Ha feltalálókról van szó, többnyire bogaras, nagyszakállú, szemüveges férfiak jutnak eszünkbe. Pedig jó néhány olyan innováció kötődik nők nevéhez, amik nélkül ma már nehezen tudjuk elképzelni az életünket. Most pedig ismerkedjünk meg 7 igazi „nagy női koponyával“!

A nők segítője: Josephine Cochrane (1839-1913), mosogatógép

A jómódú ohiói háziasszony valószínűleg soha életében nem mosogatott el egyetlen tányért sem, mégis ő vált a mosogatógép feltalálásának anyjává. Josephine élénk társasági életet élt, fényes estélyeket valamint vacsorapartikat adott ismerőseinek. Az ilyen alkalmak után mindig fel kellett vennie jó néhány tányért és edényt a veszteséglistára, ugyanis mosogatás közben a személyzet ügyetlensége miatt rengeteg tányér és pohár törött szét. Josephine-t annyira zavarta étkészletének megfogyatkozása, hogy eldöntötte: tervez egy biztonságos mosogatógépet.

20130517-szorakozas-a-mosogatogeptol-a-korfureszig
Josephine Cochrane a mosogatógép feltalálója

A masina az 1893-as  chicagói világkiállításon debütált, és hatalmas sikert aratott. Igaz, ekkor még nem a hétköznapi háziasszonyok körében hódított, hanem az étterem – és szállodatulajdonosok láttak benne fantáziát. Mrs. Cochrane számos gépet adott el ezeknek az intézményeknek, amiért jókora summát tehetett zsebre, így tovább gyarapította amúgy sem csekély vagyonát. A hírnévre vágyó ötletgazda azonban azt már sajnos nem érhette meg, hogy a nagyközönség is keblére ölelje a mosogatógépet, mert erre egészen 1950-ig kellett várni.

Kövesd a Körképet a Facebookon is, plusz tartalommal!

Az autósok kedvence: Mary Anderson (1866-1953), ablaktörlő

Bár a nők nevéhez többségében „csajos” találmányok fűződnek, kivételek ez alól is vannak. A New York-i Mary Anderson 1903-ban egy havas januári napon villamoson utazott, és feltűnt neki, hogy a vezető alig lát valamit a szélvédőre tapadt hótól.

 hirdetes_400x285  
mary_anderson-horz
Mary Anderson az ablaktörlő „megálmodója”

A probléma annyira megragadta, hogy hazaérkezése után megtervezte a ma is használatos ablaktörlőt, vagy ahogy a szabadalmi leírásban szerepelt: „egyszerű mechanizmus, amely az esőt, havat, jégdarát hivatott letörölni a vezető előtti ablakfelületről.” A történet érdekessége, hogy a találmány öt évvel megelőzte az első tömegautó, a Ford T-modell gyártását, 1915-től pedig  alaptartozék lett az ablaktörlő az autóknál.

A kávézás úttörője: Melitta Bentz (1873-1950), kávéfilter

A lipcsei származású  háziasszony, Melitta Bentz nagy rajongója volt a kávénak, azonban a csésze aljára ülepedő zaccot ki nem állhatta. Egy napon annyira elege lett belőle, hogy fogott egy itatóspapírt, tölcsér formájúra tekerte, beleöntötte a kávét, majd leforrázta. Ezzel megszületett a kávéfilter, amit ma is használnak világszerte.

20130517-szorakozas-a-mosogatogeptol-a-korfureszig3
Melitta Bentz, a kávéfilter megalkotója

Melitta és férje, Hugo még a kísérletezés évének végén, 1908. decemberében megalapították a nő nevére keresztelt vállalatukat, amely a következő év során már több mint 1200 filtert értékesített. 1937-ben a vállalat levédette a filterezés technológiáját. A Melitta névre hallgató filter pedig még ma is népszerű német nyelvterületen, és tisztes jövedelmet hoz az asszony örököseinek.

