszédnek kevés az esélye. Pedig nagyon is indokolt lett volna, miután már 1990 januárjában megjelent a magyarellenesség bizonyos szlovák szerveződések körében, kísértetiesen emlékeztetve az 1968-as megnyilvánulásokra.
Az FMK körül tömörülő fiatalok sajnálatos módon nem ismerték fel ennek a valódi mértékét, sokan csupán marginális jelentőségű reakciónak, hamar lecsengő kakofóniának vélték ezeket a hangokat. Emiatt a felvidéki magyarság sorait megosztották a prioritások körüli viták.
Az FMK a demokrácia mindenek-felettiségét hirdette, amely automatikusan megoldja majd a nemzetiségi problémákat is, a vele szemben álló értelmiségi csoportok viszont előbb garanciákat szerettek volna a Csehszlovákiában élő nemzeti kisebbségek számára, de erről sem a csehek, sem a szlovákok nem voltak hajlandók érdemben tárgyalni. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének nyitrai alakuló közgyűlésén 1990. január 13-án már felvetődött az önálló magyar egyetem létrehozásának a szükségessége is, mire az elnöki asztalnál helyet foglaló akkori megbízott oktatásügyi miniszterhelyettest váratlanul „rosszullét” fogta el és már nem is reagált a felvetésre.
Később Kováč biológusprofesszor, oktatásügyi miniszter azzal érvelt egy magyar egyetem ellen, hogy a jövőben már úgyis mindenki angolul fog tanulni. Hogy ebből mi valósult meg, azt tudjuk: Szlovákiában – elsősorban a vidéki városokban – gomba mód elszaporodtak a különböző új egyetemek és főiskolák, de a komáromi magyar egyetemről hallani sem akartak. Már a prágai parlamentben lesöpörték Duray Miklós, Popély Gyula és Sidó Zoltán képviselők erre vonatkozó beterjesztését és nagy „visszhangot” keltett, hogy az FMK képviselői is ellene szavaztak.
Ezekben a hetekben a korábban a felvidéki magyarság „hősének” tartott Duray Miklós személye is nehezen értelmezhető reakciókat gerjesztett. 1989 decemberében nem kapott tárcát a szövetségi kormányban. Az 1990 januárjában indult komáromi Reflex c. hetilapban sorozatos támadásoknak volt kitéve, sokan azt is nehezményezték, hogy az FMK-ban szeretne vezető szerephez jutni. Ebbe egyaránt belejátszhatott a féltékenység és a csehszlovák kommunista titkosszolgálat „továbbszolgáló” ügynökeinek aknamunkája.
Akkoriban ő is tett egy eléggé furcsa kijelentést: a Csemadok megszűntetését szorgalmazta, mondván, hogy az egy kommunista csökevény. Később viszont paradox módon éppen ennek a társadalmi szervezetnek a tömegbázisát igyekezett felhasználni az 1990 februárjában létrehozott Együttélés Politikai Mozgalom szervezeti hálózatának a kiépítéséhez.
Az 1990 utáni korszak alapos elemzése és a különböző közszereplők tevékenységének értékelése egyelőre még nem történt meg. Nyilván azért sem, mert sokan ma is élnek, aktív politikusok vagy közéleti tisztségeket töltenek be. Az akkor meghatározó szerepet játszó felvidéki magyar személyiségek közül talán egyedül Janics Kálmán nincs már az élők sorában. Körülötte szerveződött meg a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom (MKDM), amely az FMK-hoz hasonlóan eleinte szintén valamilyen szlovák politikai tömörüléssel (a szlovák kereszténydemokratákkal) közösen képzelte el a további tevékenységét.
Janics Kálmán azonban kellő ismeretekkel rendelkezett ahhoz, hogy ebbe ne menjen bele, ráadásul tisztában volt azzal, amit sok fiatal alábecsült: a politika elsősorban a hatalom megragadásáról szól és bár a választók adnak felhatalmazást a politikusoknak, az korántsem mellékes, hogy ezzel a megbízatással mit kezdenek. Ugyanakkor Janics abban az időben már közel volt a nyolcvanadik életévéhez, évtizedeken át elszigetelten élt, miközben a politikai rendőrség árgus szemekkel megfigyelte és időnként különböző manipulációkkal félre is vezette. Talán ennek volt a következménye, hogy Durayt KGB-ügynöknek vélte és csak nehezen állt rá az MKDM és az Együttélés koalíciójának megkötésére is.
Az MKDM színeiben tűnt fel egy ismeretlen fiatalember, Bugár Béla is, akiről korábban senki sem hallott, hiszen sem a Csemadokban, sem a felvidéki ifjúsági mozgalomban nem találkozhattak vele. Az MKDM „vénei” afféle ügyintézőnek szemelték ki őt, de igen korán kilépett ebből a „táskahordozó” szerepkörből. A prágai törvényhozásban már annyira önállósult, hogy nemcsak Duray Miklóssal fordult szembe, hanem még az MKDM többi prágai képviselőjével (Magyar Ferenccel, Szőcs Ferenccel és Varga Olivérrel) is. Bugár kezdettől fogva ügyesen gátolta Duray Miklósnak a pártegyesítést szorgalmazó törekvését, és amikor a fúziót a politikai helyzet mégis kikényszerítette, sikerült elérnie, hogy ő legyen az MKP néven létrejött politikai konglomerátum vezetője. De miközben ezek a politikai csaták zajlottak a felvidéki magyar politikai mozgalmak között, a felvidéki magyarság helyzete is jelentős mértékben átalakult, sőt nem túlzás akár drámai fordulatról beszélni. A következő részben ezzel foglalkozunk.
Homérosz
(nyitókép: mkp.sk)
További ajánlott írások:
Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!
Megosztás:
Címkék: „hatvannyolcasok” Bugár Béla csemadok Duray Miklós együttélés felvidéki magyarság FMK Független Magyar Kezdeményezés hajszálrepedések Homérosz Janic Kálmán magyar egyetem Panoráma Popély Gyula Sidó Zoltán
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
kergemarha
2013. okt. 17. 08:18Janics Durayt KGB ugynoknek velte... van itt azert 1-2 dolog, ami elgondolkoztato, pld Carnogursky, ki ez az ember ? ki volt ez az ember ? ...es ki volt Duray ? Hogy lehet, hogy valaki par nap alatt fanatikus antikommunistabol egy olyan part elen talalja magat, ahol pld Bauer Edit ott tudta folytatni a karrierjet ahol a KSCben abbahagyta ? Miert engedtek ki a kommunistat Durayt az USAba ? Elgondolkodtato, hogy Duray miert tamogatta egybol Carnogursky elnokjeloltseget (ez azert jelenthet 1-3%nyi plusz szavazatot Carnogurskynak) ? es miert akadalyozza minden eszkozzel a hatterben, hogy az MKP sajat elnokjeloltet allitson ? Janics nehez ember volt, eleg sajatosan latott bizonyos dolgokat, de nem volt hulye ember.
nolon
2013. okt. 17. 16:20Engem erdekelne, kik az ebbol a listabol kimaradt, ma is aktiv FMK tagok. Szigeti Laszlo (Kalligram), Hunčik Peter (pszichiater), Vilagi Oszkar (Slovnaft), Toth Karoly (Forum Intezet), Gyurovszky Laszlo (Tiszai Vegyi Kombinat), Barak Laszlo (Parameter), Zászlós Gábor (Polus Investment). Kozuluk azonban nem mindenki volt kepviselo pragaban. Az tudhato, kik szavaztak az akkori parlamentben FMK-skent a magyar egyetem ellen?
Homérosz
2013. okt. 19. 12:34Akkor a felsoroltak közül Világi Oszkár volt a prágai törvényhozásban, valamint Sándor Eleonóra is, Hunčík Havel tanácsadója volt.
ifi
2013. okt. 17. 16:46A fiatalabb generációhoz tartozok, és Janics Kálmánról csak hallomásból tudok. A szerző vagy Ti, idősebbek válaszolhatnátok, mennyiben változott volna a honi magyar politika, ha Janics több időt kap? Tudom hogy teoretikus kérdés, de talán érdemes lenne eljátszani a gondolattal. Előre is köszönöm a választ ;) És jó ez a sorozat, gratulálok hozzá!
kergemarha
2013. okt. 17. 21:45Janicsnak eleg vad nezetei voltak bizonyos dolgokkal kapcsolatban (pld Jarosssal vagy azzal ami 1944 oktober 15en es utana tortent az akkori Magyarorszagon) es (magyarorszagi) hatorszaga sem volt (ami fontos volt kozvetlenul 89 utan). Valoszinuleg hamar felreallitottak volna, semmit sem valtozott volna a honi magyar politika, ha Janics valamival fiatalabb lett volna 1990-92ben.
Homérosz
2013. okt. 19. 12:46Valóban nem lehet ilyen kérdésekre válaszolni, legfeljebb találgatni. Janics Kálmán orvos létére sokat foglalkozott a felvidéki magyarság történetével, és A hontalanság évei c. kötete, amelyhez Illyés Gyula írt előszót az 1970-es évek legvégén Svájcban jelent meg először. Természetesen ő tisztában volt a demokratikus választások játékszabályaival és azzal is, hogy az 1945-1948 közötti időszak eseményei miatt a felvidéki magyarság addig nem bízhat meg semmilyen szlovák politikai erőben, amíg maguk a szlovákok ezt a korszakot megfelelő módon le nem zárják. Ahogy Agárdi úr is írja fentebb, ő nem kezdeményezte a szlovák kereszténydemokratákkal a közös választási összefogást, de az MKDM-ben akadtak ilyenek is, és Čarnogurskýnak is kapóra jött volna ez. Ő ui. még kevésbé kedveli a magyarokat mint Fico és Mečiar együtt, de neki akkor mint üldözött ellenzékinek még nyugaton is tekintélye volt. Emiatt több magyar elképzelés még csak el sem juthatott a nemzetközi fórumokra. Janics Kálmán kiváló politikai gondolkodó volt, de sem koránál, sem alkatánál fogva nem volt igazán alkalmas egy karizmatikus politikai vezető szerepére. Épp ezt használták ki néhányan a környezetéből.
kergemarha
2013. okt. 20. 08:03Z.T.: Voltak-e gázkamrák? J.K.: Ilyenről nem tudtunk akkor, de nem is lehettek. Utólag kitalált dolgok, melyeket nem lehet bizonyítani. Ha igaz lett volna, akkor suttogás formájában teret kapott volna, de nem lehetett ilyet hallgatni, hogy gázosítás történt volna. Eleg kemeny olvasmany: http://www.freepress-freespeech.com/holhome/kiscikk0/janicsk.htm .
A kommenteket lezártuk.