Bár magas a saját számítógéppel, laptoppal, vagy tablettel rendelkezők aránya a magyarországi fiatalok körében, mégis alacsony a tartalomkorlátozó módszer alkalmazása szülői oldalról – derült ki a Kutatópont Kft. által végzett 2000 fős kutatásából.

 

A 20 év alatti fiatalok jól felszereltek a kommunikációs eszközök tekintetében, saját televízióval rendelkezik több mint harmaduk (35%), 43 százalékuk saját számítógéppel/laptoppal bír, valamint 73 százalékuk egyéni tablettel büszkélkedhet. Gondolhatnánk, hogy az iskolás kort be nem töltött gyermekek körében nem jellemző a saját kommunikációs eszköz tulajdonlása, azonban a kutatásból kiderült, hogy már a 6 év alatti gyermekek körében is magas a technikai eszközöket birtoklók aránya: 15% televízióval, 39-39% laptoppal/számítógéppel, tablettel rendelkezik.

 

 

 hirdetes_810x300  

Vajon a személyes felügyeleten és a szóbeli szabályozáson túl alkalmaznak-e a magyar szülők tartalom blokkoló módszert, eszközt csemetéik védelme érdekében? „A Kutatópont 2000 fős kutatásának eredményei alapján mindössze 13 százaléka a szülőknek gondoskodik eszköz, alkalmazás bevonásáról a televíziós és internetes felületeken megjelenő tartalmak szabályozásában” – mondta Rabcsánszki Laura a Kutatópont médiakutatási igazgatója.  A vizsgált 7–13 éves gyermekek szülei az átlagnál elővigyázatosabbak, körükben 19 százalék veszi igénybe a tartalom blokkoló eszközök segítségét.

 

 

A tartalomkorlátozó eszköz használata iránti nyitottság is górcső alá került, a szülők mindössze 10 százaléka említette, hogy már gondolkodott a kipróbáláson. A három korcsoportból a 7–13 éves korú gyermekek szülei érzik leginkább a veszélyt, melyet a korlátlan tévénézés és internetes szörfözés jelent, körükben 19 százalék fontolgatta a külső „vigyázó szem” bevonását.

 

Kutatópont Kft./sajtóhír

 

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!