Huba
  • HUF: 406.52
  • USD: 1.01
  • 21 °C
  • 28 °C

Hirdetés (X)

tudomány

Tovább maradhatnak életben azok, akik kávéznak

A kockázat azoknál a legkisebb, akik naponta 2,5–4,5 csészével isznak.

Nyitókép: Shutterstock

 

Régóta kutatják már a tudósok a kávézás élettani hatásait, és hol jó, hol kevésbé jó eredményre jutnak. Most egy újabb kutatási eredmény látott napvilágot, ami az első kategóriába sorolható.

 

Az Annals of Internal Medicine című tudományos lapban megjelent publikáció szerint a kínai kutatók arra jutottak, hogy azoknál, akik rendszeresen fogyasztanak kávét – mindegy, hogy cukorral vagy cukor nélkül –, csökken a korai halálozás kockázata. Hasonló eredményre jutottak az instant, valamint a koffeinmentes kávéfogyasztóval kapcsolatban is.

 

The Guardian beszámolója szerint a tudósok munkája a brit BioBankból származó több mint 171 ezer ember adatain alapszik. Ezek között az adatok között a kávéfogyasztással kapcsolatos információkat is megtalálni.

 

A csapat a halotti anyakönyvi kivonatokból származó adatokat is felhasználta. A tudósok nagyjából hét éven át követték nyomon a résztvevők egészségügyi adatait, ez idő alatt pedig 3 177 ember veszítette életét.

 

A kutatók az életkor, a nem, az etnikai hovatartozás, az iskolai végzettség, a dohányzás, a testtömeg-index, a fizikai aktivitás és az étrend figyelembevételével elvégzett kutatás során arra jutottak, hogy a kávéfogyasztóknál kisebb az esély a korai halálozásra azokhoz képest, akik nem fogyasztanak feketét.

 

A kockázat azoknál a legkisebb – átlagosan 29,9 százalékkal –, akik naponta 2,5–4,5 csészével isznak. Ha valaki cukorral fogyasztja a feketéjét, annál napi 1,5–3,5 csésze elfogyasztásánál mutatható ki a kockázat csökkenése, a tendencia azonban kevésbé volt egyértelmű azoknál, akik mesterséges édesítőszert használtak.

 

Naveed Sattar, a Glasgow-i Egyetem tudósa – aki nem vett részt a tanulmányban – ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az eredmények nem biztos, hogy ennyire egyértelműek. A kínai tudósok ugyanis csak egyszer kérdeztek rá a kávéfogyasztási szokásokra, és akkor is önbevallásos volt a módszer. A szakember arra is rávilágított: a kávéfogyasztók általában jobb életkörülmények között élnek, mint akik nem isszák a feketét, márpedig ez jelentős mértékben befolyásolhatja valakinek az élettartamát.

 

A szakember azt javasolja, aki teheti, igyon kávét, lehetőség szerint cukor nélkül, emellett pedig tegyen meg mindent az egészsége megőrzése érdekében.

 

HVG

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket