Nyitókép: movie-pilot.com/Jelenet a 2009-ben megjelent 2012 című katasztrófafilmből

 

Az amerikai Yellowstone Nemzet Parkban elterülő, hatalmas szupervulkán jóval hamarább kitörhet, mint azt eddig a tudósok feltételezték – komoly próbatétel elé állítva a földi életet.

 

Az Arizónai Állami Egyetem kutatói a Yellowston-i szupervulkán legutóbbi, 630 ezer évvel ezelőtti kitörésekor keletkezett hamus fosszíliákat tanulmányozva arra a következtetésre jutottak, hogy a vulkán akkor tört ki, amikor kalderájába, ami egy 40 mérföld átmérőjű, leginkább tálhoz hasonlító kéregképződmény a kürtőben, friss magma áramlott.

 

Az egész folyamat lényege, hogy a vulkánok mélyén lévő, olvadt kőzettel teli magmakamra a szunnyadás időszakában lehűl és megsűrűsödik – egészen addig, míg a mélyről feltörő friss, olvadt kőzet nem aktivizálja a magmakamrát. Korábban úgy hitték, hogy a megdermedt magmakamra aktivizálásához évszázadokra, akár évezredekre van szükség.

 hirdetes_810x300  

 

A Yellowstone Nemzeti Park egyik hőforrása, a Devil’s pot. Fotó forrása: blaineharrington.photoshelter.com

 

A Yellowstone Nemzeti Park egyik hőforrása, a Devil’s pot. Fotó forrása: origo.hu

Évszázadok helyett hónapok

 

Aztán kiderült, hogy tévedtek, és az utóbbi évek vizsgálatai szerint a vulkán „ébredéséhez” elég néhány év vagy hónap. Ráadásul a Yellowstonenál is kiderült, hogy a magmakamrája két és félszer akkora, mint korábban hitték. Ez azt jelenti, hogy a kitörés kockázata jóval nagyobb, és több tűzhányó veszélyességét át kell írni.

 

A szupervulkán, amely gyakorlatilag akkora mint maga az egész nemzeti park, több mint 1000 köbkilométernyi hamut és kőzetet lövellne kitörése pillanatában a magasba – ez 2500-szor több, mint amit a Saint Helens vulkán produkált 1980-ban, ami Amerika történetének egyik legnagyobb erupciója volt.

 

Az egyik legnagyobb kitörésre 1991. június 12-én került sor a Fülöp-szigeteken. A Pinatubo vulkán a 8-fokozatú kitörési skálán 6-ost kapott. Ereje még így is eltörpülne a yellowstonei tűzhányó pusztítása mellett. Fotó forrása: csmonitor.com

 

Európában három szupervulkán is van

 

A szupervulkánok valós, de egyelőre elhanyagolható kockázatot jelentenek a civilizációra nézve. Ám ha kitörnek, annak globális hatásai lehetnek. Az indonéziai Tambora szupervulkán kitörése után Európában elmaradt a nyár és szinte alig volt termés a légkörbe jutó gázok és hamu miatt.

 

Európában három szupertűzhányót tartanak számon. Az egyiket a Földközi-tenger keleti részében, közel Kös szigetéhez, a másik az olaszországi Nápolynál van, a harmadik pedig Németországban, az Eifel-hegység közepén.

 

Egy szunnyadó európai óriás, az olaszországi Campi Flegrei szupervulkáni terület a levegőből nézve. A kép jobb alsó sarkában egy krátertó látható. A terület maga a vulkán kürtője… Forrás: Origo.hu

 

Marketwatch.com, Körkép.sk

Nyitókép: movie-pilot.com/Jelenet a 2009-ben megjelent 2012 című katasztrófafilmből

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!