Marokkó, tengertől a sivatagig

Március elején már egyre többen tervezik a nyári szabadságukat. Vannak divatos, felkapott, turisztikai szempontból frekventált helyek. Most mégis kicsit vonatkoztassuk el magunkat a Horvátország- Egyiptom – Balaton háromszögtől. Néhány évvel ezelőtti utazásomba szeretnék bepillantást engedni kedvcsinálóként.

Marokkó izgalmakkal teli világa

Nyugat – Afrika legészakibb csücskébe invitálom az olvasót, Marokkó csodás izgalmakkal teli világába. A Magyarországnál majd 5-ször nagyobb országgal nem bánt mostohán a teremtő. Partjait az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger is nyaldossa, így klímája itt mediterrán éghajlatú. Míg északon az Atlasz hegyvonulata terül el a maga 4000 méteres ormaival, addig délen a Szahara végtelen homokdűnéi teszik változatossá az országot.

   

Ennek apropóján jött az ötlet, hogy eltölthetnénk pár napot a sivatag forró tengerében terepjáróink és vezetési tudásunk próbatételével. Egy április reggelen Ipolyságról Genova felé vettük az irányt, hogy onnan komppal áthajózzunk Marokkó egyik legjelentősebb kikötőjébe, Tangerbe. Több mint 10 órás autóút után értünk Genovába, ahol az olasz tengerhajózási vállalatnak köszönhetően viszonylag gyorsan felszálltunk a kompra.

Utazásunk alatt ez volt az utolsó gyors és gördülékeny ügyintézés. A kompon már afrikai állapotok uralkodtak a maguk megszokott tempójában. A kétnapos út kissé hosszúnak tűnt, egyik este a hajón rendezett arab diszkóba csöppentünk, de mivel egyikünk sem volt fogékony a keleti kultúrából fakadó, alkohol nélküli mulatozásra, gyorsan otthagytuk a tevehajcsáros dáridót.

A több mint 48 órás tengeri hánykolódás után végre kikötöttünk Tangerben. Az idevágyóknak egy jó tanács: az arab országokban a bürokrácia kerekei igencsak lassan őrölnek, melynek hanyatló mutatóit egy kis baksissal lehet pozitív irányba mozdítani. Mondjuk ez jellemző az élet bármely területére a fekete földrészen. Tehát kis címletű bankjegyekből vagy apróból spájzoljunk be bőségesen.

Tangerből Fés felé

Az első percek pénzváltással és helyi térkép keresésével telt. Még ki sem szálltunk az autónkból, egyből két önjelölt segítőnk is akadt 7 euró ellenében. Már messziről leolvashatták  rólunk, hogy mi vagyunk azok a balfékek, akikből élnek. Tangerből Fés felé vettük az irányt mely az ország harmadik legnagyobb városa és évszázadokon keresztül szellemi, kulturális és vallási központja volt.

Óvárosa lélegzetelállítóan gyönyörű és nem mellesleg világörökségi helyszín. A városról még annyit, hogy nagyon rendezett és tiszta, ami sok európai város szégyenére válik, leszámítva a szamár és öszvér ürülékével telespékelt szűk sikátorait.

Innen az ouzoudi vízesések felé indultunk, ahol majd fél napot pihentünk és az esti tábort is itt ütöttük fel. A nevében hangzatosnak tűnő Hotel de France vendégei voltunk, ahol egy jó vacsora után sikerült a szeszes italokból – arab országhoz híven – gyér készlettel rendelkező konyhát rövid idő után bizonytalanságba taszítanunk. Az est díszvendégei a helyi Lagzi Lajcsiék voltak marokkói dialektusban előadott zenéjükkel.

Atlasz felé

Másnap a reggelit a vízesések tövében és egy odaszoktatott majomcsorda kíséretében fogyasztottuk el.

