Kinek a halottja? – Az idő hordaléka 2. rész

A történelemhamisításnak az elmúlt évezredek során sokféle módját kipróbálták már. Azt is mondhatnánk nincs új a Nap alatt, amikor időnként olyan hírek érkeznek hozzánk, amelyek arról tudósítanak, hogy bizonyos dolgok ettől fogva másként történtek, mint ahogy valójában megestek.

Olykor persze mi magyarok is szeretjük utólag kiszínezni a múltat, esetleg hősöket fabrikálni olyan történelmi alakokból, akik becsülete azért nem volt teljesen makulátlan, netán magyar származásuk sem volt mindig igazolható. A következőkben azonban nem erről lesz szó, hiszen gyakrabban mérgelődhetünk amiatt, hogy még olyankor sem állunk a sarkunkra, amikor a nyilvánvaló történelemhamisítás ránk nézve sértő, sőt megalázó.

 Báthory Erzsébet mint női Dracula

A csejtei vár úrnőjéről, Báthory Erzsébet grófnőről elsősorban a szlovák írók előszeretettel terjesztették, hogy egy női Dracula volt, és persze egyszer sem úgy emlegették, mint szlovák nemzetiségűt, elvégre éppen az volt a csavar ebben a kitalált történetben, hogy egy magyar arisztokrata nő ifjú szlovák szolgáló lányok vérében fürdött, hogy fiatalságát megőrizze.

Miután peres eljárást sosem indítottak ellene, ugyanakkor a koholt vádakkal éveken át igyekeztek befolyásolni a közhangulatot, úgy halt meg a csejtei várban, hogy nem tették lehetővé számára sem a védekezést, sem a becsületén esett folt eltávolítását. (Azt már csak zárójelben tesszük hozzá, hogy a csejtei vár szlovák származású evangélikus papja is igyekezett „hasznossá tenni” magát a grófnő birtokaira áhítozó Thurzó nádor előtt az ügy „összekuszálásában”.)

Szádeczky-Kardoss Irma jogtörténész az 1980-as években alapos vizsgálatot végzett ebben az ügyben és egyértelművé tette, hogy Báthory Erzsébet valójában egy ördögi összeesküvés áldozata lett. Az ellene felhozott vádak olyan vallomásokon alapultak, amelyeket többnyire kínzással csikartak ki, másrészt az egyes tanúk egymásnak ellentmondó dolgokat állítottak, amelyekről ráadásul többnyire hallomásból, „valakik” elmondásából szereztek tudomást. Ez persze néhány „történészkedő” szlovák szerzőt egyáltalán nem zavart, még a 2000 utáni években is megjelentek olyan szenzációhajhászó irományok, amelyekben a csejtei várúrnő már-már vámpírként riogatja az olvasókat.

   

Juraj Jánošík az egyetlen szlovák hős

A szlovákok kollektív emlékezete sok évtizeden át csak egyetlen fegyverforgató szlovák hőst tartott számon, Juraj Jánošíkot, aki a szegények pártján állt és végül emiatt kellett 1713 márciusában a bitón végeznie. Persze az is elképzelhető, hogy mint a kuruc seregek egykori katonája, aki az 1708-as vesztes trencséni csatát követően átmenetileg császári szolgálatba lépett, azért fosztogatott, hogy az így szerzett pénzen egy kis csapatot fegyverezzen fel és a Habsburgok ellen harcoljon.

A legendás betyárt egyébként a lengyelek is a magukénak vallják, de ez témánk szempontjából most mellékes, annál is inkább, mivel a továbbiakban a Hegyesmajtényban (Mojtín) Gábris Lászlóként született Skultéty László (1738–1831) akár tragikomikusnak is nevezhető utóéletéről írnánk néhány bekezdést.

A legutóbbi időkig a legtöbben még a nevét sem hallották, arról pedig, hogy ő volt a leghosszabb ideig (81 évig) szolgáló magyar katona, legfeljebb néhány hadtörténész tudott, és persze Ráth-Végh István (1870–1959), aki sok kuriózumot és furcsaságot gyűjtött össze és adott közre, egyebek mellett Skultéty zászlótartó kalandos életéről is.

A derék hadfi több mint 20 hadjáratban jeleskedett, ott volt Berlinnél is, amikor Hadik generális elfoglalta a porosz fővárost, de harcolt a Habsburg Birodalom különböző szegleteiben és persze Itáliában és még számos más országban is; egyszer a franciák, máskor a törökök ellen, többször meg is sebesült, és csak a halál szólította el őt a szolgálatból 93 évesen.

 Gábris–Skultéty Lászlót is átminősítették

Aradon temették el és egy díszes síremléket emeltek hamvai fölé. Természetesen egy ilyen történelmi figura, akit akár még a Guinness Rekordok Könyvébe is beemelhetnének, mint a világ legtovább szolgáló katonáját, a szlovák történetírók fantáziáját is megmozgatta. S mint azt már megszokhattuk, hogy mindenki, aki a mai Szlovákia területén született az csakis szlovák vagy szlovák származású lehet, Gábris–Skultéty László sem kerülhette el ezt az utólagos átminősítést.

Ez talán még nem is lenne annyira bosszantó, de az már eléggé felháborította a magyar közvéleményt, amikor híre ment, hogy a szlovák és a román kormány titokban, a magyar felet nem is tájékoztatva, megegyezett abban, hogy a szlovákok kihantolhatják a magyar állam által egykor emelt aradi síremlék alól Skultéty földi maradványait, amelyeket aztán egy katonai repülőgéppel Malackára szállítottak, ahol a szlovák vezérkari főnök jelenlétében, katonai tiszteletadás mellett fogadtak. Majd a koporsót Hegyesmajtényba vitték és nagy ceremónia közepette újratemették.

A helybeliek szerint ez rendjén is van, elvégre az agg zászlótartó sohasem feledkezett meg földijeiről, állítólag még iskolát és templomot is emeltek abból a pénzből, amelyet rájuk hagyott. Természetesen ez még igaz is lehet, bár az elmúlt évtizedekben többen is tollat ragadtak, hogy „kiszínezzék” a történetet és igyekeztek elhitetni a szlovák közvéleménnyel, hogy egy vérbeli szlovák hadfit kell ünnepelni Skultéty László személyében. Ma már nyilván nem lenne egyszerű kideríteni az igazságot, az viszont megdöbbentő, hogy a Kisantant ebben az ügyben ismét összeállt, hogy egy kis magyarellenes akcióval igyekezzen borsot törni az orrunk alá.

 A Benyovszky Móric elleni merénylet

Egy másik „merényletről” egy minap sugárzott kétrészes dokumentumfilmből szerezhettünk tudomást. Ez a távoli Madagaszkár szigetén esett meg, egy nehezen megközelíthető tengerparti bozótosban, ahová európai ember csak olyankor merészkedik, ha komoly oka van rá. Cséke Zsolt földrajztudós–filmrendezőt pedig valóban komoly ok vezette oda: emléket akart állítani jeles hazánkfiának, Benyovszky Móricnak (1741–1786), aki ezen a helyen esett el a franciák ellen vívott csatában.

Benyovszky kalandos életéről az elmúlt két évszázadban sok mindent összeírtak, 1790-ben angolul megjelent emlékiratait jeles névrokona, Jókai Mór „magyarította”, a 20. században pedig a filmeseket is megihlette a téma, egyebek mellett Vivát, Benyovszky címmel tévéfilmsorozat is készült magyar–szlovák koprodukcióban az 1970-es években.

Ez már akkor sokakat felbosszantott, hiszen a szlovákul is tudó felvidéki magyar nézők meglepődve hallhatták a szlovák változatban a főhős öntudatos válaszát a kamcsatkai kormányzó nemzetiségét firtató kérdésére, hogy ő bizony szlovák, míg a magyar verzióban Jozef Adamovič szinkronhangja természetesen magyarnak mondta magát. Ha belegondolunk, ezzel az elegáns kompromisszummal úgy intézték el a dolgot, mint Arany János Fülemüle c. versében a vitatkozó felek ügyében ítélkező bíró.

Cséke Zsolt vagy húsz éve már kitartóan járja a világ különböző helyeit, hogy az ott megfordult magyarok emlékeit megkeresse, így vetődött el 1995-ben először Madagaszkárra, hogy Benyovszky Móricunkkal kapcsolatos adatokra és dokumentumokra bukkanjon. Noha a világjáró grófról több helységben is utcát neveztek el, róla magáról az egyszerű malgas emberek vajmi keveset, vagy inkább semmit nem tudtak.

A magyar filmes ezért is tartotta fontosnak, hogy legalább egy emlékoszloppal jelölje meg azt a helyet, ahol Benyovszky halálos sebet kapott ama nevezetes csatában 1786. május 24-én. Néhány helybeli segítőjével fel is állította a betonoszlopot és egy réztáblát helyezett el rajta, amelyen feltüntette Benyovszky nevét, születésének és halálának évét, valamint azt, hogy egy magyar utazó volt, aki Madagaszkár királyaként életét vesztette a francia gyarmatosítók elleni csatában.

Másfél évtizeddel később ismét felkereste Madagaszkárt és azt a helyet is, ahol annak idején az oszlopot felállította. Sajnos több egykori segítőtársa időközben elhunyt és bár egy helyi utazási iroda kínálatában szerepelt a Benyovszky emlékhely felkeresése is, nem volt egyszerű feladat megtalálni a sűrű bozótban az oszlopot. Végül is sikerült, de az örömbe egy jó adag üröm is vegyült, amikor kiderült, hogy bár az építmény a helyén áll, de a magyar és francia nyelvű táblát ismeretlenek leszerelték és helyére egy szlovák nyelvű táblát illesztettek.

 A szlovák expedíció eltüntette a magyar bejegyzést

Nyilván egy szlovák expedíció járt arra, és első teendője volt a magyar származásra utaló bejegyzést eltüntetni. Cséke Zsolt némi keserűséggel meg is jegyezte a dokumentumfilmben, hogy legalább azt a fáradságot vehették volna, hogy maguk építenek egy emlékoszlopot, ahol a saját változatú szövegüket elhelyezik. Természetesen az oszlopról levette a szlovák táblát, kicsinosította az emlékoszlopot, befestve azt a magyar nemzeti színekkel is, és egy háromnyelvű réztáblán adta a világ tudtára, hogy ki is volt Benyovszky Móric.

A dokumentumfilmben megszólalt egy ott élő német orvos, aki a helybeliek közreműködésével megtalálta Benyovszky egykori ágyúit is, amelyek iránt a szlovákok is nagy érdeklődést mutattak. Miután Cséke Magyarországon hasztalan buzdította az illetékeseket a lőfegyverek megvételére, aligha kétséges, hogy ezek is idővel Szlovákiába kerülnek, ahol egyébként is sok pénzt fektettek már eddig is a történelem átírásába.

Beňovský, a kiváló szlovák utazó

Benyovszky szülőfalujában, Verbón ma már egy díszes múzeum hirdeti, hogy innen indult kalandos útjára a kiváló szlovák utazó, Móric Beňovský, aki még az amerikai függetlenségi háború jeles alakjaival: George Washingtonnal és Benjamin Franklinnal is találkozott, megalapozva ezzel az amerikai–szlovák kapcsolatokat.

A szlovák származást egy anyakönyvi bejegyzéssel is igyekeznek alátámasztani, amely 1746-os keltezésű. Viszont a később grófi címet kapott Benyovszky ifjúkori hőstetteinek idején e szerint csak alig tízéves lett volna, ami aligha hihető. Ma már bizonyosnak látszik, hogy a mi Benyovszkynk 1741-ben látta meg a napvilágot és az 1746-ban született illető – ha valóban van ilyen bejegyzés – másvalaki lehetett. Ráadásul fennmaradtak szüleinek egymással váltott, magyar nyelvű levelei, valamint azok a levelek is, amelyeket Benyovszky magyarul (!) írt apjának, illetve édesanyjának.

Benyovszky mint szlovák tulajdon

Ezekről a fentebb már említett Szádeczky-Kardoss Irma beszélt Cséke Zsolt filmjének első részében, sőt a nézők bele is pillanthattak ezekbe a dokumentumokba. Mindezek a tények természetesen egyáltalán nem zavarják a verbói polgármestert, aki ünnepi beszédében fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy a szlovákoknak résen kell lenniük, nehogy a magyarok (vagy a lengyelek, mert nekik is kedves Benyovszky Móric) megfosszák a szlovákokat ettől a kiváló szlovák férfiútól.

Ennek érdekében helyben mindent meg is tesznek, hogy az ide vetődő turisták ezt a tényt raktározzák el az emlékezetükben, de a szlovák állam sem kíméli a pénzt, hogy Benyovszky szlovák származásáról az egész világot tájékoztassa.

HOMÉROSZ

Nyitókép: napidoktor.hu

További ajánlott írások:

1. Civitas Dei? – Az idő hordaléka 1. rész

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunkat.