Nyitókép: www.the-scientist.com
Az emberi természet egyik alapvető ismérve, hogy rendszerekben, összefüggésekben gondolkodunk. Így tesszük magunk számára befogadhatóvá, átláthatóvá a világot, s ez teszi lehetővé azt is, hogy felismerjük a nálunk hatalmasabb természeti törvények működését. Ezért volt fontos számunkra a bennünket körülvevő természet rendszerezése is. A kutatóknak most egy újabb csoportot sikerült beilleszteniük az evolúció kirakósába.
Ahhoz azonban hogy a felfedezést értékelni tudjuk, egy picit vissza kell utaznunk az időben, és meg kell értenünk, miért is olyan fontos ez az altudomány. Maga a taxonómia, azaz az élőlények rendszerezése valószínűleg a nyelv kialakulásával egyidős. Máshogy ugyanis nem tudták volna a kezdeti kisebb törzsek tagjai leírni, hogy melyik növények ehetők és melyek veszélyesek. Ugyanígy nehézkes lett volna a különféle állatok és tulajdonságaik elmagyarázása is.
A valódi rendszertan – mint sok más tudományág – alapkövét Arisztotelész rakta le, aki több ma is használt taxonómiai egységet is megnevezett. Ilyen volt a rovarok vagy a rákok csoportja. Az ő nevéhez fűződik a ma már ugyan nem aktuális, de a kezdetekben kétségkívül igen hasznos gerinctelen és gerinces csoportok elkülönítése is.
Újabb nagy lépést jelentett a modern taxonómia kialakulása, melyet Carl von Linné „Systema Naturae” címiű művének megjelenése fémjelzi a 18. század közepéről. Aztán a technikai lehetőségek fejlődésével elérkeztünk a ma is használt kladisztikáig. Itt a rendszerezésben már felváltották a megjelenésbeli, azaz morfológiai bélyegeket a genetikai „rokonsági” viszonyok, amelyek sokkal jobb jellemzők az evolúció útvonalának kirajzolásában. Így jutottunk el végül a molekuláris törzsfa létrehozásáig, amely az egyes élőlénycsoportok evolúciós távolságát és leszármazási viszonyait hivatott leképezni.
A most tett felfedezés azért is egyedi, mert egy olyan többsejtűről van szó, melyből már a 19. században is fedeztek fel egyedeket, de hovatartozásuk azóta is a tudomány egyik megoldatlan rejtélyének számított. S hogy egy picit még érdekesebb legyen a csoport, ma már azt is tudjuk, hogy hozzávetőlegesen egymilliárd éve válhattak el a többi párhuzamos fejlődési ágtól. Ez azt jelenti, hogy köztük és köztünk nagyobb evolúciós távolság van, mint gyermekeink és kertünk végében növekvő csiperkegomba közt.
De miért jó ismernünk egy olyan élőlényt, amellyel legtöbben soha nem fogunk találkozni?
A válasz hasonló, mint amit nagyapánktól hallottunk, mikor a padlásra vitt fel egy zacskó rozsdás csavart: „még nem tudjuk, mire lehet jó”.
A többszázmillió éve Földünk óceánjaiban lubickoló tőrfarkú rákok szintén a semmiből kerültek a figyelem központjába, amikor kiderült, hogy kék vérük egy nagyon pontos baktérium indikátor, melyet a modern orvoslás számtalan területen használ.
Elég egy csepp a vérükből ahhoz, hogy megállapítsuk, hogy egy eszközön, vagy akár egy oltásban jelen van e bármilyen bakteriális fertőzés. Ki gondolta volna, hogy egy teljesen érdektelen csoport lesz a pacemakerek és egyéb implantátumok műtéteinél a sebészek segítségére.
A tőrfarkú rákok vérének „csak” 30%-át csapolják le. 25%-uk így is elpusztul.
www.businnesinsider.com
Az ugyanígy marginális csoportnak tekintett medveállatkák, melyekről ITT írtunk, például a jövőben az űr kolonizálásában nyújthatnak segítő kezet, amennyiben sikerül megismernünk, hogyan képesek „élőhalott” állapotukban túlélni a kozmikus sugárzást.
A rendszertannak ezen kívül jelentősége van a növényi és állati paraziták megismerésében, s ugyanúgy az azok elleni biológiai védekezésben használható fajok meghatározásában is. Ne becsüljük hát le az alapkutatás jelentőségét, lehet, hogy pár évtized múlva épp az változtatja meg az életünket.
Kováč Barnabáš
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.