Ouzoudból az Atlasz bércei felé vettük az irányt ám rövid autózás után úgy 2700 méteres magasságban egy ösvényen az olvadó hótól fellazult talajon vészesen oldalra csúszott az autónk. Jobbnak véltük azonnal megállni, mielőtt a mellettünk tátongó mélységbe zuhanunk. A kocsi megrekedt, négyen sem bírtuk kiszabadítani.

Így hát, mivel kis csapatunkban én voltam a legfiatalabb megnyertem magamnak a lehetőséget, hogy segítségért induljak. Majd egy óra laza sétagalopp után találkoztam az ösvényen felfelé igyekvő francia turistacsoporttal. Mivel beszélem a nyelvüket, gyorsan szót értettünk és a társaimhoz érve hathatós segítségükkel pár percen belül kiszabadítottuk az autónkat.

Három órás késésben voltunk a tervezett napi útvonalhoz képest, de mivel nem hajtott sem a tatár, sem valami helyi berber törzs, fél órás zötykölődés után az első utunkba eső szálláson letáboroztunk.

Ha az arab országokban lenne disznótenyésztés, még azok is vonakodva, pofájukon rózsaszín pírral a szégyentől vonulnának benne nyugovóra. Pirkadatkor kávé-házipálinka kombó felejtette az est szörnyűségeit velünk, nekiindultunk végcélunk, a Szahara felé.

Szahara

Az Atlasz vonulatait és szeszélyeit magunk mögött hagyva majd 8 órás végtelennek tűnő út után érkeztünk meg Merzougába és végre megpillantottuk a csodás homokdűnéket. Szinte azonnal féllaposra engedtük a kerekeket és belevetettük magunkat a forró sivatagba. Később a helyiek elmondták, ők mindig megmosolyogják a magunk féléket. A sivatag ezen része a nem túl hizelgő Coca de Sahara ( Kólás – szahara ) névvel bír idetévedt külföldieknek fenntartva.

Pont jó nekünk, turistáknak. Felejthetetlen élmény volt a Párizs – Dakar útvonalának egy részén száguldozni vagy egy elakadás után majd egy órát homokot lapátolni, hogy autónk kiszabadulhason.

Pár nap itt tartózkodás után egy másik útvonalon indultunk visszafelé, de ez egy másik történet. Elöljáróban talán csak annyit. Az ország datolyatermő vidéken áthaladva az út mellett suhancok kínálják a zamatos gyümölcsöt. Megálltunk mi is, hogy vegyünk pár szemet. Kérdem, mennyibe kerül. 20 dirham, jön a válasz. Barátom ilyen drága, engem nem kell átrázni, másodszor járok Marrokóban. Ja, igen? Akkor csak 10 lesz, szólt a fiú.

Csodás eltöltött két hét után, élményekkel, rengeteg tapasztalattal indultunk haza. Marokkó élhető, megfizethető ország. Ha betartunk pár, nem kőbe vésett de megszívlelendő szabályt, az ott létünk örök, kellemes élmény marad. A szállás a vacsora árát még a megrendelése előtt tisztáznunk kell, főleg, ha nem utazási irodával járunk ott. A bazárokban mindenért csillagászati árat kérnek, míg nem alkudunk.

Az viszont kötelező és pár perc a felmenőik nem túl cifra szövegkörnyezetben való emlegetése után biztos, hogy egyezségre jutunk. Az emberek kedvesek, bár szüntelen próbálkoznak, hogy valamilyen szolgálatért némi baksist kapjanak. Soha ne feledjük, mi vagyunk vendégek náluk az ország szabályait, szokásait illő kellő tisztelettel kezelni.

Az arab tavasz után Marokkó is nagy változásokon ment keresztül. A maghreb államok közül talán ők a legnyitottabbak a turizmus terén, szívből ajánlom a természet a kulináris élvezetek kedvelőink és mindazoknak, akik szeretnék kipihenni egész évi fáradalmaikat.

Dian Csaba