Sajnálatos módon néhány befolyásos felvidéki magyar politikus (Bugár Béla, A. Nagy László és még néhányan) Mečiar bukásának ürügyével igyekeztek eliminálni az 1994-es komáromi nagygyűlés határozatait és lényegében vakvágányra állították az autonómia szerelvényét.

A felvidéki magyar társadalom politikai rétegződése 1990 januárjában még eléggé átláthatatlan volt. Az elméletileg jól felvértezett, de meglehetősen hiányos terepismerettel rendelkező FMK-aktivisták radikális és sokszor meghökkentő módon igyekeztek „megtisztítani” a közéletet, elmozdítani a korábbi kádereket a fontos pozíciókból, tekintet nélkül arra, hogy elkövettek-e vagy sem valamilyen elítélendő dolgot a kommunizmus idején.

Ezeknek a tisztogatásoknak nem egy iskolaigazgató, szövetkezeti elnök vagy éppen ipari vállalati vezető is áldozatává vált. Számos esetben az indítékok között a bosszúvágy, a korábbi vélt vagy valós sérelmekért vett elégtétel szándéka is szerepelt, ami a jóérzésű emberekben, annak ellenére, hogy maguk is torkig voltak már a kommunista diktatúrával, visszatetszést keltett.

Kövesd a Körképet a Facebookon is, plusz tartalommal!

Az FMK – amely később Magyar Polgári Pártra (MPP) változtatta a nevét – szinte jakobinus szellemi terrorral igyekezett ellenőrzése alá vonni a felvidéki magyar politikai közgondolkodást és olyan liberális elveket rákényszeríteni, amelyek a legtöbb ember számára nemcsak érthetetlenek, hanem elfogadhatatlanok is voltak. Ehhez kellő anyagi forrásokkal is rendelkezett, miután a Soros Alapítvány éveken át különböző „fmk-ás” hátterű projektet támogatott.

toth-karoly
Tóth Károly. Kép: kerekasztal.org

Miközben a szlovákiai magyarok naponta szembesültek a szlovák nacionalizmus támadásaival, a különböző szintű állami- és közigazgatási hatóságok arroganciájával, a szlovák sajtóban szinte rendszeressé váló hazudozásokkal, addig az FMK vezetői a „szlovák demokratikus erőkkel” kötött megállapodásokra hivatkozva igyekeztek elnémítani a kialakult helyzettel elégedetlen magyarok egyre erőteljesebben jelentkező „morgolódását”. Az 1990-es júniusi parlamenti választásokon az FMK végül az önmagát demokratikusként és liberálisként meghatározó VPN nevű szlovák politikai tömörüléssel koalícióban indult, míg az Együttélés PM a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalommal közösen versengett a szavazatokért.

grendel
Grendel Lajos. Kép: prherald.hu

Az 1989. november 17-től eltelt fél esztendő már elegendő időnek bizonyult ahhoz, hogy a felvidéki magyarság nagyobb része ezt az utóbbi „felállást” fogadja el támogatható politikai erőként és több mint 8, 6 százalékkal a szlovákiai, illetve a szövetségi törvényhozásba küldjön képviselőket. Az FMK-nak is sikerült néhány képviselőt bejuttatni a pozsonyi, illetve a prágai parlamentbe, ráadásul kormánypárti oldalon, de önálló frakciót nem alakított és számtalan alkalommal arra kényszerült, hogy a másik két magyar tömörülés képviselőivel ellentétesen szavazzon. Ez a megosztottság azonban nemcsak a törvényhozásban, hanem az élet sok területén is komoly feszültséget okozott, arról nem is szólva, hogy Václav Havel akkori köztársasági elnök környezetében kizárólag az FMK embereinek álláspontja volt a mérvadó, más elképzelésekről vagy véleményekről nem is volt tudomásuk.

 hirdetes_300x300  
FMK2
Grendel Lajos Václav Havel és Hunčík Péter közt a Független Magyar Kezdeményezés irodájában, a pozsony-belvárosi Mozart-házban. A háttérben Ján Budaj (Kép: ujszo.coml)

Mindez azért tűnik ma lényegesnek, mert abban az időben még sok olyan döntés születhetett volna, amelyek más alapokra helyezték volna az ország nemzeti kisebbségeinek, mindenekelőtt a felvidéki magyarságnak a jogállását, de talán a Beneš dekrétumokkal kapcsolatos kérdések elfogadható rendezésének a lehetőségét is.

Eközben fokozatosan átalakult a dél-szlovákiai gazdasági erőtér is. A korábban sok embert foglalkoztató termelőszövetkezetek felbomlottak, illetve átalakultak olyan vállalkozásokká, amelyeknek a tulajdonosai vagy a korábbi vezetőségből kerültek ki, vagy újgazdag szlovákok tenyereltek rá az olcsón megszerezhető ingatlanokra, míg az eleve veszteséges részlegeket hagyták teljesen tönkre menni. Az akkori idők igen szemléletes kifejezése volt a szlovák vagy cseh „vytunelovať” kifejezés, amelyet magyarra eléggé prózaian csak „vagyonkimentésnek” fordíthatnánk. Érdekes egyébként, hogy az angolban is gyökeret vert ez a fogalom, noha a „tunnel” a csatornaásásra (esetleg a börtönből való alagútfúrásra) már régóta használatos.

FMK
„A transzparenst Ravasz Marián, tartja, jobbról a magas fiatalember Világi Oszkár, jobbján Nagyvendég „Kép: parameter.sk

A vagyonkimentők között persze sok felvidéki magyar is volt, róluk azonban a korabeli sajtóban semmit nem olvashattunk, és ők mindmáig a névtelenség homályában elrejtőzve élik kellemes hétköznapjaikat. A rendszerváltás azonban a legtöbb magyar számára nem hozta meg azt, amire joggal vágyott: az állampolgári egyenlőséget és az önálló döntéshozatal lehetőségét a saját ügyeiben. Az FMK–MPP helyzete akkor vált kritikussá, amikor a VPN-ben bekövetkezett a szakadás, és a Vladimír Mečiar vezette nacionalista, sőt antidemokratikus elemek kerültek többségbe. Ez a fejlemény felgyorsította a szövetségi állam felbomlását, miután az 1992 júniusi parlamenti választásokon a Mečiar vezette DSZM közel 38 %-kal a legerősebb parlamenti erővé vált a Szlovák Nemzeti Tanácsban (74 képviselő a 150 fős törvényhozásban).

Az MPP – miután a VPN felbomlott, és nem volt képes koalíciót kötni az MKDM-mel és az Együttélés PM-mel – egyedül indult és kb. 2,4 %-os eredményével nem jutott be a törvényhozásba.

koalicio
Az akkori koalíció jelöltjei
MOS
Az önállóan induló Magyar Polgári Párt jelöltlistája

A két magyar politikai mozgalom is eléggé nehezen lépte át a 7 %-os választási küszöböt (7,41 %), jóllehet több mint 220 ezer szavazatot kapott, de akkor még közel 86 %-os volt a választási részvétel Szlovákiában és ez a nagy pártoknak kedvezett. Az MPP vezetői, akik korábban arról győzködték a felvidéki magyar és a szlovák közvéleményt, hogy támogatottságuk jelentős, kénytelenek voltak beismerni a vereséget és ettől kezdve nagyobb hajlandóságot mutattak a másik két magyar politikai mozgalommal való szorosabb együttműködésre.

FMK1
Sugár András az MTV műsorvezetője, hátul balról jobbra: Barak László, Hunčík Péter, és Világi Oszkár (Kép: Paraméter/Fogas Ferenc)

De míg a felvidéki magyar politikusok önmagukkal voltak elfoglalva, megtörtént az ország kettéválása. Ezt nem előzte meg népszavazás, jóllehet a politikusok korábban erre ígéretet tettek. Magyar szempontból ez a fejlemény egyáltalán nem volt pozitív, hiszen bekövetkezett ugyanaz a helyzet, mint 1968 után, amikor Szlovákia a föderációnak köszönhetően nagyobb mozgástérhez jutott és a kisebbségi kérdésekről is a saját hatáskörében dönthetett. Csupán emlékeztetőül: 1992 őszén Bugár Béla, az MKDM vezetője kijelentette, ha az önálló Szlovákia megalakul, követelni fogják a felvidéki magyarok számára az autonómiát. Erre, mint tudjuk, azóta sem került sor.

A Mečiar-kormány már 1992 júniusától igyekezett teljesen ellenőrzése alá vonni Szlovákia gazdaságát és közigazgatását, de ekkor még főleg az ország „békés” kettéosztása volt az elsődleges cél, és ehhez Václav Klaus személyében a cseh oldalon megfelelő partnerre talált. A magyar kormánynak semmilyen elvi kifogásai nem voltak ezzel kapcsolatosan, jóllehet az 1947-es párizsi békeszerződés megsértéséről volt szó. Akkoriban többen is úgy vélték, hogy Antall Józseféknek legalább tárgyalásokat kellett volna kezdeményezniük erről, kivált a felvidéki magyarságot érintő kérdésekről. Sajnálatos módon azonban még arra sem futotta az erejükből, hogy érdemben megtárgyalják a Duna egyoldalú és önkényes elterelését a bősi vízerőmű építése kapcsán.

MPP
A. Nagy László, Magyar Polgári Párt (Kép: mkp.sk)

A felvidéki magyar politikai erők is tudatosították, hogy Csehszlovákia felbomlásával új helyzet áll elő, ezért 1992 decemberében megszervezték az I. Lévai Értelmiségi Fórumot, ahol a három magyar politikai erő vezetői közös nyilatkozatot írtak alá. Ennek eredményeként került sor később, 1994. január 8-án a komáromi nagygyűlésre, ahol több mint 3000 megválasztott önkormányzati és parlamenti képviselő, polgármester és más fontos közéleti személyiség jelent meg és lényegében legitimálta a felvidéki magyar autonómia létrehozásának nemcsak a gondolatát, hanem a területi kereteit is.

Ekkor viszont a Mečiar vezette kormány már a végnapjait élet és 1994 márciusában átadta a helyét a Moravčík-kabinetnek, mivel a DSZM parlamenti frakcióját annyian elhagyták, hogy a kormány kisebbségbe került. Akár kedvezőnek is volt mondható ez a pillanat, hiszen a szlovák belpolitikai válság kicsúcsosodásakor egy ilyen kellőképpen legitimált és erőteljes magyar összefogás eredményeként megszületett határozattal a hamarosan megalakuló kormánynak is foglalkoznia kellett volna. Sajnálatos módon azonban néhány befolyásos felvidéki magyar politikus (Bugár Béla, A. Nagy László és még néhányan) Mečiar bukásának ürügyével igyekeztek eliminálni a komáromi nagygyűlés határozatait és lényegében vakvágányra állították az autonómia szerelvényét.

barak
Barak László. Kép: szepiroktarsasaga.hu

A „szlovák demokratikus erők” sem voltak egészen tisztában a közhangulattal, különben aligha szorgalmazták volna, hogy előre hozott parlamenti választásokat tartsanak 1994 szeptemberében. Ez a voksolás több mint 1 millió szavazatot hozott a Mečiar-féle DSZM-nek, amely a Szlovák Munkáspárttal és a Szlovák Nemzeti Párttal négy évre teljesen maga alá gyűrte Szlovákiát. A három felvidéki magyar politikai tömörülés (MKDM–Együttélés–MPP) koalíciója 293 ezer szavazattal 10, 18 %-os eredményt ért el, és ez 17 képviselői helyet jelentett a 150 fős szlovák parlamentben. Egy normális demokráciában egy ilyen eredmény még ellenzéki pozícióban is olyan tekintélyt parancsolna, amelyet nem lehetne teljesen figyelmen kívül hagyni.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Szigeti László és VIlági Oszkár napjainkban. Kép: gombaszog.sk

De éppen az 1994–1998 közötti időszak volt a fiatal Szlovákia legsötétebb időszakainak egyike, és ez a felvidéki magyarság szempontjából hatványozottan igaz, miután ebben az időszakban szűnt meg több országos terjesztésű hetilap (A Hét, Nő, Nap) és folyóirat (Barátnő), megvonták a Csemadok addig rendszeresen folyósított központi támogatását és általában éhkoppra fogták a felvidéki magyar kultúrát. Ebben az időszakban tovább romlott Dél-Szlovákia szociális és gazdasági helyzete is, megnőtt a munkanélküliség (már ekkor voltak olyan térségek, ahol 45-50 %-os volt), felgyorsult az elvándorlás, és mindez egybeesett azzal, hogy Magyarországon a posztkommunista MSZP és a kisebbségi kérdések iránt teljesen érzéketlen SZDSZ került hatalomra. 1995 márciusában Horn Gyula magyar és Vladimír Mečiar szlovák kormányfő Párizsban (!) aláírta a magyar-szlovák alapszerződést, amely azonban csak egyfajta szépségflastromnak bizonyult, hiszen a felvidéki magyarság helyzete nem hogy javult volna, hanem tovább romlott.

Erről és az elszalasztott lehetőségekről majd a következő részben lesz szó.

Homérosz

Nyitókép:   Az 1994. január 8-i Komáromi Nagygyűlés. Kép: valtozast.hu

További ajánlott írások:

Hajszálrepedések – 1. rész

Hajszálrepedések – 2. rész

Hajszálrepedések – 3. rész

Hajszálrepedések – 4. rész

Hajszálrepedések – 5. rész

Hajszálrepedések – 6. rész

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!