Az ebola és a különböző influenza vírustörzsek, a tömegmédia hathatós közreműködésével ráijesztettek ugyan a közvéleményre, a spanyolnátha tombolása óta Istennek hála nem kellett megküzdenünk nagy globális járványokkal. A szuperrezisztens baktériumtörzsek megjelenése azonban soha nem látott új feladatok elé állította az orvostudományt. A ma inkább tudományos kihívásnak tűnő jelenség 50–100 éven belül könnyen lehet, hogy halálos veszélyt jelent majd az emberiségre.

 

A baktériumok földünk legrégebbi élőlényei közé tartoznak, fajszámuk gyakorlatilag megbecsülhetetlen. E parányi egysejtűek nagy része teljesen ártalmatlan, sőt sok fajuk tulajdonképpen nélkülözhetetlen a földi élet szempontjából. Akadnak aztán olyanok, melyek életfeltételeiket az emberi szervezetben találják meg, vagy mint hasznos „társutasok”, például a bélflóránk alkotói, vagy mint kórokozók, melyek a legfeljebb kellemetlentől a birodalomromboló dögvészig terjedő skálán helyezkednek el. Az ellenük vívott küzdelem talán legnagyobb mérföldköve volt az első antibiotikumok 1928-as felfedezése.

 

Alexander Fleming skót biológus találta meg az első antibakteriális vegyületet, ez volt a benzilpenicillin vagy penicillin-G. A dallamos nevű Penicillium notatum penészgombából kinyert vegyület elismerést, sikert és egy Nobel-díjat jelentett Flemingnek, és egy remek fegyvert az emberiségnek. A penicillin-G-t még többtucat hasonló antibiotikum követte, néhány a baktériumok széles skáláját pusztította, ezek az ún. szélesspektrumú antibiotikumok, de akadtak olyanok is, melyek egy-egy kórokozóval szemben voltak csak hatásosak.

 

 hirdetes_810x300  

Ezen ponton álljunk meg egy pillanatra! Mitől függ, hogy egy-egy baktérium mely antibakteriális vegyületektől pusztul el és melyekre hány fittyet? E parányi lények sejtfalának fizikai struktúrája és biokémiai összetétele, az általuk kiválasztott különböző enzimek mind-mind szerepet játszanak a bakteriális rezisztenciának nevezett jelenségben.

 

Rögtön adódik is a következő kérdés: hogy tesznek szert ezekre a „képességekre”? Vannak baktériumok, amelyek, leggyakrabban sejtfaluk struktúrája miatt, természetes ellenálló képességgel bírnak bizonyos vegyületekkel szemben. Más fajoknál a DNS egyetlen bázispárjának megváltozása következtében kialakulhat a rezisztencia, amelyre hiába parányi az esély, a bakteriális életciklus rendkívüli gyorsasága nagyon rövid idő alatt lehetővé teszi elterjedését.

 

Nagyon részletesen nem szeretnék belemenni a témába, szétfeszítené az írás kereteit, de az érdeklődő olvasó sok hasznos információt talál a témában például ebben a videóban:

 

 

A szuperrezisztens baktériumok számos antibiotikummal szemben ellenállóak, az általuk okozott fertőzések kezelése nagyon nehéz, mert csak rendkívül magas koncentrációban vagy egyáltalán nem reagálnak a gyógyszerekre. A brit kormány nemrégiben közölt jelentése elég pesszimista jövőképet fest, azt állítják, ha ilyen ütemben halad a baktériumok „fegyverkezése” 2050-re minden harmadik másodpercben belehal majd valaki egy-egy fertőzésébe. Ez inkább hangzik szenzációhajhász kijelentésnek, mintsem komoly megállapításnak, de a jelenség egyáltalán nem komolytalan.

 

Az időnként felbukkanó szalagcímek, melyek újabb szuperrezisztens baktériumtörzsek felfedezéséről szólnak, általában egy-egy sajnálatos halálesetnek köszönhetőek. Két-három cikk, egy-egy képriport esetleg egy háziorvos megszólaltatása után általában a sajtó elengedi a témát. Az orvosok és kutatók azonban nap nap után komoly harcot vívnak ezekkel a baktériumokkal, gyakorlatilag fegyverkezési versenyt futva velük.

 

Ez év márciusában Yi Yan Yang szingapúri biomérnök és csapata, az IBM kutatóival együttműködve egy olyan szintetikus polimer felfedezéséről számolt be, amellyel laboratóriumi körülmények között sikerült elpusztítani egy rendkívül veszélyes szuperbaktériumot. Az Acinetobacter baumanni, a kutatók között Iraqibacter néven ismert kórokozó a kétezres évek közepén bukkant fel iraki frontkórházakban, azóta sajnos globálisan elterjedt, különösen a legyengült, intenzív osztályon fekvő betegeket veszélyezteti.

 

Különböző baktériumtörzsek tenyészetei petri-csészében, Vik Muniz brazil művész tolmácsolásában.

 

A szintetikus polimer különlegessége, hogy anélkül volt képes kifejteni hatását, hogy a baktériumokban bármiféle alkalmazkodási reakciót váltott volna ki, ezáltal minimális az esély a rezisztens baktériumtörzsek kialakulására. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az anyag dolga végeztével egyszerűen lebomlik az emberi szervezetben.

 

Hasonló vegyületekkel ezt megelőzen többen is foglalkoztak már, például maga Yang is. Eleinte ezek a polimerek egyszerűen szétroncsolták a baktériumsejteket, felszabadítva ezzel a belsejükben található ún. endotoxinokat, ennek következményeként lokális gyulladások és fertőzés alakult ki. Egy sokkal finomabb fegyverre volt szüksége a kutatóknak, bunkósbot helyett mesterlövészpuskára.

 

Úgy tűnik megtaláltak. Ez az új típusú polimer a sejtfalhoz kapcsolódva támadja meg a kórokozót, romboló hatását a sejten belül fejti ki, szétroncsolva a baktérium DNS-ét. Ezután a baktériumokat az immunrendszer ún. makrofág sejtjei gyakorlatilag felzabálják, a polimer pedig szépen kiürül a szervezetből.

 

Pomichal Krisztián

Nyitókép: Pixabay

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!