Emánuel
  • HUF: 316.18
  • USD: 1.13
  • 6 °C
  • 14 °C
tudomány

Brutális kitörés: Tömegének kétharmadát elvesztette az Anak Krakatau tűzhányó

Nyitókép:, CNN.com

 

Tömegének és magasságának kétharmadát veszítette el az Anak Krakatau vulkán decemberi kitörésekor, amely pusztító szökőárat idézett elő, és több száz halálos áldozatot követelt.

 

A Volcanodiscovery.com portál szerint a tudósok már 2012-ben figyelmeztettek egy ilyen katasztrófa lehetséges bekövetkeztére. Dr. Thomas Giachetti vulkanológus 2012-ben modellezte és kvázi előrejelezte az Anak Krakatau összeomlását és az ebből kiinduló cunamit.

 

Előtte, utána:

 

 

 

Némi előtörténet

 

A Krakatau tűzhányó 1883-as kitörése volt – jelenlegi ismereteink szerint – a legpusztítóbb explózió az emberi történelemben. A robbanás közel negyvenezer embert ölt meg, 165 települést tett a földdel egyenlővé, tízezrek sérültek meg a kitöréskor keletkező cunamiban. A robbanás a 3000 kilométerre fekvő Ausztráliában embereket keltett fel álmukból.

 

A Krakatau szigete gyakorlatilag összeomlott és eltűnt, de az 1927-től újrakezdődő kitörések után újra a tengerszint fölé emelkedett, és létrejött az Anak Krakatau, vagyis Krakatau gyermeke. Az új sziget azonban jórészt az 1883-as kitörés után maradt ingatag kőzetrétegekre épült, jobban ki volt téve a gravitációs hatásoknak és az áramlatok eróziójának.

 

Az Anak Krakatau nyugati lejtője így sokkal meredekebb lett, mint a keleti. A vulkán növekedése pedig nem állt le, így Giachetti modellje alapján végig magas volt a földcsuszamlások esélye.

 

A Krakatau kitörése korabeli rajzon. A leírások szerint hetekig különös színekben pompázott az égbolt a kitörés után. Kép forrása: livescience.com

 

Majd jött 2018 decembere

 

A hat évvel ezelőtti jóslat végül be is következett. Az Anak Krakatau december 22-i kitörésekor a hegy nagy része leomlott, a kőzuhatag a tengerbe csúszott, a kiszorított víz pedig cunamiként indult a Szunda-szoros felé 200 km/órás sebességgel. A tengerpartnál sekélyebb vizekbe érve 100 km/órára lassult, de ötméteresre tornyosulva csapott le több száz halálos áldozatot követelve. Negyvenezer ember földönfutóvá vált. A legfrissebb műholdas felvételek alapján a korábban 350 méter magas vulkán már csak 110 méter magas. A végzetes omláskor egészen felfoghatatlan mennyiségű 150-170 millió köbméternyi kő zúdult a tengerbe. Ennek nagy része forró kőzet és láva keveréke volt, ami csak fokozta a vízkiszorító hatást.

 

A katasztrófa után a geológusok most azt jósolják, hogy a tűzhányó nyugodtabb fázisba kerül, de folytatódik a vulkán tengerszint feletti részének további növekedése.

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás