Nyitókép: ng.hu

 

A vállalat egy másik céggel, az Axiom Space-szel közösen fog utasokat szállítani a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS).

 

A két vállalat 2021-ben három turistát juttathat az ISS-re – írja a National Geographic. Az Axiom Space abban egyezett meg a SpaceX-szel, hogy egy negyedik utas, az Axiom által kiképzett parancsnok is az űrhajó fedélzetén lesz. A misszió tíz napig tart majd, és 2021 második felében indul.

 

A turisták átfogó képzésen fognak átesni. Bár magánutasok korábban is megfordultak már a Nemzetközi Űrállomáson, ez lesz az első út, amely teljes egészében magánfinanszírozású. Michael Suffredini, az Axiom vezérigazgatója szerint a küldetést számos további út követi majd.

 hirdetes_810x300  

 

Egyelőre nem tudni, hogy a vállalat mennyit is fizet a SpaceX-nek az űrhajók és rakéták használatáért. A cég korábban úgy számolt, hogy egy jegy nagyjából 55 millió dollárba kerül majd, ennek jelentős része pedig a SpaceX-hez fog kerülni. Tavaly a NASA jelentette be, hogy távolabbi terveik szerint a majdani űrturisták 35 ezer dollárt fizetnek majd minden, az ISS-en eltöltött éjszakáért.

 

Az űrhajón utazó parancsnok NASA-asztronautákhoz hasonló kiképzést fog kapni az Axiomtól. A vállalatnál bíznak benne, hogy évente két küldetést indíthatnak majd, és saját lakómodult is szeretne csatlakoztatni a magáncég az űrállomáshoz, az űrturisták számára. Később az Axiom Space saját, kizárólag kereskedelmi hasznosítású űrállomást is szeretne majd építeni.

 

National Geographic

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!