A felvidéki magyarság a 2014-es esztendőben több alkalommal is számot adhatott a közügyekkel kapcsolatos véleményéről és ezek a „megmérettetések” egyúttal olyan röntgenfelvételek is voltak, amelyek alapján ennek a közösségnek az állapotáról is képet alkothattunk.
Természetesen a különböző népszavazásokra és választásokra gondolunk, amelyek talán nem voltak ugyan sorsdöntőek a szlovákiai magyarság szempontjából, az eredmények mégis sok mindent elárulhatnak nemcsak az elemzőknek, hanem a politikusoknak is. Érdekes módon „a félig üres pohár” és „a félig teli pohár” szemlélet egyaránt megjelent a közbeszédben, hiszen voltak, akik pl. Bárdos Gyula 5,1 %-os eredményét szép teljesítményként értékelték, akárcsak a felvidéki magyar szempontból sikeresnek tűnő EP-választást, amely két szlovákiai magyar politikust is brüsszeli pályára állított.
Kövess minket a Facebookon is, plusz tartalommal!
De egy más nézőpontból ezek az eredmények korántsem adnak okot az elégedettségre, hiszen a szlovákiai elnökválasztáson a felvidéki magyarok kisebb arányban vettek részt a voksoláson és az első fordulóban is sokan különböző kombinációkról és lehetőségekről agyaltak, noha az egyetlen (és az ország fennállása óta az első) magyar elnökjelöltre leadott szavazatokkal akár egy komoly üzenetet is küldhettek volna a többségi nemzetnek.
Ami pedig az EP-választásokat illeti, ezúttal nagymértékben a minden korábbit alulmúló és Európában példa nélküli alacsony részvétel is „besegített” a két felvidéki magyar érdekeltségű pártnak. A puszta tényen kívül, hogy Csáky Pál és Nagy József is csomagolhatja a bőröndjét a nagy útra, semmi más nem ad okot az elégedettségre.
Az érdektelenség okai
Hogy mi volt az érdektelenség legfőbb oka? Valószínűleg az EU-val kapcsolatos kiábrándultság, amely egyre szélesebb körben terjed tájainkon, és ha úgy tetszik a visegrádi térségben is. A gazdasági nehézségek, a stagnáló, vagy inkább romló életszínvonal, a magas munkanélküliség és persze az is, hogy sokan már megunták azokat a politikusokat, akik több mint két évtizede folyton csak ígérgetnek és „hitegetnek”, de kézzel fogható eredményeket nem tudnak felmutatni. Valószínűleg a közérthető kommunikáció hiánya is belejátszott az érdektelenségbe, hiszen az EP választásokon való részvételre buzdító óriásplakátok üzenetének megfejtése majdnem olyan bonyolult volt, mint a németek Enigma-kódrendszerének a feltörése a második világháborúban. Igazságtalanok lennénk azonban, ha elhallgatnánk, hogy a képviselőjelöltek jelentős része sok ezer kilométert tett meg a kampány idején és élőszóval is igyekezett agitálni.
E téren Csáky Pál teljesítménye előtt kalapot kell emelni, hiszen ő egymaga valószínűleg többet szerepelt a lakossági fórumokon, mint a konkurens MOST-HÍD összes képviselőjelöltje együtt. A polgárok érdektelensége vagy közönye azonban nemcsak a pártközpontok fantáziátlan kampányszlogenjeivel függ össze, érdemes lenne alaposabban is megvizsgálni, mennyire tudták az embereket mozgósítani a polgármesterek és a helyi önkormányzatok. Elvégre ők vannak mindennapi kapcsolatban a települések lakóival, ők ismerik a legjobban az emberek gondolkodásmódját és talán képesek arra is, hogy meggyőzzék őket egy-egy ügy fontosságáról.
A leggyengébb láncszem a települési önkormányzatok
A helyi viszonyok ismerete nélkül természetesen felelőtlen dolog lenne messzemenő következtetéseket levonni, de sok jel utal rá, hogy a felvidéki magyar politika leggyengébb láncszemei a települési önkormányzatok. Gyakori jelenség a nepotizmus és a korrupció, vagy éppen az állami hivatalnokokkal szembeni meghunyászkodás és szervilizmus. Ha alaposabban megvizsgálnánk pl. a helyi közösségeket irányító személyek szakmai felkészültségét, lelki habitusát, empátiakészségét és egyéb tulajdonságait, nem kevés kifogásolni valót találnánk. Természetesen az alkalmas személyek kiválasztása végső soron a közösség döntésének az eredménye.
De az elmúlt negyed század legkiábrándítóbb tanulsága, hogy az állampolgárok nagy része még ma is arra vár, hogy megmondják neki, mit kell tennie, hogyan döntsön. Ez nem csak szlovákiai magyar sajátosság, tegyük hozzá, hiszen egy-egy „karizmatikus” személyiség véleménye olykor még az ésszerű elképzeléseket is képes felülírni vagy olyan gondolkodásmódot alakíthat ki, amely hosszú távon zsákutcába vezet.
