Nyitókép: culturayfilosofiasocial.wordpress.com

 

Napjainkban egyre többször találkozunk az ADHD kifejezéssel. Sokan személyesen is ismerünk olyan gyereket, akiről a szülők, vagy tanárok néha összesúgva annyit mondanak „nincs semmi baja, csak egy kicsit meg kellene emberelnie magát és normálisan kellene viselkednie, meg jobban oda kellene figyelnie”. De nézzük meg, mit is jelent valójában ez a zavar és mennyire érdemes tőle tartanunk?

 

Általánosságban elmondható, hogy a figyelemhiányos hiperaktivitási zavar (ADHD) sajnos még mindig jelentősen negatív irányba tolja a tanulók tanulmányi előmenetelét. Ezek a tanulók általában rosszabbul teljesítenek a standard iskolai teszteken és kevesebb esélyük van egyetemre kerülni is.

 

 hirdetes_810x300  

Bár napjainkban már ismertek az ADHD-ban szerepet játszó gének, melyek hatásmechanizmusai már egér modellrendszerben is vizsgálhatók, azt is látni kell, hogy a zavar társtüneteit sokkal inkább a környezet negatív hozzáállása, mintsem egy genetikai probléma okozza.

 

Ha pedig elfogadjuk, hogy az ADHD alapvetően genetikai és nem (vagy sokkal kevésbé) „pszichés” zavar, akkor többszörösére növekszik az iskolarendszer és a család felelőssége. Hiszen az ebben a zavarban szenvedőknél felnőttkorban gyakran tapasztalható depresszió, kisebrendűségi érzés vagy függőség már a közvetlen környezetük negatív megítélésének, nem pedig az öröklött tulajdonságoknak az eredménye.

 

Abban is széleskörű az egyetertés, hogy a tanárok kiemelt szerepet játszanak a figyelemzavarosok korai felismerésében és kezelésében. Az ADHD-seknek ugyanis meg kell tanulniuk a saját figyelmi állapotuk figyelését, szervezést, a feladatok „rémisztő” jellegével való megküzdést, ez pedig csak egy támogató családi és iskolai háttérrel lehetséges.

 

Kép: lidsonlv.blogspot.com

 

Kreatív izgő-mozgó energiabombák

 

Más aspektusból vizsgálva viszont azt is láthatjuk, hogy az ADHD-s embereknek zavarukból nemcsak hátrányuk, hanem előnyük is származik. Német kutatók serdülők vizsgálata során arra jutottak, hogy az ADHD-sek képesek a feladat kereteitől függetlenebbül gondolkodni, így bizonyos feladatokat kreatívabban tudtak megoldani. Szülőként (és tanárként) tehát fő célunk az kell legyen, hogy ezt a bennük rejlő tehetséget a lehető legjobban kiaknázzuk.

 

Gondolkodásuk másik érdekessége, hogy különösen hajlamosak arra, hogy csak azt tanulják meg, ami érdekli őket. Ilyenkor azonban szétszórt pillanataik közt képesek végletekig részletekbe menően elsajátítani a számukra érdekes dolgokat. Koncentrációjuk e fokozott állapotát nevezzük hiperfókusznak.

 

S ha már azt hinnénk, vége a szuperképességeik listájának, akkor igazán meglepődhetünk, amikor először látunk egy ADHD-s gyereket magunk körül rohangálni. A hihetetlen mozgásigényük ugyanis rögtön szembeötlő.  Természetesen egy órákra iskolapadba paszírozott gyerek esetében ez inkább tűnik hátránynak, de ha picit elszakadunk iskolarendszerünk szabályaitól, akkor azt is láthatjuk, hogy a sikeres ADHD-sok felnőttkorukra megállíthatatlan cégvezetők, minden lében kanál szervezők, vagy eredményes magántanárok lehetnek.

 

A siker záloga – figyelmes szülő, empatikus tanár

 

Mit tegyek a gyerekemmel? – hangzik el sokszor a kérdés. Pedig a szülő – mint ahogy annyi más helyzetben – itt is kezében tartja a megoldást. Amennyiben képes gyereke figyelmét az esetleges negatív iskolai tapasztalatok ellenére a „szuperképességeire” fordítani, úgy megadja neki az első lépést a kiegyensúlyozott élethez vezető úton. A tanárral elbeszélgetve pedig az órán is bevezethető pár módszer, ami segítheti a figyelemzavaros gyerek könnyed kezelését.

 

A tanuló gyakori nevén szólítása fenntartja a figyelmét, a szemkontaktus és a közelről magyarázás szintén segít neki abban, hogy minden erejét a tanárra összpontosítsa. A könnyen értelmezhető instrukciók és a feladatok különböző módon való megközelítése mind azt szolgálják, hogy az ADHD-s gyerekek is megerőltetés nélkül igyák a tanár szavait. Mind közül a legfontosabb azonban kétségkívül a kölcsönös tisztelet és a megértés.

 

Összességében tehát elmondható, hogy aki környezetében elfogadással és támogatással, találkozik, kifejleszti pozitív önértékelését és sikeres lesz. Az pedig, aki sorozatos kudarcokkal, negatív visszacsatolással, bíráló hangvétellel és elégedetlenséggel találkozik, káros mintákat alakít ki, amelyek később akár pszichés zavarokhoz vagy függőséghez vezethetnek.

 

A genetikai kutatások soha nem látott ütemű fejlődése a jövőben valószínűleg közelebb hozza számunkra a zavar genetikai hátterének megértését. Ha a modernkori génterápiák ígéretes eredményeit áttekintjük, akkor az is látható, hogy az általános kezelésbe való felvételük sincs már beláthatatlan távolságra.

 

Sikeres ADHD-sok illusztris társasága. Kép:medium.com

 

A morális és etikai kérdés azonban most is, mint sok más esetben az, hogy az ADHD-s zavar valóban egy kezelést igénylő állapot, vagy egyszerűen csak társadalmunkat kell olyan formán kialakítanunk, hogy az ebben „szenvedő” kreatív emberek számukra megfelelő életpályamodellt választhassanak. Azt hiszem a fenti kép kielégítő választ adhat…

 

Kováč Barnabáš

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!