A nők „megmentője“:  Mary Phelps Jacob (1891-1970), melltartó

A New York-i hölgy nevéhez  alighanem a legnőiesebb találmány kapcsolódik: a melltartó. Az első példány két zsebkendőből és egy rózsaszín szalagból készült 1913-ban egy party előtt, és rögtön aznap este felhívta magára a figyelmet – pedig messze nem az első volt a sorban, mert melltartó-szerű fehérneműt már a 7. században is hordtak a nők.

1929-caresse-crosby
Mary Phelps Jacob, a xx. századi melltartó megalkotója

Ettől függetlenül Mary Phelps Jacobs-nak minden nő hálás lehet, mert azzal, hogy újra feltalálta az elengedhetetlen ruhadarabot, egy csapásra megszabadította a nőket az évszázadokig egyeduralkodó, minden más megoldást feledtető fűzők szorításából. Mary P. Jacobs szabadalmát 1914-ben fogadták el. A melltartókat később Caresse Crosby néven kezdte el árulni. A hölgy számára soha nem indult be igazán az üzlet, így a jogokat eladta a Warner Brothers Corset Company nevű amerikai cégnek, akik 30 év alatt közel 15 millió dollárt kerestek a találmányon.

Az anyák első számú kedvence: Marion Donovan (1917-1998), pelenka

Marion Donovannak 1949-ben elege lett a folyamatos pelenkamosásból, ezért újragondolta a textilpelenka koncepcióját. Első ötlete egy vízhatlan pelenkafedő gumibugyi volt, amit zuhanyfüggönyből készített. A tökéletesített mosható pelust az akkoriban használt veszélyes biztostű helyett patenttal látta el. Hamarosan pedig megalkotta az eldobható pelenka prototípusát.

20130517-szorakozas-a-mosogatogeptol-a-korfureszig2
Marion Donovan és az eldobható pelenka

Találmányával számos céget megkeresett, de mindenhonnan elutasító választ kapott arra hivatkozva, hogy sokba kerülne az előállítása és egyébként sem venné meg senki. Marion gondolt egy nagyot és saját vállalkozást alapított, hamarosan pedig milliókat kaszált az eladható pelenkával.

A Nobel-díjas professzor asszony: Maria Sklodowska-Curie (1867-1934), radioaktivitás, rádium

Ha tudomány és nők, akkor egyértelmű, hogy sokaknak Marie Curie neve ugrik be. Madame Curie úttörőnek számított: ő volt a párizsi Sorbonne egyetem első női professzora, és előtte még egyetlen nő sem kapott Nobel-díjat. Ellenben Curie-t kétszer is honorálta a svéd akadémia: először 1903-bana fizika terén a radioaktivitás felfedezéséért (ezt az elismerést férjével és mesterével megosztva kapta), majd 1914-ben a vegytiszta rádium előállításáért jutalmazták kémiai Nobel-díjjal. Az 1. vh.-ban neki köszönhetően mozgatható röntgengépeket tudtak alkalmazni a katonák sérüléseinek megállapítására.

3334194920_c937cc3ebd
Marie Curie, a vegytiszta rádium előállítója

Az élet védelmezője: Stephanie Kwolek (1923-), golyóálló mellény

Negyvenéves pályafutása alatt huszonnyolc nagy jelentőségű találmányt alkotott, mint az amerikai DuPont vegyiművek vezető kutatója. Egyik szabadalma sem bírt azonban akkora jelentőséggel, mint a modern idők acélja, a kevlár, mely nagyon könnyű, de hihetetlenül erős. Erősebb, mint a metál.

kevlar-inventor-Stephanie-kwolek
Stephanie Kwolek, a kevlár feltalálója

Az új anyagot számos extrém helyzetben tesztelték és rájöttek arra, hogy a belőle készült szálakból szövetszerű anyag készíthető, mely motorosruhák, ill. golyóálló mellények alapanyaga lehet. A legmegdöbbentőbb női találmány ezáltal számos rendőr, katona és politikus életét mentette már meg.

 Takács Henrietta

Források: life.hu, borsa.hu

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.