A .tyzden-nek adott interjút Simon Zsolt, akit Michal Magušin kérdezett.

 

 

A Most-Hídból a Smerhez hasonló tipikus bizniszelő „kft” lett?

 

Már a választások előtt is mondtam, hogy nem tudom elképzelni, hogy a Smerrel kormányra lépjek, és közben ne mocskoljam össze magam a vele kapcsolatos botrányokkal.

 hirdetes_400x285  

 

Akkor tehát már biznisz-párt [a Most-Híd]?

 

Úgy néz ki.

 

Érzékelhető a Most-Híd eltolódása 2009-es megalapításától napjainkig? Miben nyilvánul meg?

 

A Hedvig-ügy, a dunaszerdahelyi DAC-szurkolók elleni fellépés vagy a kettős állampolgárságról szóló törvény miatt a Most-Híd 2010-ben egyértelműen kijelentette, hogy nem fog a Smerrel kormányozni.

 

Miképp változhatott meg ennyire ez a hozzáállás?

 

Ez a politika felfogásáról szól, hogy mi engedhető meg a politikában. És a Smer egypárturalma  talán túlságosan csábító példa volt, hogyan „miképp lehet kormányozni”.

 

Kudarcot vallott a Most-Híd a szlovákok és magyarok összekapcsolásában, amiben alapvetően eltért az MKP-tól?

 

Mikor megalapítottuk a Most-Hídat, az első sajtótájékoztatón, amin bejelentettük az aláírások gyűjtésének megkezdését, elhatároztuk, hogy a pártot magyarok alapítják, de teret kapnak a szlovákok is. Nem úgy, mint most, mikor benne vannak a Sieť volt képviselői. Most inkább azt mondanám, hogy a párt szlovák, de maradt némi hely a magyaroknak is. És a szlovák szavazó szerintem azért fordult a Most-Híd felé, mert alternatívát keresett a jobboldali politikai spektrumban. Vagyis, nem akart kormányt a Smerrel. Ők voltak valószínűleg az SDKÚ egykori választói, akik zsigerből utálják a Smert. A Smerrel történő kormányalakítás után ezek a választók a Most-Híd-at elhagyják.

 

(…) Még mindig a Most-Híd döntését hangsúlyozza, hogy kiegyezett a Smerrel. Nem lát más problémát ebben a pártban?

 

Természetesen, más problémák is vannak. De azokat értékrendbeli problémákként fogom fel. És szövetségre lépni azzal a párttal, amely kiűzte az országból Hedviget, korrupciót és klientelizmust vezetett be, és Bašternák esetében a kormányt és a belügyminisztert védelmezi, már helytelennek tartom.

 

(…) Van a Most-Hídnak koronahercege, van Bugár Bélának utódja?

 

Olyat, akit kinevelt, már láttam, de azt is láttam, hogy ez nem működik. (…) Minimálisan azt jelenteném ki, hogy ilyen magyar utód nincs.

 

(…) Hogyan magyarázza, hogy az ellentmondásos választások utáni döntését követően a Most-Hídnak nem csökken a népszerűsége.

 

Először, 2010-ben, a választásokon a Most-Híd több mint 8 százalékot szerzett. Másodszor, 2012-ben, 6,9 százalékot ért el. Legutóbb 6,5 százalékot szerzett, és most az ügynökségek 5,9 illetve 6,1 százalékra mérik. Én magam úgy vélem, a szavazatok csökkenése  a Most-Hídnál nem lesz olyan gyors, mint a Sieť esetében, mert erősebb szavazóbázisa van. (…)

 

Amíg felfogják az emberek, mit tett ez a párt, a kiáramlás lassúbb lesz. De 6 százalék kétségtelenül jelenthet parlamenten kívül rekedt 4 százalékos pártot is, az alapján a hibahatár alapján, amivel az ügynökségek dolgoznak.

 

Jelenleg Szlovákiában két olyan párt van, akik a magyar kisebbség érdekeit akarják képviselni. (…) Ha megnézi ezt a két pártot, melyik áll önhöz közelebb?

 

Azt mondanám, hogy egyik sem. (…) az MKP lecserélte a pártelnököt, de az elnökség mögötte, ami miatt parlamenten kívül maradt és ami radikalizálta a pártot, megmaradt. És a Most-Híd oldaláról sem látok semmilyen hajlandóságot, hogy bármit is tegyen Dél-Szlovákiáért. A Dél Achilles-sarka az infrastruktúra, a közlekedés. Brecely [közlekedésügyi] miniszter korábbi kérdésemre adott válaszából az derül ki, hogy a második Fico-kormány egyik prioritását sem gondolták újra, nem mondták, hogy valamelyik [korábbi] projekt nem valósul meg, és helyette Dél- és Kelet-Szlovákiában valósul meg útépítés, ahol a leginkább van rá szükségünk. Akkor milyen eredményt mutathat fel a Most-Híd? A pozsonyi elkerülőt az R7-es egy darabkájával? De azt az előző kormány idején versenyeztették meg.

 

A Most-Híd most megszerezte a közlekedésügyi minisztériumot.

 

Hihtetlenül boldog leszek, ha az új miniszter azt mondja majd, hogy nem építjük meg a Branisko 2-t, hanem helyette megépítjük az R7-est Pozsonytól Losoncig, és az R2-est Kriváňtól Kassáig, teljes szakaszon. De mivel az Uniós forrásokat már elosztották, más pénzek pedig nem állnak rendelkezésre, attól félek, hogy az új miniszter ilyen politikai döntést aligha vállal fel.

 

(…) Nem lát valamilyen pozitívumot abban, hogy a Most-Híd kormányon van? Nem segít például Bugár Béla és az SNS elnöke, Andrej Danko közti példátlan barátság, hogy javuljon a szlovák-magyar közösségek kapcsolata országunkban?

 

Az egyetlen pozitívum, hogy a dolgok még nem eszkalálódtak, de hosszú távon semmilyen pozitívumot sem látok. Hiszen ez a kormány saját magát a folytonosság kormányának nevezte. A korrupcióban és a klientelizmusban is. Bašternák és Robert Kaliňák esete a bizonyíték. (…) Én magam úgy gondolom, hogy ha szakértői kormány állt volna fel, amit a köztársasági elnök állított volna össze, az összes botrányt, amit a koalíció megpróbál a szőnyeg alá söpörni, kivizsgálták volna, mert sokkal nagyobb nyilvános ellenőrzés alá kerlült volna.

 

 

.tyzden.sk – Simon Zsolt: So Smerom sa nedá nezašpiniť

Nyitókép: Europskenoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!