Az autonómia egyre gyakrabban felmerül
Manapság sok politikus és közszereplő is előszeretettel emlegeti az autonómia szükségszerűségét. Ehhez persze az erdélyi példa is kellett, amelynek ma már nemzetközi szinten is vannak visszhangjai. De nálunk legfeljebb csak a szónoklatok díszítő elemeként van jelen az autonómia gondolata, és bár többször is hallhattunk arról, hogy hamarosan közszemlére teszik a tervezetet, jóformán semmit nem tudunk még a legfontosabb elemeiről sem. Joggal vethető fel a kérdés: egy esetleges autonómia kivitelezésében milyen szerepet kapnak majd a helyi önkormányzatok és a polgármesterek?
A paraszti logika azt diktálná, hogy a magyarok lakta településeknek lépésről-lépésre kellene felépíteniük a felvidéki magyar autonómiát, azaz a szomszédos községek vezetői együtt döntik el, hogyan kellene egy ilyen szerkezetben együttműködniük. Ez a tipikus „alulról építkezés” elve. A felülről diktált döntések nyomán többnyire instabil alakzatok jönnek létre, amelyek idővel széteshetnek, mert mesterségesen generált kohézió tartja össze őket. Vajon képesek lennének a magyar polgármesterek és önkormányzatok egy ilyen nagy felkészültséget és elszántságot feltételező lépést megtenni? Ez ma nehezen megválaszolható kérdés. Ráadásul mindez csak a magyar többségű, a magyar tömbben található települések esetében jelentheti a megoldást, az ún. területi autonómiát.
Azokban a községekben, ahol a magyarok kisebbségben vannak, vagy a szórványban élnek aligha lehet ezt a módszert alkalmazni. Erre a helyzetre is vannak kidolgozott elméleti modellek, de hogy ezek mennyire működőképesek, arról nemigen vannak tapasztalatok. Igaz, tájainkon a területi autonómia is csak egy álomkép, amelyről sokszor még azoknak sincsenek egyértelmű elképzeléseik, akik a kifejezést előszeretettel emlegetik. Nyilván sokat segíthetne az autonómia-gondolat kellő megvilágításában a személyes tapasztalat is.
Kevés a tapasztalat a működő autonómiákról
Európában vannak életképes, jól működő autonómiák, ezekről azonban jobbára csak felszínes, másod- vagy harmadkézből származó ismereteink vannak. Talán megoldható volna, hogy pl. az MKP központjában bizonyos összegeket tartalékolnának arra a célra, hogy a párt polgármesterei a helyszínen ismerhessék meg a működő autonómiákat mondjuk Dél-Tirolban, Katalóniában vagy éppen Belgiumban. Igaz, az ilyen tanulmányutakra sokan szívesen kaphatók lennének, mert afféle kellemes kirándulásként fognák fel, és félő, hogy nem lenne semmilyen gyakorlati haszna. De a részvételt lehetne bizonyos feltételekhez kötni, ennek módját is meg kellene keresni. Bizonyára az önkormányzatok is találnának a kasszában olyan pénzeket, amelyeket egy ilyen tanulmányút finanszírozására lehetne felhasználni. Ennek az összegnek a „sorsát” később számon lehet kérni.
Az is hasznos lenne, ha olyan fiatalokat küldenénk egy-egy „autonómia-körútra”, akikkel a közösségépítő munkában számolunk. Ha kellő személyes tapasztalat és ismeret felhalmozódik, akkor jöhet a felvilágosító munka. Mert tévhitekben él az, aki úgy gondolja, hogy az emberek meggyőzése nélkül bármilyen jó elképzelés megvalósítható a hétköznapi gyakorlatban.
A felvidéki magyar sajtó is sáros
A felvidéki magyar médiának is sok deficitet kellene eltüntetnie ezen a téren. Az újságírókra is ráférne egy kis „fejtágítás” és időnként kiléphetnének az „aktuálpolitikai kommentátor” szerepkörből és maguk is felvethetnének előremutató, konstruktív megoldást ígérő elképzeléseket. Kritikusan meg kell állapítani, hogy manapság nem beszélhetünk egységes felvidéki magyar közgondolkodásról. A politikusi lózungokkal tele van az éter, az általános hangzavarban elvesző hasznos ötletekre és gondolatokra viszont rendszerint senki sem figyel oda, mert nincs olyan rezonáló médiafelület, amely ezeket a „halk neszeket” felerősítené.
A „Kerekasztal” időnként nyilvánosságra hozott közleményei, helyzetértékelései inkább csak igazodási pontoknak tekinthetők, de nem helyettesíthetik azt a tájékoztatást, amely a média feladata lenne. A következő részben a felvidéki magyar újságírást szeretnénk nagyító alatt megvizsgálni.
HOMÉROSZ
Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!
A sorozat további részei:
Megosztás:
Címkék: A T(e).Ü(gyed).Kör Polgári Társulás autonómia koncepció Csáky Pál EP-választás felvidéki autonómia fevidéki média hajszálrepedések Homérosz Kerekasztal Nagy József
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.