Nyitókép: ng.hu

 

A kutyát imitáló, négylábú robotot olyan érzékelőkkel látják el, melyekkel képes feltérképezni környezetét – olvasható a National Geogpraphin.

 

A NASA/JPL-Caltech az Amerikai Geofizikai Egyesület éves ülésén mutatta be marskutyáját – számol be a Live Science. A szakértők úgy vélik, hogy az ellenálló és mozgékony robot komoly segítséget jelenthet a nehezen járható marsi üregek és barlangok feltérképezésében. A modellel jelenleg is folynak a tesztelések.

 

Hagyományosan a marsjárókat egyenes terepre tervezik, sok, tudományos szempontból izgalmas régió ugyanakkor nehezen megközelíthető. A robotkutya alkalmas lehet az ilyen területek vizsgálatára, és komoly érv mellette, hogy a többszöri felborulás sem okoz neki gondot. A korábbi marsjárókhoz képest jóval könnyebb szerkezet a teszteken 5 kilométert tett meg óránként, összehasonlításképp: a jelenleg is üzemelő Curiosity 0,14 kilométer per órás sebességgel járja a vörös bolygó terepét.

 hirdetes_810x300  

 

A Marson a felszín alatti járatok kulcsfontosságúak lehetnek az emberek számára, hiszen természetes védelmet adhatnak a veszélyes sugárzással, hideggel és viharokkal szemben. A barlangokban az élet egykori nyomai is jelen lehetnek, tanulmányozásuk így sok kutatót foglalkoztat. A Boston Dynamics robotjából kifejlesztett Au-Spot egy nap komoly segítséget jelenthet az ilyen vizsgálatokban.

 

A robotkutya LIDAR (lézer alapú távérzékelés) segítségével térképezi fel környezetét három dimenzióban. A marskutya mesterséges intelligenciával tanulja meg, hogy mely struktúrákat kerülje el, illetve mely objektumok lehetnek érdekesek a szakértőknek.

 

National Geographic

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!